Pozíciós rangsor – NFC South – támadók

Az NFC South a liga egyik legkeményebb csoportjává lépett elő az utóbbi években. A Tampa Bay folyamatosan fejlődik, a Falcons kiválóan draftolt, a Panthers a tavalyi kisebb összeomlás ellenére továbbra is kőkemény, a Saints pedig az évtized egyik legjobb irányítójával áll fel. Különösen kiegyenlített és kemény a harc, ha csak az offense-ekre koncentrálunk, ugyanis nincs még egy másik csoport a ligában, ahol mind a négy csapat fel tud mutatni egy ilyen szintű franchise irányítót. Ez pedig megalapozza egy jó támadójáték sikerét.

Nem is lehetne nehezebb dolgom, mint erősorrendet kialakítani a négy kiváló irányító közt. Ahogy említettem, nincs még egy olyan csoport, ahol mind a négy játékos több éven keresztül bizonyított franchise irányító képét mutatta volna. A csereirányítók szerepe elenyésző, ugyanis nem nagyon fognak játszani (kivéve sérülés), így most velük nem is igazán számolok.

Döntésemet egy kicsit megkönnyíti, hogy nem hosszú távon keressük a csoport legjobbját, hanem csak egy évre, ugyanis jövőre úgyis újra összeállítjuk a listát. Így nem lehet kérdés, hogy bár fogy az energia a tankjában és lehet utolsó kimagasló éveit tapossa, de Drew Brees a csoport legjobb irányítója jelenleg. Igazából a mondás – miszerint minden elkapni tudó játékosból jó játékost csinál – teljesen megmutatja, hogy Brees miért is a liga egyik legjobbja posztján. Kezd öregedni, de lábai soha nem tartoztak igazi fegyverei közé, karja pedig még bírja az idő próbáját, így idén még ő vezeti a listát. Mögötte már jóval szorosabb a verseny. Lehetne érveket mondani mind a három játékos mellé, de ha csak a jövő évről beszélünk, akkor Matt Ryan a befutó nálam. Igaz fejben továbbra is gyengének tartom, de azt most sikerült bemutatnia, hogy egy egész éven keresztül képes kimagasló, MVP szinten játszani, így botorság lenne hátrébb rakni a listán. Newton nem azért csúszott a képzeletbeli dobogó legalsó fokára, mert rossz éve volt, hanem mert abban bukott el, amiben azt hittem nagyon erős. Fejben. Akárhogy próbálják leplezni, bizony Newton nem bírta el a média által generált és a csapat gyenge teljesítménye miatt összeadódó nyomást. Továbbra is jó irányító, aki erőből sok védelem torkán akadhat, de a tavalyelőtti fellángolás egyelőre bizonyításra vár. Sokak számára furcsa lehet Winston utolsó helye, mert sok más csoportban akár első is lehetne. Ennek ellenére Winston inkább hosszú távon lenne első egy ilyen szavazáson. Még hosszú fejlődési út van előtte, amit bár sikeresen kezdett, még van lemaradása a másik három QB mögött.

Jóval egyszerűbb volt az elkapó sorrend. Igaz a liga top5 elkapójából kettő is a csoportban van (top15-ből meg mondjuk 3), azért nem olyan kiegyenlített a mezőny, mint a QB-k esetén. Itt már számított a mélység is a rangsorolásomnál, nem lehetett egy minőségi elkapóval „csoportot” nyerni.

Az első helyre végül a Tampa Bay Buccaneers futott be, mert bár Julio Jones megkérdőjelezhetetlenül a csoport legjobb elkapója, Mike Evans egyre csökkenti lemaradását és jobb a kisegítő-személyzete. DeSean Jackson még mindig a liga egyik legjobb mélységi célpontja és biztos vagyok benne, hogy a Mike Evans faktort ki is fogja használni vele a csapata. Mellettük pedig Adam Humphries is mutatott szép dolgokat, de a frissen draftolt Chris Godwinban is van potenciál. A Falcons ugyan tavaly megmutatta, hogy Jones nélkül is van élet a passzjátékban, de ez inkább az egész koncepció terméke volt, nem pedig az egyenként kiváló játékosoké. Sanu és Gabriel sem tehetségtelen, sőt egészen jó játékos, de azért nem sorolhatók a WR-ek krémjéhez. Mellettük még Justin Hardyt és Andre Roberts is érdemes megemlíteni. Az első két hely után aztán nagy a szakadék. A Saints és a Panthers ugyanis közösen tud felmutatni egy top elkapót és ő is csak egy másodéves játékos. A Szentek Michael Thomas vezetésével törhetnek a harmadik helyre, Cooks távozásával ugyanis mögötte légüres tér. Snead ugyan jó kis slot elkapó, de koránt sem a top kategória. Mellettük pedig pont a Pantherstől érkező fakezű Ted Ginn és az alig használt Brandon Coleman található. A csoport utolsó helyére pedig a Panthers kerül, akiknél a „két torony” jól hangzik, de Funchess sokat droppolgat, Benjaminról pedig ránézésre jelenleg egy Burger King reklám jut eszembe. Samuel Curtis ugyan titkos fegyver lehet, de ez egyelőre csak találgatás. Charles Johnsonra és Russell Shepardra pedig nem hiába nem volt kíváncsi volt csapatuk.

A futók kérdése érdekes volt. A csoport fele tapasztalt veteránokkal játszik, a másik fele pedig inkább potenciális jövőbeli vagy jelenbeli sztárokkal. A mélység szintén jó kiindulópont ugyanis egyre nagyobb az RBBC-k elterjedése és látjuk milyen eredményesek, azok a csapatok, akik nem csak egy, de két kiváló running backet tudnak adni.

Az első helyre így kérdés nélkül a Falcons került, ahol mind Freeman, mind Coleman megbízható idény(ek)en van túl. Ez többek közt azért is ér első helyet, mert itt érzem a leginkább, hogy a két futó kiválóan kiegészíti egymást. Freeman a csapat elsőszámú futója, aki elkapásoknál sem jön zavarba, de Coleman akár WR-nek felállva is halálos fegyver. A második nálam a Saints, mégpedig két ok miatt. Az egyik, hogy három teljesen különböző futójuk van, akiket tetszés szerint variálhatnak. Mark Ingram lesz feltehetőleg a kezdő, aki egy türelmes futó, Adrian Peterson az utóbbi évtized legjobb power futója, Alvin Kamara pedig szinte egy elkapóval ér fel. Ez még Peterson öregedésével is erős egység. A másik ok, amiért ide raktam őket, hogy Ingram az egyik legalulértékeltebb futó a ligában. Tavaly top5-ben volt missed tackle-ök kiharcolásában és az első kontakt után megtett yardokban is. Mögéjük szorosan a Panthers furakodott be, mivel hasonlóan a Szentekhez van egy kiöregedőben lévő, de tapasztalt futójuk és egy potenciálisan sokra tartott, kiváló kezű rookie-juk is. A Buccaneers azért végzett utolsó helyen, mert Doug Martin jobban egyedül van hagyva, mint a többiek, ráadásul a körülötte folyó találgatások soha nem tesznek jót egy játékosnak.

A tight end rangsor talán minden csoportban könnyebb egy kicsit, mivel alapvetően ebben a csoportban is inkább egy jó vagy egy közepes tight endje van a csapatoknak, tehát mélység szempontjából már csak kiegészítő embereket kell számolni.

Megkérdőjelezhetetlen, hogy a csoport legjobb tight endje az elnyűhetetlen Greg Olsen, így akár egymaga is biztosítja a Panthers első helyét. Ed Dickson általában epizódszerepet játszik mögötte. A Buccaneers úgy futott be a második helyre, hogy tavaly tökutolsó volt, csakhogy azóta Cameron Brate előlépett megbízható célponttá, plusz az utóbbi évek legnagyobb TE tehetsége is a csapatnál landolt, O.J. Howard személyében. A Falcons Tamme távozása ellenére maga mögött tartja Saints, ahol én Fleenerben nem tudok egy kicsit sem hinni.

A támadófalaknál én továbbra is inkább azt vizsgálom, hogy csoportként hogy tudnak működni, nem pedig azt, hogy egyenként milyen játékosok. Persze azt is figyelembe veszem, hogy melyik egységet, milyen egyének alkotják, de ezt felülírja a közös tevékenység.

Ebben pedig tisztán a Falcons a legjobb, de igazából az egyéni játékosokat nézve is. Alex Mack és Ryan Schraeder posztján a liga szűk elitjébe tartozik, de a többiek közül is csak a right guard üresen hagyott helye az egyetlen gyengébb pont. Ez a csapategység tavaly megmutatta hogy eredményesen tud power és zone sémákat is megvalósítani és ezeket mérkőzés közben is kiválóan variálni akár. A Saints azét marad el tőlük, mert bár Terron Armstead és Larry Warford is a jobbak közé tartozik posztján, maga a csoport inkább csak passzblokkolásban jeleskedik. Persze ez bőven elég ahhoz, hogy a csoport két másik egységét megelőzzék. Itt igazából bajban voltam, mert nem azt kellett eldönteni melyik csapat támadófala a jobb, hanem melyik csapaté a kevésbé rossz. Végül az döntött, hogy a Panthers fala legalább középen teljesít egy elvárható szintet, míg a Buccaneersről mindnet elmond, hogy Sweezy lehet kezdő tud lenni.

Összességében a Falcons első helye nem meglepő. A tavalyi menetelés nem csak a Shanahan magicnek volt köszönhető, hanem mert a támadóoldal minden csapatrészébe legalább egy klasszis játékos szerepel. Az összeomláson kívül semmi nem indokolja, hogy ne övék legyen a csoport legjobb offense-e. A Saints bár jócskán alulteljesített, erről nem a támadók tehettek és a roster Cooks távozásán kívül csak erősödött. Ami kicsit váratlan lehet, hogy a Buccaneers annak ellenére utolsó a támadó rangsorában, hogy kimondottan jó egységről beszélünk, de ebben a csoportban ez mindenhol kevés. Egyedül azzal lehet vitatkozni, hogy a Panthers eléjük kerül-e, mert itt a támadófalaknál hasonló képességű alakulatokról van szó, valamint Winstont is értékelhetjük Newtonnál jobbnak. Én azonban egyiket se teszem, így egyelőre bizonyításra vár a dolog.