Connect with us

Hír

Olsen visszatér a Panthershöz

A Carolina Panthers sztár tight endje, Greg Olsen nem fog holdoutolni és már az első naptól kezdve jelen lesz a csapat edzőtáborában. Ezt a keddi nap folyamán csapattársainak is bejelenti, állítja a The Charlotte Observer újságírója, Joseph Person.

 

 

Olsen sokáig gondolkodott azon, hogy távol marad az edzésektől, ugyanis finoman szólva sincs megelégedve a jelenlegi szerződésével; még két év van vissza az élő kontraktusából, ez alatt mindössze 13 millió dollárt kereshet, ami nem tükrözi a játékos valós értékét. Azzal pedig Olsen is tisztában van, hogy ennél jóval többet érdemelne pláne azok után, hogy a csapat legmeghatározóbb támadójátékosa volt az elmúlt években folyamatosan.

Nem meglepő tehát, hogy a 32 éves játékos top játékosnak járó fizetést szeretne kicsikarni a vezetőségtől. Olsen a tight endek közül is alulfizetettnek számít, ugyanis átlagos fizetése alapján (7.5 millió) a hetedik a poszton ligaszinten, míg garantált összeget tekintve csak a tizenkettedik helyet foglalja el a fizetési rangsorban (12 millió dollár).

Olsen döntésében az is közrejátszhat, hogy a Panthers megvált korábbi GM-jétől, Dave Gettlemantől, aki szóba sem volt hajlandó állni a játékossal a szerződéshosszabbítással kapcsolatban. Helyét ideiglenesen pedig az a Marty Hurney vette át, akivel remek kapcsolatot ápol, nem mellesleg ő szerezte meg csere útján a veterán tight endet még 2011-ben.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x