Connect with us

Játékos Portré

Tom Brady 40!!!!!

Tom Brady 40 éves! Mi azonban most ahelyett, hogy egy rövid posztban felköszöntenénk és méltatnánk karrierje során elért eredményeit, inkább az ESPN jóvoltából felidézünk néhány olyan történetet a leendő Hall of Famer irányítóval kapcsolatban játékostársain, ismerősein, szülein keresztül, amik kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek a nagyérdemű közönség számára.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Brady csapaton belül nem ismert hierarchiát, bárkit kiosztott függetlenül attól, hogy hány éves, mióta van a csapatnál, hogyha valamit rosszul csinált. Erről Mike Vrabel tudna igazán mesélni, aki ugyan linebackerként szerepelt elsősorban a Patriotsnál, azonban a goal-line felállásoknál gyakran pályán volt a támadósor tagjaként.

 

 

Egyre jobban kezdtem beépülni a goal-line offense-be. Néhány TD elkapásom is volt és jól éreztem magam. Egy edzésen hasonló szituációkat gyakoroltunk, az egyik játék során sikerült elszakadnom a védőmtől és tök üresen, integetve vártam a labdát, miközben kiabáltam, hogy Tom! Tom! Tom!”, de végül nem engem célzott. A következő játék előtt a huddle-ben a következőt mondta: Ha még egyszer a kibaszott kezeiddel kalimpálva kéred a labdát, soha többet nem dobok feléd. Tudom, hogy ki van tisztán. Én vagyok az irányító, annak passzolok, akinek akarok.” Ez volt az utolsó alkalom hogy kértem volna a labdát.

Matt Casselnek is megvan a maga negatív élménye Bradyvel kapcsolatban, aki mellett egyszerűen nem jutott labdához még az edzéseken sem, mivel a szülinapos mindenkiben az ellenfelet látta.

Nem akart másnak teret adni. Emlékszem egy edzésen Josh McDaniels azt mondta, hogy Jólvan Cassel, gyere ide, most te jössz.” Nem sokkal később megjelent Tom és azt mondta, hogy Nem jössz te sehova, ezt is én csinálom.” A mai napig emlékszem az ott lefolytatott párbeszédre és a magyarázatra, amivel indokolta arrogánsnak tűnő viselkedését: Nézd, amíg játszol, a legrosszabb dolog, ami történhet veled, hogy jön más, aki elveszi a munkád. Erre pedig minden esély megvan, mert ebben a ligában mindenki nagyon jó.” 

Ennek a szemléletmódnak lett áldozata Drew Bledsoe is, aki hiába volt anno 1/1-es és játszott remekül a Patriotsban, esélye nem volt visszakerülni. Pedig Ty Law, a Patriots legendás cornerbackje sem gondolta komolyan, hogy Bradyből lehet bárki is.

Amikor először kapta meg a kezdő posztot egy emberként gondolta azt a teljes védelem, hogy Csak el ne cseszd!” Emlékszem, egyik nap velünk lógott és olyat mondott, ami még a mai napig folyamatosan visszhangzik a fejemben. Volt egy remek irányítónk Drew Bledsoe személyében, azonban Tom csak ennyit mondott „Ezt a kibaszott munkát sosem fogja visszakapni.” Mint versenyző úgy gondoltam, hogy „Ez igen, ilyen hozzáállás kell.” Ezzel párhuzamosan ugyanakkor kétkedve fogadtam ezt a kijelentést, hiszen „Ez az NFL, itt van egy korábbi 1/1-es irányító egy nagy szerződéssel. Sok sikert hozzá!” Brady kijelentése egyáltalán nem volt tiszteletlenség Drew-val szemben. Neki az volt a feladata, hogy nehéz döntés elé állítsa Belichicket és Kraftet, a franchise irányító kinevezésében.

Teljesítményével azonban kiérdemelte mindezt és a Rams elleni győztes Super Bowl után nem volt kérdés, hogy ki lesz onnantól kezdve a csapat franchise irányítója.

 

 

Nem mellesleg egy új otthont is kapott, az előbb idézett Law-tól.

Az első Super Bowl győztes évben még teljesen más típusú volt a kapcsolatom Tommal. Megvolt a michigani kötődés, úgyhogy gondoltam, jót teszek vele és elég nagy árengedménnyel eladtam neki a házam, minden bútorommal és TV-mmel együtt, neki csak a ruháit kellett hoznia. A srác nem keresett sokat, úgyhogy jóval a piaci ár alatt, nagyjából 100 ezer dollárral olcsóbban adtam el neki. Annyira lenyűgözött a kemény munkája, hogy úgy éreztem, ez a legkevesebb, amit tehetek érte.

Bradyt edzésmunkája és elhivatottsága teszi a legjobbak legjobbjává, erre remek példa az a történet, amit Rodney Harrison, a Patriots egykori safetyje osztott meg:

Amikor New Englandbe kerültem, hamar összebarátkoztam Tommal, edzeni is nagyjából együtt jártunk. Egyszer reggel 6:30-kor mentem a konditerembe, ekkorra ő már ott volt és csak annyit mondott, amikor meglátott, hogy „Szép délutánt!”. Vettem a lapot és hogy megelőzzem, másnap negyedórával korábban, már 6:15-kor ott voltam, de hasonló fogadtatásban részesültem. Következő nap már 30 perccel korábban érkeztem, 5:45-kor, de megint az ismerős „Szép délutánt!” köszönés fogadott, ami kétszer hagyta el a száját egymás után, hogy biztosan meghalljam. Következő nap megint negyed órával korábban érkeztem, 5:30-kor, de megint ott volt. Azonban még mielőtt bármit is mondott volna ránéztem és azt mondtam: „Ember, leszarom, mit mondasz Tom, nem fogok 5:30-nál korábban jönni!” Ezt követően alig bírtuk abbahagyni a nevetést.

 

 

Harrisontól azt is megtudhatjuk, hogy Brady rendkívül nehezen kezelte a kudarcot. Még akkor is, ha ez csak edzésen történt.

Houstonban készültünk a Super Bowlra 2004-ben, volt egy közös edzés és egy rendes 11 a 11 elleni játék. A védelem dominálta Bradyt egész végig. Rengeteg labdáját ütöttük le és szintén sok pontatlan dobásba hajszoltuk bele. Nem csoda, hogy fel voltunk spanolva. Az egyik labdáját leszedtem és mondva a magamét futottam vele vissza nagy léptekkel. Amikor visszajöttem, finoman szólva rám szállt. Elkezdett kergetni, labdákkal hajigálni és mindenféle trágár kifejezést üvöltött nekem. Hihetetlen volt. Itt vagyunk a Super Bowlon, életünk egyik legfontosabb mérkőzésére készülünk, erre az irányítónk teljesen megőrül. Arról nem is beszélve, hogy innentől kezdve másfél napig hozzám se szólt, csak azért mert lehúztam az egyik passzát.

Brady sosem iszik alkoholt, ugyanis az ultramodern étrendjébe ez nem fér bele, ám Brian Hoyer elbeszéléséből kiderül, hogy nem volt ez mindig így és a versenyszellem mindent felülírt Bradynél. Hoyer egyébként 2009 és 2011 között volt a Patriots backup irányítója.

Buffalóban játszottunk és az időjárás miatt nem tudtunk hazarepülni Bostonba, így Rochesterben kellett töltenünk az éjszakát. Miután odaértünk, elhatároztunk, hogy elmegyünk közösen vacsorázni. Tom önmaga volt és nem tartott velünk, mert nem igazán szokott a hasonló eseményeken részt venni, mert kerüli a feltűnést. A rochesteri Dinosaur Bar-B-Que étteremben azonban nem kellett félnie attól, hogy nem hagyják enni a civilek. Úgyhogy tényleg az egész csapat ott volt. A vacsora pedig átcsapott egy sörivó versenybe. A falemberek, valamint Julian Edelman voltak a nagy esélyesek, de mindenki azt hitte saját magáról, hogy ő fog nyerni. Egyszer aztán valaki megszólalt, hogy „Úgy hallottam, hogy Tom kifejezetten jó ivásban.”. Nem igazán volt tapasztalatunk ezzel kapcsolatban, végül meggyőztük, hogy szálljon be ő is. Leült és eskü, kiönteni sem tudtad volna gyorsabban a korsódat annál, ahogyan Tom lehúzta a sajátját. Ezt követően az asztalra csapta a korsót és mindkét kezét a magasba emelve körbetekintett a „Komolyan azt hittétek, hogy le tudtok győzni ebben?” arckifejezéssel. Ezután az egész hely teljesen megőrült.

Mindent felülmúló győzni akarására egykori kedvenc elkapója, Wes Welker is hozott egy történetet.

A bye weekünk során Los Angelesbe utaztunk és ott készültünk a playoffra, mivel addigra már eldőlt, hogy bejutunk. A repülőn nekiálltunk backgammonozni. Pénzben játszottunk és az első pár játékot meg is nyertem, nagyjából 200 dollárral lógott nekem Tom ezek után. Elkezdtem hergelni és láttam, ahogy egyre csak nő a frusztrációja, mire megfogta a táblát és úgy ahogy van, a repülőgép végébe hajította. Teljesen meglepődtem és nem tudtam hova rakni a dolgot. „Tesó, ez most komoly?” – gondoltam magamban. Később folytattuk a játékot, ekkor már megállás nélkül nyert, 300 dollár pluszban volt, ez pedig a világ legboldogabb emberévé tette, olyan kedve volt, amilyen azelőtt még soha. Viszont amikor fizetni szerettem volna, egy fülig érő mosollyal a száján utasította vissza. Neki nem a pénzem kellett, csupán nyerni akart.

Győzni akarása tehát mindent felülírt és egészen furcsa dolgokat is megtett azért, hogy végül ő legyen a legjobb. Még a golfpályán is. Amikor ugyanis jelenlegi vezetőedzőjével, Bill Belichickkel elmentek két évvel ezelőtt golfozni Pebble Beach-re, a hatodik lyuknál gondja akadt Bradynek és szó szerint egy szikla pereméről kellett elütnie a golflabdát. Őt azonban ez nem érdekelte, saját testi épségét kockáztatva próbált ütni. Eközben a caddie-je fogta a hátát, így megakadályozva, hogy egy esetleges egyensúlyvesztés következtében 300 láb magasról zuhanjon a Csendes-óceánba. És mindezt egy barátságos golfmeccsen tette. Belichick elmondta, hogy ez a történet az, ami leginkább jellemzi Brady hozzáállását még a leghétköznapibb dolgok iránt is. És habár a mester tisztában volt ezzel, amikor látta mit művel irányítója a szikla peremén, más sem jutott eszébe, mint hogy „Mégis mi a frászt csinálsz?”.

 

 

A golfozás már gyerekkora óta szerves része Brady életének, édesapjával rengeteget játszottak. Négy éves volt a Brady, amikor az első közös apa-fiú golftornájukat lejátszották. Egy vasárnapi nap volt, Brady pedig lelkesen vetette bele magát a golf világába. Vedelte a tejshake-eket, miközben utaztak a golfkocsiban és ütötte a labdát – amilyen gyakran csak lehetett. Úgy játszottak, hogy minden lyuknál egyszer idősebb, egyszer fiatalabb Tom Brady ütött. Az más kérdés volt, hogy a kis Brady ezt megunta és egy idő után minden ütést magának akart. A 13. lyuknál elkezdett sírni és toporzékolni, mert nem ő üthette be végül a labdát a lyukba. Úgyhogy a következő lyuknál az édesapa olyat ütött, hogy a következő ütésből az akkor még futballt sem ismerő gyereknek nem volt más feladata, mint két méterről begurítani a labdát. Ehelyett azonban elütötte 60 méterre a labdát, miközben egy nagydarab fűcsomót is sikerült kivágnia a gyepből. Mikor édesapja megkérdezte, hogy miért tette mindezt, annyit válaszolt, hogy csak egy nagyot akart ütni a labdába. Ezt követően pedig visszatért akkori kedvenc hobbijához, a shake-iváshoz.

Harrison és Cassel történeteiből akár arrogánsnak és önzőnek is tűnhet főhősünk, azonban hogy valaki ennyi időt eltölthessen egy csapatnál, ahhoz elengedhetetlen az is, hogy egy olyan légkör uralkodjon, ami nem zülleszt, hanem épít és egységgé kovácsol. Ezért például az is fontos, hogy a frissen a csapathoz érkezettekhez (újoncok, piaci igazolások), illetve a régi bajtársakhoz hogyan viszonyul.

Sebastian Vollmer – aki éveken keresztül védte Bradyt jobb oldalát tackle-ként – mindig is le volt nyűgözve, mert hiába volt mindenki pontosan tisztában azzal, hogy ki is Brady, ő minden újonchoz egyesével odament és bemutatkozott nekik: „Hello, Tom Brady vagyok. Irányító.” Mindenkihez alázatosan állt hozzá és nem várta el semelyik új arctól sem, hogy oda meg vissza legyen tőle. Egyszerűen csak annyit mondott, „Nem várom el tőled, hogy ismerj, de bizonyítani fogom, hogy jó vagyok.”

Matt Slater, a special team jelenlegi kapitánya is újonc évére emlékezik vissza:

Amikor a csapathoz kerültem, fogalmam sem volt arról, hogy mit jelentek a csapatnak és miként számolnak velem a jövőben. Teljesen elveszett voltam. Azonban megjelent Tom, odajött hozzám, tudta a nevem és a hátterem, valamint a teljes UCLA-nél töltött pályafutásomat. Teljesen ledöbbentem, hogy egy ilyen kaliberű játékos, aki ennyi mindent elért már a profik között, ennyire utánajár egy fiatal játékosnak. Azt hiszem, ez elmond mindent arról, hogy milyen ember is valójában. E miatt pedig nagyra tartom.

De mint mondtam, nem csak az újoncokkal való kapcsolatépítés fontos, hanem a veterán játékostársaiddal sem árt, ha jó viszonyt ápolsz. A nemrég visszavonult Rob Ninkovich pedig a saját karján tapasztalhatta, hogy mennyire fontosak az irányító számára a csapattársai.

Egyszer egy kapitányi megbeszélésen voltunk, Tom pedig megjelent egy nagyon menő TAG Heuer órával a karján. Annyira megtetszett, hogy azonnal meg is jegyeztem, hogy mennyire jól néz ki és érdeklődtem is az után, hogy van-e valami embere, akivel beszélhetek. Tom nem értette, hogy mégis miféle emberről beszélek. Mire válaszoltam neki, hogy gondolom jóban  van a cég tulajdonosával vagy elnökével. Néhány nap elteltével a kezembe nyomott egy vadonatúj dobozt. Nem más volt ez, mint pontosan ugyanaz az óra, amit pár nappal ezelőtt megcsodáltam a karján. Nem kellett volna odaadnia, mégis megtette.

Az irányító a franchise oszlopa, az utolsó bástya, aminek még akkor is a legmagasabb szinten kell teljesítenie, hogyha már a többiek elbuktak. Ha nem is egy Gyűrűk Urába illő epikus csatajelenet során, de a pályán számos alkalommal bizonyítja ezt. Egy ilyenre emlékszik vissza Sebastian Vollmer is.

 

 

A Miami ellen játszottunk és az egyik játék során a defensive end alaposan megvert. A jobb oldalon voltam, Brady pedig balra nézett. A defensive end úgy ronthatott neki, hogy Brady nem is láthatta, ezt pedig tudtam én is, úgyhogy elkiáltottam magam hangosan, hogy „Tooooooommmmm!”  Felém se nézett, hanem a tőle megszokott higgadt módon fellépett egyet, majd kiosztott egy pontos passzt. Ezután már rám nézett, rám mutatott és mondta, hogy hallotta. Én pedig csak ámultam azon a tudatosságon, ahogyan játszik. Nagyon fura volt, hogy nekem, aki félelmében kezd el sikoltozni, köszöni meg a játék sikerességét, miközben ő volt az, aki meg se rezzent a play során.

Matt Casselnek kijutott a jóból, ugyanis nem elég, hogy Bradyvel kellett volna felvennie a versenyt patriotsos pályafutása során, még tréfáival is általában őt találta meg a már 4-szeres Super Bowl MVP. A csapat egykori kiváló running backje, Kevin Faulk elmondása szerint egyik nap Brady megjelent az öltözőben Cassel kocsijának három kerekének társaságában. A negyedikről senki nem tudott semmit, de azt mindenki látta, ahogyan Cassel autója téglákra volt emelve. Persze egyszer ad az ember, máskor kap. Ugyanis néhányan a támadófalból úgy döntöttek segítenek megtorolni a Casselt ért sérelmeket és teletömik Brady autóját földimogyoróval.

Kitartás, alázatosság, versenyszellem, csapat iránti elkötelezettség. Ez a négy dolog jellemző leginkább Tom Brady eddigi pályafutására. Az itt leírt sztorik csak egy részét képezik a valóságnak, a kimaradt történetek ITT olvashatóak.

Tom Brady 40 éves lett és habár ő azt mondja még 4-5 év biztosan van benne játékosként, ne számoljunk ennyire a jövővel, hanem örüljünk, élvezzük és nézzük addig, ameddig csak lehet, ahogy minden idők legjobb irányítója vasárnapról vasárnapra kifut a pályára.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group