Connect with us

Érdekességek

Tony Romo a legnagyobb király

Már múlt héten is láthattuk, Romo mennyire kiváló szakkommentátorként, mikor előre megjósolt több játékot is a Raiders-Titans meccs kapcsán. Már azt is tudjuk – ahogy sejtettük -, hogy nem csak egyszeri csoda volt, hiszen a Patriots-Saints meccsen is élmény volt hallgatni a szakértését.

 

Természetesen ezen a héten is volt olyan játék, ahol előre megmondta, mi fog történni – Coleman TD-je -, de most egy másik esetet emelnék ki. Itt is látszik, mennyire jól belelát Romo a dolgokba és szerencsére nekünk is bepillantást enged, ami növeli a nézői élményt. Most nem kisebb dolgot hajtott végre, mint hogy Bill Belichick fejébe engedett bepillantást nekünk.

 


A Saints a Patriots 5 yardosán belül járt már, de a meccs már eldőlt a Patriots javára. A Pats blitzet mutatott, azaz úgy tűnt, 5 emberrel fogják támadni Breest. Ilyenkor azonban Belichick legtöbbször két embert hátraküld coverage-be és csak hármat küld az irányítóra. Az ellenfelek pedig pontosan ilyen trendeket szeretnek figyelni, mikor felkészülnek az adott heti összecsapásukra, hogy mire is számíthatnak adott szituációkban az adott csapattól. A Patriots most mégis 5 emberrel ment Breesre. Hogy miért?

 

Analytics. Amikor jövő héten az ellenfél felkészül, megkérdezik majd, hogy az esetek hány százalékában embereznek és küldenek 5 embert pass rushra? Belichick most hozzáadott ehhez a számhoz egyet.

 

 

Szóval Belichick azért csinálta ezt egy már eldőlt meccsen, hogy kib*sszon az analitikát, statisztikákat használókkal és kicsit elrejtse a saját taktikáját azok elől, akik csak a számok alapján készülnek a meccsekre. Egyrészt zseniális, másrészt le a kalappal Romo előtt.

 

 

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Frank Guerilla
Frank Guerilla
2017-09-19 13:36

Word. :D

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x