Dream offense – jimboy

Személyiségeket tekintve az én Dream Teamem egy elég diverz alakulat, ugyanis egyaránt szeretem a nagypofájú ösztönös zseniket és azokat is, akik csak a saját feladatukra összpontosítva, sallangmentesen teszik a dolgukat. 

Irányító – Tom Brady

A legjobb.

Futó – Danny Woodhead

Sosem azzal tűnt fel, hogy milyen hihetetlen futásokat mutatott be, hiszen egyébként is inkább elkapásokban jeleskedett. Az igazi különlegesség vele kapcsolatban, hogy olyan fehér futót én még nem láttam, amióta követem az NFL-t, aki éveken keresztül meghatározó szituációs játékos tud lenni csapataiban.

Elkapók – Terrell Owens, Chad Ochocinco, DeSean Jackson

Nehéz elképzelni T.O.-nál nagyobb seggfejet a ligában, azonban vitathatatlan tény, hogy az NFL történetének egyik legtehetségesebb elkapójáról van szó, akinek ugyan járt a szája, de a pályán mutatott teljesítményének tükrében egyáltalán nem volt hiteltelen tőle. Egy kiállhatatlan f*sz volt, akit nem nagyon érdekelt, hogy a viselkedésével kiket haragít magára, de játékával elérte azt, hogy akik korábban utálták, azok is imádják. Nem azt mondom, hogy ő a követendő példa, de számomra (az abszolút kedvenc WR) egy olyan egyéniség, ami a modern, uniformizált NFL-ből nagyon hiányzik.

Pont ezért választottam még D-Jaxet, számomra ő az a jelenlegi NFL elkapók közül, akik hiteles tud maradni ebben a szerepben. Nyilván karrierje nem említhető egy lapon Owens pályafutásával, azonban a nagypofájú szupersztár karakter az ő esetében is megvan. Az 1 yardoson elejtett labdái pedig megszámlálhatatlan visszanézés után is megnevettetnek.

Ochocinco sosem volt a legélesebb kés a fiókban, azonban amilyen buta volt, legalább annyira jófej is a rajongóival, a twitter feedje pedig bármikor kiváló szórakozás. E mellett pedig a Bengals történetének legjobb elkapója, aki még egy lovat is lefutott egy lóversenypálya körön – igaz volt 100 méter előnye, de akkor is.

Tight End – Rob Gronkowski

Ezt az embert nem lehet nem szeretni. A pályán mindent kiad magából, gyakorlatilag megállíthatatlan, a játék minden szegmensében, blokkolásban és elkapásban is a liga jelenlegi legjobbja posztján. Azonban a szakmai részen túl, ami igazán meghatározza Gronkot, az a pályán kívüli énje, ami valljuk be őszintén nem egy bonyolult lény. A legőrültebb figurák közé sorolható, szinte mindenhol feltűnik, legyen az WWE esemény, Nascar verseny, de még egy instagramos rövid videóban is képes hozni a formáját. A partysorozatairól nem is beszélve, legyen az éppen egy buszban az Államok területén belül szárazföldön vagy a vízen a Bahamák felé. Tényleg mindenhol ott van, a lényeg, hogy buli legyen. Ha van valami jó az offseasonban, az az, hogy Gronk elszabadul.

Támadófal – Trent Williams, Kelechi Osemele, Maurkice Pouncey, Dan Connolly, Marcus Cannon

Az elkapók után a támadófalra térve viszonylag éles váltás figyelhető meg választottjaim személyisége alapján. A támadófal tagjai általában véve is a legkevésbé megénekelt hősök, inkább csak a saját dolgukkal törődnek, mindenféle külsőség figyelmen kívül hagyásával, úgyhogy innen nehéz volt elkapókhoz hasonló személyiségű játékost találnom, úgyhogy ebben az egységben a konstans minőségi munka, a sokoldalúság és a váratlan jelenik meg.

Ami sokaknak Joe Thomas, az nekem Trent Williams. Éveken keresztül a Redskins támadósorának egyik legmeghatározóbb tagja volt, annyi különbséggel, hogy míg Thomas az egész Browns offense legjobb játékosa volt, addig Williamsnek volt olyan szerencséje, hogy a skill playerek is hozzá tudtak tenni a csapat játékához. De a folyamatosan megbízható és kifogásolhatatlan teljesítménye önmagáért beszél.

A bal oldali guardom lehetne akár tackle is, de Osemele Baltimore-ban bizonyította, hogy mindkét fronton megállja a helyét. Teszi mindezt úgy, hogy a sokoldalúsága nem megy teljesítménye rovására, tackle-ként és guardként is hasonlóan magas színvonalú játékot mutat be.

Ha egy ikerpár szerepel egy ligában, akkor egy-kettőre a kedvenceimmé válnak. Ez a helyzet a Pouncey testvérekkel is. Habár nem annyira összetéveszthetetlenek, mint az NBA-s Morris-ikrek, akiknek még a tetoválásai is megegyeznek, sisak nélkül azért nem nagyon lehet megmondani, hogy akkor melyik Mike és melyik Maurkice. Végül utóbbira esett a választásom, mert az AFC Eastből csak Patriotsos szerepelhet.

Úgyhogy itt is van a következő. Connolly pályafutása végén nélkülözhetetlenné vált szeretett csapatom támadófalából, azonban hogy végül bekerült, azt nem teljesítményének köszönheti, hanem egyetlen játéknak. Még mindig nem igazán tudom hova rakni, de abban a pillanatban teljesen magával ragadt a gyermeki lelkesedés, hogy egy majd’ 140 kilós guard egy 70 yardos kick returnt mutat be.

Az ember változik. Tavaly minden egyes nap azzal a kérdéssel keltem, hogy „Kivágták-e már?” mert egyszerűen annyira haszontalan volt az egész 2015-ös szezonban – a Denver elleni AFC döntőről ne is beszéljünk, ahol a fogalmatlanság non plus ultráját mutatta be – hogy azt gondoltam, nem létezik, hogy egy ilyen év és ilyen szerződéssel még a Patriots nyakán marad Cannon. Aztán jött 2016, Belichick knows, Cannon a legjobbakká nőtte ki magát, én pedig hamut szórva a fejemre váltam év közepétől kezdve az egyik legnagyobb rajongójává.