A 2017-es HFL alapszakaszának negyedik fordulójában hihetetlenül izgalmas és szoros mérkőzéseknek lehetett szemtanúja a nagyérdemű, egyik találkozón sem volt nagyobb a különbség 12 pontnál. Elkelt még egy hely a rájátszásba, de a fennmaradó két pozícióért még mind a négy csapat harcban van. Semmi sem dőlt még el, három gárda nyakán viszont nagyon szorul a hurok.
Budapest Cowbells – Budapest Wolves 21-14
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a szezon egyik legizgalmasabb és legjobb hangulatú mérkőzésének lehettek szemtanúi, akik vasárnap kilátogattak a budapesti ELMŰ Sporttelepre. A két fővárosi nagyágyú találkozója minden évben rengeteg izgalmat tartogat, melyből idén sem volt hiány. Ha nem lett volna elég a régre visszanyúló városi rivalizálás, akkor a két csapat egyaránt 1-2-es mérlege csak még tovább fokozta a várakozásokat, hiszen egy esetleges vereséggel a playoff álmok is még távolabb kerületek volna. A tökéletes futballélményt pedig a nyárias idő is segítette, annak ellenére, hogy a találkozóra esőt ígértek.
A találkozót a Budapest Wolves kezdte jobban, annak köszönhetően, hogy nagyon jól találták meg a passz/futás egyensúlyt és Bencsics Márk is elég dinamikusan mozgatta az offense-t, már-már tökéletesen játszott. Ennek általában az szokott a szüleménye lenni, hogy Elek Ádám TD-vel zárul az adott drive, mely most sem volt másképp, a második támadósorozat után 7-0-ra húztak el a Farkasok. A Cowbells a megszokott lassú ütemben vette fel a mérkőzés ritmusát, előbb a védelem ébredt, aztán rázódott bele egyre jobban a Váry Tamás vezette támadógépezet. A Kolomposok régi-új kezdő irányítója azért kaphatta meg újra a vezető szerepet az offense-ben, mert Czirók Mártont az edzői gárda átmozgatta elkapó pozícióba, ahol korábban nagyon jól telesített, többek között MVP is lett. Ezzel minőségi javuláson ment keresztül a WR-szekció, ezt igazolta a játékos 42 yardos elkapása is a pálya jobb szélén. De nem csak a passz ment jól a csapatnak, futásban is jeleskedtek, olyannyira, hogy a második negyed elején Roják Richárd koronázta meg a Bells hosszú, az ellenfelet kivéreztető drive-ját.
Úgy tűnt, hogy az egyenlítés meg fogja adni a kellő lökést a Kolomposoknak, a védelem nagyon toppon volt, de azt azért nem tudták elérni, hogy Bencsicset megfosszák a félidei tökéletes passer ratingjétől. Hiába vezettek korábban egy szép drive-ot, a támadófal nem volt a helyzet magaslatán, rengeteg hiba jellemezte a játékukat, akadozott a gépezet, mely Váry játékára is kihatott, aki egy borzasztó labdát engedett el, melyet Madarassy Richárd halászott le, ezzel egy újabb lépést téve a szezon interception királya címért. A jó csapatok ki szokták használni az ellenfél hibáit, ezt tette a Wolves is, akik az labdaszerzés utáni első playben sokkolták a Bellst. Bencsics emelte ki a labdát, ezúttal is Elek volt a célpont, aki meg sem állt az endzone-ig, 76 yardos elkapott TD-t bemutatva. A játék érdekessége volt, hogy sem Patrick Ogunji, sem Eric Agyeman nem tudta utolérni a sprint során az egyik – ha nem a – legjobb magyar elkapót. Az importoknál maradva, az óriásiakat ütköző Xavier Marsdent is ki kell emelni, aki Boros Lászlót akarta megbüntetni egy elkapás után, de a nagy ütközés eredménye az lett, hogy a Bells játékosa maradt állva, míg Marsdent agyrázkódással kellett lekísérni. Ennek megfelelően, a kiváló safety már nem kaphatott több szerepet a meccsen.
A második játékrészre komoly eligazításokat kellett volna végeznie a csapatok vezetőinek, de ez csak az egyik oldalról valósult meg. A támadók helyett a védelmek vállaltak először oroszlánrészt, puntháborúba kezdtek a csapatok. A punterek is emberek, így nem szabad elvenni az érdemet sem Baksa Ferenctől, sem Magyar Csanádtól, akik nagyon szép rúgásokat mutattak be. A mérkőzést ekkor egy újabb labdaszerzés rázta fel, ezúttal is Váry talált rossz embert. A Wolves viszont nem tudott élni a lehetőséggel, Elekre jobban odafigyeltek, legtöbbször dupla védelmet is kapott, mely Bencsics játékának romlását is eredményezte, a Farkasok támadósora szinte semmit nem tudott kezdeni a Bells jól alkalmazkodó védelmével. Olyannyira nem, hogy Baksa egy fake puntnál iramodott meg, de egy óriási ütéssel sikerült megállítaniuk a first down előtt, mely fordulópontnak bizonyult. A negyedben még Takács Bence elkapott TD-je volt igazán emlékezetes, aki 4&8-ra szerzett hat pontot úgy, hogy a csapat nem a first downt akarta megszerezni, hanem húzott egy merészebbet és ráment a TD-re. Érdekesség, hogy már egy játékkal előtte is TD lehetett volna, de akkor Váry elvétette Takácsot.
A negyedik negyedre úgy fordultak a csapatok, hogy a lélektani előny a Bellsnél volt, de a Farkasokat sem írta le még senki. Arra viszont nem lehetett számítani, hogy a vendégek teljesen impotens támadófocit fognak mutatni, se a futás, se a passz nem ment, az egész játékrészben összesen 13 yardot sikerült szerezniük. Ez az első félidei teljesítményükhöz mérten nagyon szürreális volt, még a Cowbells védelmi feljavulása ellenére is. Ami pedig nem ment az egyiknek, az ment a másiknak. Váry mellé Cseperkáló lépett fel és kulcsszituációkban villantak meg, melynek eredménye is lett. Czirók verte meg nagyon az egész meccsen gyengén szereplő Mike McCraryt és teljesen üresen szedte le a labdát az égből. Ezzel a 15-ös számú játékosnak már passzolt, futott és elkapott TD-je is van a 2017-es alapszakaszban. A várt izgalmak a végén elmaradtak, de így is csemege volt ez a találkozó, melyet a Bells a végén az ellenfél vörös zónájában térdelt ki. A találkozó MVP-je az a Boros László lett, aki 4 elkapásból 48 yarddal zárt. Tekintve Takács (4/54/1) és Czirók (3/49/1) teljesítményért, ez meglepő lehet, de Boros valamennyi megmozdulása (Marsden kiütése is) kulcsfontosságú jelenet volt.
A mérkőzés tanulságai közé tartozik, hogy hiába hozol le tökéletes félidőt irányítóként, ha a csapatod nem tud alkalmazkodni a meccs változásaihoz, akkor bukásra vagy ítélve. Ebbe pedig idén nem először szaladt bele a Wolves, a Gorillaz és a Steelers ellen is válasz nélkül maradtak. Az a csapat nyerte a csatát, amelyik kulcspillanatokban volt leginkább észnél, ide vehetjük a fake punt kivédekezését, a 4&8-ra elért TD-t vagy éppen egy tackle-be való megfelelő beleállást, a game managementről nem is beszélve. A Cowbells akkor húzott nagyokat, amikor kellett, nem borult fel a gameplan akkor sem, ha épp nem vezettek. A Wolvesnak pedig ez a vereség is tanulság kell, hogy legyen, ha más nem azért, hogy végre megfelelő változtatásokat hajtsanak végre a félidőben. Ha ez sikerül, akkor akár még a végső győzelem sem tűnik túl távolinak, addig viszont marad az élethalálharc.
A végeredmény pedig nem kevés találgatásra, számolgatásra ad okot, hiszen két hely még mindig kiadó a playoffban, sok minden megtörténhet. A nagy kesze-kuszaságban nehéz tisztán látni a helyzetet, de mi segítünk átlátni az utolsó forduló kínálta lehetőségek tárházán.
Szombaton játszották:
Eger Heroes – Dunaújváros Gorillaz 14-2
Szeredi mester fiai abban a tudatban léphetett pályára szombaton, hogy ha megverik az utóbbi időben csak gyengélkedő Gorillazt, akkor biztosan hazai pályán lépnek majd pályára a HFL elődöntőjében. Ez elég jó motivációnak bizonyult, hiszen sikerült megszerezniük a győzelmet, ráadásul a védelem több, mint 1,5 mérkőzés óta nem kapott touchdownt. A Gorillaz pedig úgy tűnik, hogy az üde kezdés után teljesen megzuhant, zsinórban két mérkőzésen nem szerzett pontot az offense, semmi sem akar sikerülni nekik. Azonban semmi sincs még veszve, ha a másik budapesti csapatot is meg tudják lepni hazai pályán, akkor meglehet újoncként a rájátszás.
Miskolc Steelers – Győr Sharks 21-13
Az elég magabiztosnak tűnő Miskolc szintén szombaton délután háromkor lépett pályára, az ellenfelük a vérszemet kapott Győr volt. Olyannyira megízlett a győzelem íze a Cápáknak, hogy a találkozó első TD-je is az ő nevükhöz fűződött. Az örömük azonban nem tartott sokáig, mert előbb jött Meechie Eaton és a szokásos goal line futása hat pontért, majd Troy Rice szerzett két touchdownt. Az elsőt egy punt returnből úgy, hogy közvetlenül a TD előtt is visszahordott egy rúgást, csak az visszafújták block in the back miatt, de ez őt nem akadályozhatta meg. Második hatpontosa egy elkapás után jött. A mérkőzést a Sharks foglalta keretbe egy újabb TD-vel, melyet a speedster Fernandez szerzett, de a kétpontos kísérlet nem sikerült, ezzel állt be a végeredmény. A Steelers a győzelmével karnyújtásnyira került az első kiemeléstől, a keleti rangadón meccselhetik majd le a második helyezett Hősökkel. Ahogy Dunaújvárosban, úgy Győrben sem kell teljesen elkeseredni, John Burleson legénysége még lecsaphat a Farkasokra az utolsó fordulóban és a négybe verekedheti magát.
(A borítóképért köszönet a Photopiumnak.)
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15