Számos fantasy-játékos sikított fel a Kansas győzelme után: Tom Brady ideje lejárt, Alex Smith az új bajnok a fantasy porondján. Pedig nyilvánvaló, hogy az egyik legesélytelenebb forgatókönyv megvalósulása után nem szabad farkast kiáltani. (A pontszámok egy adott szisztéma alapján vannak rendezve, a pontozási rendszerek közötti váltás nem változtatna a következtetéseken.)
Irányítók
Alex Smith élete meccsét hozta le. A 38 pontja több, mint amit az elmúlt 3 évben hozott (eddigi maximum 33.7 egy évvel ezelőttről), és okkal volt az első fogalom, ami az eszembe jutott a pontszám láttán az, hogy “kiugró érték”.
Alex Smith elmúlt három évének fantasy pontjai kellemesen követik a normális eloszlást (ez Brady-re is igaz), így tudunk vele mókásabbnál mókásabb dolgokat számolni. Például meg tudjuk mondani, hogy mekkora esélye volt a fentebb is látható adatok alapján 38 pontot szerezni. Felkészültetek? 0,03%. Bizony, ha Alex Smith a közelmúltbéli szintjén játszik, akkor ilyen pontot 208 szezononként szerez egyszer. Tehát ne legyünk meglepve, ha Smith visszatér a jól megszokott 15-25 közötti intervallumába, mert amit az első héten láttunk tőle, olyan nem valószínű, hogy lesz még. De mi a helyzet Brady-vel?
Brady hisztogramja sokkal jobban kisimult, lényegesen magasabb szórással rendelkezik. Mellesleg ennyit arról, hogy Brady konzisztensebb, sokkal erősebben leng ki negatív és pozitív irányba, viszont ezt nem igazán kompenzálja magasabb átlaggal. Brady sokkal kevesebb “átlagos” meccset hoz, most épp az alját karcolgatta a padlójának. A 10 hozott pontjára 10.47% esély volt, vagyis azért vele szezononként akár többször is előfordulhat 10 pont környéki eredmény. De mégis elvárható, hogy ő is visszatérjen a 15-25 közötti számaihoz.
[quote]Ítélet: akinek Brady van meg, játszassa tovább. Akinek Smith a kezdője, kezdesse tovább. Nagy értékű cserét senki ne ajánljon értük, és mindenki nyugodjon le.[/quote]
Elkapók
Itt valójában Gronkon és Kelce-n kívül Hillről kell beszélni. Előbbi kettőt sokszor duplázták a meccsen, a védők gameplanje részben erre épült, sok szót nem ejtenék róluk. Hill azonban még mindig egy taposóakna, és nem véletlen, hogy sokan félnek tőle. Hillt nem sokan tudják hová tenni, mert nem lehet. Egyetemen előjött már az atletikussága, de 21 éves korában lépett pályára először egy Div2-es csapatnál, és tudjuk, hogy az atletikusságnál fontosabb a mennyiség a fantasyban. Ebben pedig nem volt nagy része: a hozzá hasonló játékosokból Percy Harvin és Randall Cobb áll tőle messzebb, míg Cordarrelle Patterson és Tavon Austin közelebb. Ez alapból nem jó jel, hiszen utóbbiak egy-egy trükkös playre felhozható gadget-játékosok, és jó visszahordók csupán.
Hill atletikusságához nem párosul méret. A versenysúlya 185 font, vagyis 84 kiló, és közhelyszámba megy: az elkapóknál a méret akár közepes gyorsasággal is bomba játékost hoz létre. Itt vannak azok az elkapók, akik legalább 1000 yardot értek el egy szezonjukban 1999 óta, és legfeljebb 84 kilósak.
Innen szinte mindenkit be lehet sorolni három csoportba: 1) elit tehetsége van, 2) elit QB-ja van, 3) bődületes mennyiséget passzol a csapat. Az első csoportba nehezen illeszthető be az egyetemi középszerűsége és az ötödik körös draftpedigréje okán; a második vitán felül nem áll meg; a harmadik pedig soha nem volt igaz Andy Reid kansasi támadósorában, ahol soha nem passzoltak még 550 alkalommal. (Tavaly például a 25. legtöbbet passzolták csak.)
Komoly problémákat okozhat Alex Smith passzainak rövidsége, és hogy Hill labdái keveset töltenek a levegőben. Ez triviálisan azzal jár, hogy Hillnek az elkapás után kell megszereznie a yardokat. Na ebben pont nem jó. A néhány nagy és emlékezetes játékával is 10 yard alatt maradt elkapásonként, és konzisztensen ligaátlag alatt teljesített elkapások utáni yardokban.
Ahhoz, hogy Hill ne csak egy néha-okat-hozó-amúgy-bőven-átlag-alatti WR legyen, vagy nagyobb passzok kellenek, vagy olyan utakat kell futnia, ahol van helye mozogni az elkapás után. Egyik sem lehetetlen, csak sem Reid, sem Smith nem ilyenekhez szokott. Ha ezek nincsenek meg, akkor Hillnek ordenáré mennyiségű passzt kell kapnia egy sikeres szezonhoz. 1997 óta csupán 10 olyan WR volt, aki meglépte az 1000 yardot, és 10 másik, aki a 800-at, miközben 11 yard per elkapás alatt maradtak. (Azért 11, mert 10 yard alatt nincs ilyen WR.)
Nekik az 1000-hez átlagosan 156 passzcélpont kellett, a 800-hoz pedig 142. Ezek azért nagyon messze vannak a reálistól, hiszen még az utóbbi szám is a teljes Chiefs-passzjáték 27.6%-át jelenti. Ennyit Maclin sem szerzett az elmúlt években, pedig ő messze kimagaslott.
Tyreek Hill jelenleg – olybá tűnik – az új Cordarrelle Patterson. Agilis, gyors, ügyes – csak éppen nem hatékony elkapó. Van néhány kimagasló mozdulata, de valójában bőven átlag alatt teljesít, és néhány év alatt kiírja magát a támadósorokból, megmaradva visszahordónak. Hill jelenleg a liga egyik legrizikósabb játékosa, akinek a padlója WR3 szinten van, a plafonja pedig a WR1 vége felé.
[quote]Ítélet: ha megvan, óvatosan használjuk, keressünk tartalékost, ha nincs meg, ne ajánljunk sokat érte.[/quote]
Futók
Tisztult kissé a köd a Pats backfielden, White egyértelműen bejelentkezett Edelman kieső célpontjaiért, és igen hatékonyan működik ezekből. Gillislee lesz a power back, ha hinni lehet ennek az ordenáré használatnak az első meccsen. Blount-módra nem kapott passzt, csak kevés yardos erőfutásokat, ami fantasy szempontból nyilván húzós, ha épp nem a gólvonalnál történik mindez. Én személy szerint Gillislee helyett White-ot használnám bármikor, mivel White magasan tartja a plafonját az elkapásokkal, Gillislee pedig nagyon TD-függő. Lewis és Burkhead érintést és snapet is alig kaptak, ez számomra is nagy pofonnal ért fel – első osztályú jegyem volt a Burkhead-hypevonatra. Nyilván még változhat a helyzet, de amíg nem kezdik el masszívan használni utóbbiakat, addig a White-Gillislee tandem a főnök.
A Kansas részéről Hunt és West kerülnek elő. West pont kapott annyi snapet, amennyi alapján RBBC-t lehet belelátni a Kansas futójátékába, (40-24), viszont alig kapott lehetőséget a pályán, ami nem jelent sok jót számára. Ha Hunt képes fenntartani a jó teljesítményét, tiszta RB1 lesz belőle, de ne feledjük el, hogy West egy tapasztalt játékos már.
[quote]Ítélet: Pats részről White minden pénzt megér, Hunttal pedig ki kell várni. Akinek van rosterhelye, annak Westet még mindig javaslom.[/quote]
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Egy olyan kérdésem lenne, hogy Amendola szerintetek kezdőbe való mondjuk W/R posztra?
Ha a teste bírja, jó a flexbe.