Connect with us

Hír

Juju Smith-Schuster már tudja hol játszik jövőre

Az NFL Combine-on résztvevő játékosok közül a legfiatalabb Juju Smith-Schuster volt, de korát meghazudtolóan interjúzott a csapatokkal, így több manager szívét is elnyerte a játékos, akiről már többen biztosan tudni vélik, hogy a második körnél lejjebb nem csúszik.

 

 

Figyelemfelkeltő teljesítményét a pályán, az interjúszobákban több átgondolt válasszal is erősítette, igaz némi gyermeki játékosságot nem tudott levetkőzni. Először arra a kérdésre adott szokatlanul érett választ, hogy szeretne-e Kaliforniában játszani, ugyanis úgy reagált, hogy nem feltétlenül, mert igen magasak az adók. Később egy olyan kérdésre, hogy mit kezd majd az első pár milliójával felelte azt, hogy először valószínűleg a családjára gondolna, majd pedig tartós célokba fektetné, mert gondolni kell az NFL utáni életre is. A komolyabb eszmecsere után azért viccesebb jövőképet is felvázolt mikor azt ecsetelte, hogy Madden 17-ben a létrehozott karakterével először a Bills játékosa lett volna, de aztán végül a Raiders csapatához írt alá több évre, ahol Amari Cooper társa lehetett. A kellő komolyság mellé tehát megmaradt a fiatal szórakozottság is Smith gondolkodásában, ami játékával kiegészítve egész magas elkelési helyet biztosít neki.

 

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x