Connect with us

Hír

Pótolta a sérült újoncát a Dolphins

Raewkwon McMillant nagy reményekkel draftolta a Dolphins az idei draft második körében, hiszen az Ohio State-ről kikerülő linebacker már az első előszezon meccs előtt úgy tűnt, hogy máris megnyerte magának a középső linebacker szerepet a kezdőcsapatban. Ám amint pályára lépett, elszakadt a keresztszalagja, amivel ott be is fejeződött számára a 2017-es idény. Mivel nem ő az első linebacker aki idén kiesett a floridaiaktól, pótolniuk kellett a hiányosságukat.

 

 

A tűzoltó szerepre a 30 éves veterán szabadügynököt, Rey Maualugát választották, aki korábban 8 idényen át volt a Benglas linebackersorának közepén. Rutinból tehát nem lesz hiány, hiszen Kiko Alonso mellett az ex-steelersös, 31 éves Lawrence Timmons is a kezdőcsapat tagja, a cserék között viszont alig pár éve profi játékosok találhatók. Maualuga tavaly kiesett a pikszisből Cincinnatiben, hiszen mindössze 6 meccsen kezdett a védelemben, és végül a szerződését sem hosszabbították meg. Legjobb idényében, 2012-ben 122 tackle, 1 sack és 4 leütött passz szerepelt a neve mellett.

 

A Dolphins linebackersora ezzel szinte teljesen kicserélődött, a nevesebb játékosok közül csak Kiko Alonso maradt hírmondónak a tavalyi egységből. Koa Misi IR-re került nyaksérülés miatt, Jelani Jenkins és Spencer Paysinger pedig távozott a csapatból. Maualuga a harmadéves Mike Hull-lal küzdhet meg a kezdőért.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x