Connect with us

Hír

Tyrone Crawford lábsérülést szenvedett

A Dallas Cowboys keddi edzésén egy sajnálatos jelenetnek lehettek szemtanúi a nézők, amikor is egy futójáték során a csapat defensive endje, Tyrone Crawford a földre rogyott a bokáját fájlalva. Első ránézésre elég komolynak tűnt a sérülés, a játékost kis autóval kellett levinni a gyakorló pályáról. Az első félelmek szerint törést történt, azonban fel lehet lélegezni, a nem történt ilyen komoly baleset.

 

A vizsgálatok során kiderült, hogy a védelem egyik vezérének az oldalsó bokája ficamodott ki, szerencsére nem észleltek semmilyen törést a lábában. Az előzetes várakozások szerint 6-8 hét kihagyás fog várni a falemberre, azonban a csapathoz közeli források azt állítják, hogy Crawford a New York Giants elleni szezonnyitón már pályára fog tudni lépni.

 

 

Ezzel a sérüléssel viszont még nagyobb bajba került Rod Marinelli és az egész szakmai stáb, hiszen lassan tényleg nem lesz pass rusher a falban, köszönhetően Damontre Moore, David Irving és Randy Gregory eltiltásainak. Érdekes lesz majd megfigyelni, mit talál ki a csapat védelmi koordinátora az edge rusherek rotálására, hiszen a Lawrence-Tapper-Mayowa-Charlton kvartettről sok minden elmondható, csak az nem, hogy komoly félelmet keltene az ellenfél támadóiban. Mindenesetre a fiúk erőt meríthetnek a csapategységből, hiszen Crawford sérülése az egész védelmet összehozta, egymásért küzdöttek, érezni lehetett, hogyan változott meg az egész edzés hangulata.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Frank Guerilla
Frank Guerilla
2017-08-09 17:52

Gregory az eltiltása miatt nem számít 90es kerettagnak, szóval az ő távolléte csak technikai részletkérdés. Tetszik a csapattársak reakciójának említése.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x