Connect with us

Hír

Snead hosszú távú szerződést akar

Willie Snead még csak két teljes értékű NFL-es szezonnal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy amikor idén lejárt a szerződése, akkor ERFA (exclusive rights free agent) lett. Ez azt jelenti, hogy lehetett rá ERFA tendert tenni, ami cirka 615 ezres minimum fizetést jelent, ráadás Snead még csak más csapatokkal sem tárgyalhat.

 

A vezetőség foglalkozik az ügyemmel. Az ügynököm is. Én csak arra fókuszálok, hogy egészséges legyek és minden nap edzek.

 

 

Snead mindössze ennyit mondott, illetve azt, hogy értelemszerűen szeretne egy hosszú távú, illetve nyilván vaskosabb fizetést. Azonban nem szándékozik emiatt holdoutolni: minden egyes  edzésen részt vett eddig. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy mint ERFA, ha súlyosan megsérülne, akkor a 615 ezer dollár akkor is garantált a számára, ha nem írta alá a tendert, ennek ellenére dicséretes a hozzáállás.

 

Snead draftolatlanként került a ligába 2014-ben, de a Browns és a Panthers sem tartott rá igényt, így került a Sainthez. 2015-ben lépett először pályára, azóta két év alatt 30 meccsből 12-szer kezdett: 141 elkapás, 1879 yard és hét TD a mérlege eddig. Ennél sokkal gyengébb számokat felmutató elkapók is kaptak már 6-7 millió dollárokat idén (Tavon Austin pedig 10,5 milliót keres).

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
2017-06-16 09:07

Tavon Austin nagyon szúrja a szemeteket, olyan, mintha mindig őt említenétek a magas elkapópénzeknél.

katonadani
Reply to  Krisztian Fekete
2017-06-16 09:39

mert felháborító, amit kapott :D

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x