Marshawn Lynch szerdán a Hawks engedélyével a Raidersnél járt és elmondta nekik, hogy úgy döntött, visszatér a pályára! Ez jó hír a Raiders fanoknak és a csapatnak is, hisz pont egy ilyen kaliberű futó kell a csapatba, bár azért egy év kihagyás után biztos, hogy Lynchnek is vissza kell rázódnia. Ugyanakkor ez a házasság nem lesz egy sima ügy.
Először is, Lynchnek kérvényeznie kell a visszaállítását, ami eltarthat egy darabig, bár vélhetően hamar lenyomják a dolog bürokratikus részét. Ugyanakkor ezek után Lynch a Seahawks alkalmazásában fog állni két évig: 2017-ben 9 millió dollár alapfizetéssel, 2018-ban 7 millió dollár alapfizetéssel és 3 millió dollár roster bónusszal. Ha a Raiders akarja magának, akkor két dolgot tehet: cserél érte vagy reménykedik benne, hogy a Seahawks kivágja.
A cserével az a baj, hogy Lynch fizetése hatalmas, illetve nyilván kompenzációt kell adni mellé. Mivel Lynchnek egyelőre csak a marketing értéke nagy, a valós formája és potenciális teljesítménye pedig rejtély, egy hátsó körös esetleges kompenzációs picken túl aligha ajánlanának mást a futóért. Sőt, miért tennék: a csapatnak hamarosan szerződést kell adni Derek Carrnak és Khalil Macknek és a kezdő guard Gabe Jacksonnak is, ami egy 23-25 milliós irányítót, egy 17-19 milliós pass rushert és egy 10 milliós guardot jelent, nem nagyon fér bele a büdzsébe egy 9 milliós futó (jelenleg 31 milliójuk van a sapka alatt).
Ráadásul a Seahawksnak jelenleg épphogy több cap space-sze van, mint 9 millió dollár, Lynch-csel a fedélzeten már a draftolt újoncokra nem nagyon futná. Ha Lynch visszatér, akkor egyszerűen muszáj megszabadulniuk tőle, aminek a legegyszerűbb módja nyilván a cut.
A Raiders tehát kivárhat, bár a Seahawks azért megnehezítheti a dolgukat, meg nem is nagyon lenne korrekt egymással szívózni, vélhetőleg az lesz a megoldás, hogy a Raiders ad egy 2018-as 7. körös kompenzációs picket, ami felmehet mondjuk 5. körig attól függően, hogy játszik Lynch, a futó pedig belegyezik egy jókora fizetéscsökkentésbe.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Most nem azért, de Lynch Pats drukker lett?
Ha igaz a hír, hogy a Pats még mindig gondolkodik Sherman elhozásán, akkor ez simán az ő malmukra hajthatja a vizet…
nem nagyon látom a párhuzamot a kettő között
Tudom kitekert gondolkodásmódom van. :)
Csak arra gondoltam hogy a pénzügyi gondjaikat (amiket Lynch ezzel csak tetéz) könnyebb rendezni, ha valami ellenértékért cserébe elcserélik Shermant, mintha csak úgy cuttolják Lynchet (bár azt nem tudom mennyit nyernének Shermanen, azt hiszem nem annyira sokat, mint amennyit veszítenének a képességein).
Ráadásul az idei CB class elég erős, szóval draftról meg lehet próbálni pótolni (vagy legalább is csökkenteni a hiányt).
Ha Lynchet meg tudják fizetni, egyrészt lehet visszanyeri eredeti fortmáját, amire bőven szüksége lenne a Hawksnak, másrészt elég jó cserealap lehet, miközben nem arról fog szólni minden mint most Romo esetén, hogy a cutra vár(t) mindenki.
Szerintem Lynch nem akar Seattle-ben játszani. Vagy tol még egy szezont a Raidersben, vagy nem fog játszani. Az a kérdés, hogy van-e garantált része a fizetésének? Ha nincsen, akkor szerintem gavallér lenne a Seattle, ha kivágná. Tett annyit értük Lynch. De ez ugye üzlet, szóval nem hiszem, hogy jófej lesz a Seattle a semmiért. Esetleg egy gentlemen agreement keretében a Seattle egy perememberéért az egy hátsó körös picket a Raiders, cserébe kivágják Lynchet…
Persze értem én, hogy Lynch csak a Raiders miatt jönne még vissza, de a csapatoknak hol éri ez meg?
A Raiders csak úgy gondolkodhat el ezen (szerintem) ha Lynch a 9-7m$-ról lemegy mondjuk 3-2m$ -ra. Ezért valóban megéri. Na de a Hawks mit kapjon azért, hogy egy “a fene se tudja, mi van még a tankban” futót elengedjen? Töltelék hátsó körért azért egy BeastMode-ot elengedni… Mondjuk még mindig jobb mint cuttolni.
Persze biztos megeggyeztek már a háttérben, és gondolom valami ilyesmi lehet amit felvázoltál, + Lynch fizetés csökkentése, aztán had parádézzon a Raidersben.
Csak én szeretek álmodozni egy Sherman go Pats figurában (és ezért igyekszem mindenbe belelátni a lehetőséget)! :D
Szerintem Sherman több okból nem fog menni a Pats-be:
– nincs rá szükség
– nem illik a karaktere a csapatba
– szerintem BB szerint máshogy néz ki egy top corner, mint Sherman szerint…
Sherman “szíve szerint” maradna Hawks-nál, És a Hawks is csak igen drágán lenne hajlandó megszabadulni tőle (az ajánlatok 98%-a el sem éri az elgondolkodási küszöböt – Seahawks hungary infó). Hála égnek vajmi kevés esély van rá, hogy Pats-színben induljon a szezonban :)
Lynch meg tényleg sokat tett a Hawks-ért és kinevelt egy Rawls-t :D
Egy csere falember már cetli nélkül is megérheti.