Roger Goodell már többször nyilatkozott arról, hogy szerinte az előszezonnak nem tesz jót, hogy négy meccsből áll, és továbbra is lobbizik amellett, hogy ezt a számot háromra csökkentsék. Bruce Arians, a Cardinals főedzője szerint ez olyan elképzelés, ami akár még jó is lehet.
Goodell még hétfőn egy cardinalsos szurkolói gyűlésen beszélt ezekről a terveiről, szerinte ugyanis meg sem közelítik színvonalban az edzőmeccsek az alapszakasz találkozók színvonalát mondjuk ebben nem értjük mi a meglepő, és ezért szeretné ha csak három meccset játszanának a csapatok augusztusban. Bruce Arians, aki szintén jelen volt az eseményen azt mondta, hogy a komisszár elképzelései a három meccsről abszolút megvalósíthatók, és egy csapatnak három meccs is elegendő lehet ahhoz, hogy felkészüljön a soron következő idényre.
Márpedig ha Goodellnek a három meccs jobban tetszik, akkor simán megteheti, hogy holnaptól bejelenti ezt, és jövőre már így kezdik a szezont. Az NFL szabályzatában ugyanis az van, hogy a szövetségnek minden joga megvan ahhoz, hogy az előszezonban bármilyen tárgyalás nélkül változtatást eszközöljenek, ebbe beletartozna a meccsek számának csökkentése is. Ugyanakkor még mindig nem mondott le arról a törekvésről, hogy az alapszakasz meccsek számát eggyel szeretné növelni, így a szezon menetrendje nem változna, csak az arányok lennének mások. A liga azonban attól fél, hogy ebbe már a Játékosok Szakszervezete nem menne bele, mert utóbbiba már lenne beleszólásuk.
Az NFL most vár, hogy hogyan érintenék a játékosokat ezek az újítások, de a hírek szerint ők nem szeretnének plusz egy tétmeccset játszani a szezonban.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Én 2 meccses alapszakaszt javasolnék valamint megszüntetném ezt a 90-ről “hirtelen” 53-ra csökkentést és azt a félelmetes rohamot/káoszt amit a közel 1000 játékos elbocsájtása követ. (Ez akkor is sok, ha jó néhányat korábban cutolnak majd.) A keretek mélysége két meccs alatt is kialakítható, mert a kezdők gyakorlatilag úgysem játszanak.
A négy meccs alatt mindenki azért “imádkozik”, hogy csak ne legyen sérülés, ami persze lehetetlen. Jelenleg (90 fős kerettel számolva) a játékosok 4%-a (114 fő) már IR-PUP-NFI listán van hivatalosan és nem hivatalosan van legalább 30-40 játékos, aki nincs a hivatalos sérült listán, mert bíznak, hogy a rajtra felépülnek.
Az alapszakasz mérkőzés számának növelését, szigorúan szurkolói szempontból, természetesen támogatom. :) (Ha így lenne esetleg a keretet lehetne 60 főre bővíteni.)
a 90ről 53ra az idén lett bevezetve és a csapatoknak ez jó, mert a negyedik meccsen még egyszer ki tudnak próbálni mindenkit és ezek alapján dönteni
A mondatod nekem kicsit demagógnak hangzik. Próbáljanak ki mindenkit 2 meccsen! Az 8 negyed és átlagban legalább kb. 30 védő és 30 támadó play. Mivel a kezdők nem igazán játszanak, a hiányzó backup játékosok kiválasztásához, kipróbálásához felesleges egy negyed szezonnyi (!) meccs.
Ez szerintem csak arra “jó”, hogy néhány héttel tovább fizessenek a csapatok egy rakás nem “NFL érett” játékosnak, hogy aztán a keret 40%-át szélnek eresszék. Ráadásul még a PS-t sem lehet belőlük kialakítani!
nem véletlen szavazták meg ezt a szabályváltoztatást a csapatok, nekik ez pozitív, nagyobb minta alapján tudnak dönteni, játékosok sorsáról és a csapat rosterének végét kitöltő emberekről dönteni.
A 16 negyedből a kezdő 22 játékos elvisz kb 4 negyedet, nekik is kell a gyakorlás, hogy formában legyenek. A második sor, akiknek a nagy része maradni fog a keretben (~20 fő) elvisz még legalább 6 negyedet, nekik is nagyon kell a fejlődés, mert ők szeretnének az első csapat része lenni, de az alapszakaszban már jóval kevesebb szerep jut nekik.
Szóval maradt 6 negyed kipróbálni a maradék 50 játékost a maradék 10 helyre. Ez így nem sok. Nagyon kis mintából kell megítélni valakit, aki a roster végéért küzd. Itt lehet döntést hozni a practice squadról is.
Az miért lenne jó a csapatoknak, hogy tovább fizetnek játékosokat? Ebből semmi előnyük nem származik.
Persze, hogy megszavazták és inkább fizetnek eleve 15-20 “NFL outsider” játékosnak (szinte mind UDFA) néhány plusz hetet azért, hogy ők játszanak az előszezonban főleg, kímélve a csapat már előre eldöntötten 53-ba kerülő játékosainak nagy részét. Sérüljenek le ŐK, ne az értékes játékosok. “Parasztvakításos” időhúzás ez!
A PS-ből meg bárki elvihető, de úgy tudom először minde cut-olt játkos a waiver listára kerül.
Ha ez a “90-ről hirtelen 53-ra” csökkentés olyan szuper, akkor vajon miért gondolkodik az NFL vezérkar az előszezon meccsek csökkentésébe?
több alapszakasz-meccs = több pénz
ez a 90-ről 53ra az első három hetet nem érinti egyébként, csak a negyediket, amikor a kezdők egyébként sem játszanak egy percet sem, így a sérülések nem veszélyeztetik őket pluszban. A kezdők pontosan ugyanannyit játszanak idén, mint tavaly.