Connect with us

Hír

Egy hét alatt megnyerhette magának a kezdőt Kizer?

Nem is a Cleveland Brownsról beszélnénk, ha nem lenne irányítókérdés a csapat körül. Jelenleg három kezdőaspiráns játékos is van a rosteren, igaz, nem a jobb kategóriából, de valakit be kell tenni a kezdőbe. Egyelőre ez a valaki úgy tűnik a sokak által leírt újonc, DeShone Kizer lesz.

 

 

Mindössze egy hete zajlik az edzőtábor, de úgy tűnik ez is elég volt ahhoz, hogy a sokáig kezdőnek gondolt Cody Kesslert kiszorítsa az idei draft második körében kiválasztott játékos. Természetesen ez még nem hivatalos információ, és Clevelandben bármi megtörténhet, Hue Jacksonék elégedettek azzal, amit Kizertől láttak az edzéseken.

 

Annyi biztos, hogy az első előszezon meccsünkön ő lehet a kezdő, de ezzel még nem nyerte el magának az idénynyitóra is a posztot. Még sok minden változhat, élesben lehet másabb képet mutat mint edzéseken, vagy lehet a másik két irányítónk tud olyat húzni, amitől övé lesz a kezdő. Nem akarom elsietni a döntést, ez a versenyszellem mindhármójuknak jót tesz. Szeretem az újságírókat és a szurkolóinkat is, és megértem, hogy mielőbbi válaszra várnak, de már mondtam, nem fogom elsietni a döntést.

 

Az, hogy három irányító is van a rosteren, még nem jelent túl sokat, elég csak visszamennünk az előző szezonra, ahol az újonc Kessler mellett Robert Griffin III és Josh McCown is a rosteren volt, de a szezon során mindhárman megsérültek, valamint a csapat is 1/1-es lett.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x