Connect with us

Hír

Jöhetnek az új cipők!

Sok játékos egy kicsit megkönnyebbülhet, hiszen az NFL most igyekszik egy picit lazítani az egyedi cipőket érintő szabályozásokat.

 

A meccsek előtti bemelegítések során a játékosok olyan modelleket hordhatnak, amilyet csak szeretnének egészen addig, amíg ezzel nem reklámoznak kereskedelmi vagy védett logókat leszámítva a liga által jóváhagyott lábbeli márkákat. (Nike, Under Armour és az Adidas). Ezen kívül még nem ábrázolhatnak semmilyen politikai vagy bántó tartalmat.

Az pedig majd, hogy ebből mi és hogyan fog átkerülni a gyakorlatba már egy teljesen más dolog. Hiszen azt nagyon nehéz szétválasztani, hogy az adott üzenet most tisztán társadalmi vagy politikai célzatú. Ugyanakkor reménykedésre adhat okot az, hogy az új lazított szabályozások a meccsen hordható cipőket is érintik. Eddig a csapatoknak meg kellett határoznia a cipőik domináns színét. Amelyik játékos nem ilyet vett fel, annak ment a csekk. Idén már a csapatoknak ilyen feladatuk nincsen, mert a visszafogottan fekete és fehér színek mellett a csapat másodlagos színe is büntetés nélkül hordható.

Ezen kívül még a tizenharmadik héten lesz nagy szabadság, ugyanis ekkor jótékony célzattal az NFL által előzetesen jóváhagyott egyedi lábbelikben lehet kifutni a gyepre. Természetesen akinek van rá pénze, majd egy licit keretein belül meg is szerezheti ezeket. Íme egy pár igencsak tetszetős darab a tavalyi akcióból:

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x