Chris Ballard, a Colts jelenlegi general managere azon munkálkodik, hogy Andrew Luck köré egy életképes csapatot építsen, és ebbe beletartozik az előző rezsim hulladékjainak eltávolítása is. A védelem alapos ráncfelvarráson esett át, most a támadósoron szeretne kozmetikázni kicsit, aminek első lépése Phillip Dorsett áruba bocsátása.
Dorsett a 2015-ös draft első körében érkezett a Coltshoz, ami már akkor is kicsapta sok szurkolónál a biztosítékot, a teljesítménye pedig nem szolgált rá arra, hogy az elégedetlenkedő hangok megszűnjenek a későbbiekben. Úgy tűnik már a csapat sem nagyon hisz benne, hiszen a trading blockra, azaz a cserélendő játékosok közé helyezték. Más kérdés, hogy vajon ki ajánlana bármit is érte, mikor a csapatok is ugyanúgy látták őt játszani mint a Colts vezetősége. A fizetése még nem verdesné az eget a trade-elő csapat számára, a Colts meg a jelek szerint hajlandó lenne benyelni azt a nagyjából 3 millió dollárnyi halottpénzt ami az elcserélésével járna.
A 24 éves elkapó 26 meccsen lépett pályára az NFL-ben, ezeken 53 elkapásból 753 yardot és 3 TD-t szerzett. A 2014-es elkapó classt az egyik legjobbként emlegetik a liga történelmében, hát az egy évre rákövetkező már nem okozott ekkora örömöt a csapatoknak. Abban az évben Kevin White, Breshad Perriman, Nelson Agholor és Phillip Dorsett is az első körben kelt el, és egyelőre egyikük sem bizonyult zseniális ötletnek. Egyedül Amari Cooper és DeVante Parker az, akik az első körösök közül életképes látványt nyújtanak a pályán.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
A drafthoz annyira nem értek, de azért még nekem is feltűnt ott helyben, hogy ez egy nagyon rossz húzás volt a Coltstól. Nem is azért, mert nem váltotta be a reményeket, és nem hozott 1000+ yard valamint 10+ TD-s szezonokat, hanem mert felesleges volt a draftolása. A Coltsnak akkor mindenre volt szüksége az első körben csak elkapóra nem. Ott volt Andre Johnson, Hilton, Montcrief nem ez volt a legnagyobb hiányposztjuk. De azért kidobtak egy első kört erre. Csoda hogy ezután a GM megtarthatta az állását még két évig.
A Colts szurkolóinál is széles körben kicsapta a biztosítékot a draftolása. Főleg mert mindenki a D-be várt embert az első körben, vagy az O-line-ba. Beljebb nem lettünk vele.