Az év negyede lement, azt hihetnénk, hogy többet tudunk a csapatokról, pedig a legtöbbek nagyon kétarcúak négy forduló után. Sok csapatnál várjuk, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, hátha majd most vasárnap megteszik.
New York Jets @ Cleveland Browns 19.00
Ha szezon előtt azt mondja valaki, hogy ezen a meccsen az egyik csapat 0-4 lesz és egyetlen támadósnap erejéig sem fog vezetni az első négy körben (bizony, ez nagyon durva), a másik pedig 2-2, akkor biztos fordítva tippeltem volna őket, most viszont a Jets behúzhatja harmadik győzelmét zsinórban és pozitív mérleggel állhat. Na erre tényleg nem gondoltam volna.
A Browns védelmével kapcsolatban a leginkább sokatmondó adat az, hogy ők blitzelnek a legtöbbet a ligában (42,5%), ehhez képest ők tudnak nyomást helyezni az ellenfélre a legritkábban (26%). Ez egészen elképesztő statisztika, de Clevelandben remélik, hogy Myles Garrett jelentősen megdobja majd az utóbbi számadatot, hiszen végre pályára lép az 1/1-es szörnyeteg.
A Browns már tavaly is az egyik legrosszabb csapat volt tight endek ellen, idén sincs ez másképp: Jesse James (6/41/2), Ben Watson (8/91/0) és Tyler Kroft (6/68/2) is elég rendesen megégette őket az utóbbi hetekben, ráadásul nem is nagy nevekről van szó. Austin Seferian-Jenkins mennyivel rukkol vajon elő? A Jetsnél még a Powell-McGuire duóra lesz érdekes figyelni és hogy hány futott yardot képesek feltenni a táblára.
Titánok harca: Kevin Zeitler vs Leonard Williams
Legnagyobb mismatch: szurkolók érdeklődése vs maga a meccs Myles Garrett vs Kelvin Beachum
Carolina Panthers @ Detroit Lions 19.00
Erről a meccsről volt a legnehezebb megírnom a beharangozót, mert igazából még mindig nem tudom hova tenni ezt a két csapatot, nem tudom, mennyire tekinthetek rájuk igazán erős contenderként. A Lions védelme erőn felül teljesít, a turnoverekben kiemelkedőek, a pontjaik közel felét labdaszerzést követően szerezték, ez mondjuk nem igazán fenntartható. Már 11 labdát szereztek (ezzel vezetik a ligát), míg tavaly összesen volt 14 labdaszerzésük. A túloldalon egyébként Stafford 137 passzkísérlettel ezelőtt dobott utoljára interceptiont, ez az ötödik leghosszabb sorozat karrierjében.
A Panthers védelme mindössze 2 red zone lehetőséget enged meccsenként az ellenfeleknek, ami holtversenyben ligaelső adat. Náluk a támadóoldal problémás jelenleg, habár a Patriots életet lehelt beléjük múlt héten, de Olsen sérülése nagy érvágás, nem igazán tudom, milyen teljesítményt várhatunk tőlük ezen a meccsen, illetve a következőkben. Ez volt számomra a legnehezebben tippelhető meccs, most tényleg nem tudok okosat (okosnak tűnőt) mondani.
Titánok harca: Kawann Short vs TJ Lang
Legnagyobb mismatch: Ziggy Ansah vs Matt Kalil
San Francisco 49ers @ Indianapolis Colts 19.00
Ha a Browns nem lenne, akkor két nyeretlen csapatról beszélhetnénk itt. Andrew Luck végre elkezdte az edzéseket, de egyelőre Jacoby Brissettnek kell szétszednie a 49ers passzvédelmét, amelyik 649 yardot engedett a levegőben csak az utóbbi két meccsen. Az mondjuk reménnyel töltheti el a 9ers szurkolókat, hogy utóbbi három meccsüket összesen 8 ponttal bukták el.
Mindeközben a Colts a második félidőben elképesztően botrányos, hiszen 15-79 a pontarányuk a nagyszünetet követően. Ez annyira a legrosszabb mutató a ligában, hogy konkrétan a legkevesebb szerzett-, és a legtöbb kapott pont az övék a második félidőben.
Titánok harca: NaVorro Bowman vs Frank Gore
Legnagyobb mismatch: DeForest Buckner vs Jeremy Vujnovich
Tennessee Titans @ Miami Dolphins 19.00
Eddig kellett rá várni, de a Dolphins végre hazai pályán is bemutatkozhat az idei szezonban. Nagy kérdés a meccs kapcsán, hogy Mariota tudja-e vállalni a játékot, ha nem, akkor Matt Cassel irányíthatja a vendégeket (a Cassell vs Cutler csata pedig igazi tévés csemege). Így nagyon nehéz tippelni a meccsre, Mariotával egyértelmű esélyes a Titans, azonban Cassellel fogalmam sincs, mennyire tudnak majd haladni még a gyenge Dolphins defense-t is figyelembe véve.
Nagy csata lesz ez a Titans gyenge védelme és a Dolphins impotens támadósora között is. A Titans múlt héten közel 60 pontot engedett a Texansnak, a szezon során pedig már 13 red zone TD-t engedtek idén, ami a legtöbb az NFL-ben, ráadásul az ellenfelek 31,3%-ban TD-t tudtak szerezni a drive-jaikból ellenük, ami a második legrosszabb arány. Az a szerencséjük, hogy a Dolphins 30 drive-jából csak kettő végződött hatpontossal (6,7%), ami a legrosszabb arány a ligában. Valamelyik egység javulni fog, de melyik?
Titánok harca: Ndamukong Suh vs Josh Kline
Legnagyobb mismatch: Devante Parker vs Adoree’ Jackson
Buffalo Bills @ Cincinnati Bengals 19.00
- Dalton az első két meccsen: 0 TD, 4 INT, 47,2 passer rating, 54,5%-os pontosság
- Dalton a második két meccsen: 6 TD, 0 INT, 138,2 passer rating, 80,7%-os pontosság
A múlt hét előtt 2013-ban dobott utoljára 4 TD-t egy meccsen, 83,3%-os pontossága pedig karrierjének legjobbja volt. És ez mind a támadókoordinátor-cserének és Bill Lazornek köszönhető, habár tegyük hozzá, hogy a Packers és a Browns védelmeivel kellett szembenézniük.
Most viszont nagy fába vágják a fejszéjüket, hiszen a Bills védelme jön szembe, akik mindössze 4 TD-t engedtek 4 meccs alatt, ami 1995 óta a legkevesebb a ligában. Nagyon erős ez a védelem, Sean McDermott csodákat tesz a Rex Ryan által lepusztított egységgel, impresszív, ahogy ez a védelem kinéz négy hét után. A kérdés az, hogy a támadósor Jordan Matthews nélkül mire lesz képes.
Titánok harca: Geno Atkins vs Richie Incognito
Legnagyobb mismatch: Jerry Hughes vs Cedric Ogbuehi
Los Angeles Chargers @ New York Giants 19.00
Az egyik csapat 0-5-tel fog állni a forduló után. Ha azt mondom, nem erre számítottunk a két csapattól, akkor még jó szívű voltam. És nem hogy nem nyertek egy meccset sem, alig vezettek a meccsek során. A Giants a snapjei 80,3%-án volt hátrányban, a Chargers pedig 74,5%-án, ezek a 31. és a 30. legrosszabb mutatók, mindössze a Browns rosszabb náluk.
Érdekes lesz figyelni a meccsen, hogy mi lesz a két csapat futójátékával, ugyanis az egész ligában csak ez a két csapat engedett mind a négy meccsén legalább 100 futott yardot, ezzel szemben viszont ők futnak a legkevesebbszer az NFL-ben. Valami most át fog szakadni, ha tippelnem kéne, akkor a Chargers fog 100 yard fölött futni, a Giants viszont továbbra sem.
A fantasy-tulajoknak egy tanács: kezdessétek Antonio Gateset és Hunter Henryt, mert a Giants nagyon rossz tight endek ellen. Az első négy meccsükön ennyi elkapást, yardot és TD-t engedtek: Witten (7/59/1), Ebron (5/42/1), Ertz (8/55/1), Brate (4/80/1), Howard (2/63/1). A nagy probléma az, hogy fogalmunk sincs, hogy Gates vagy Henry fog több labdát kapni, a fantasy foci világában nagyon jó lenne, ha ezt a két játékost egybe gyúrhatnánk.
Titánok harca: Odell Beckham vs Casey Hayward
Legnagyobb mismatch: Joey Bosa vs Ereck Flowers
Arizona Cardinals @ Philadelphia Eagles 19.00
Az Eagles nem volt képes sacket szerezni a Giants ellen, majd a Chargers ellen is csak egyet, pedig mindkét csapatnak borzasztó a támadófala. A Cardinalsnak is bűn rossz a támadófala, Palmert 17-szer sackelték már idén és 43-szor ütötték meg, ennél egy irányító sem szenvedett többet a 2017-es szezon első négy fordulójában. Azonban a Giantsnél és a Chargersnél nagyon gyorsan szabadultak az irányítók a labdától, ezzel szemben a Cardinals egy vertikális támadójátékot játszik, így az Eagles pass rush sokszor odaérhet majd Palmerre, még Fletcher Cox nélkül is.
Az biztos, hogy a Cardinals sokat fog passzolni, hiszen ők futnak a legkevesebbet és a legrosszabbul a ligában (yardjainak csak 16,3%-a érkezett futásból), ezzel szemben az Eagles ellen csak passzolni lehet, az ellenük felrakott yardok 80,1%-a érkezett a levegőben. Az utóbbi hetekben többször írtam már, hogy Larry Fitzgeraldnak jó napja lehet (be is jöttek), ez most is igaz, hiszen az Eagles az utóbbi két hétben Sterling Shepardnak 7 elkapást, 133 yardot és egy TD-t engedett, Keenan Allennek pedig 5 elkapást, 138 yardot és egy TD-t. Mindketten a slotból indulnak nagyrészt, ahogy Fitzgerald is.
Titánok harca: Chandler Jones vs Jason Peters
Legnagyobb mismatch: Eagles védőfal vs Cardinals támadófal
Baltimore Ravens @ Oakland Raiders 22.05
Derek Carr sérülése miatt EJ Manuel fog kezdeni a hazaiaknál, ami megkavarja az állóvizet és az esélyeket is, így a Titanshez hasonlóan erre a meccsre is nehéz tippelni. Carr-ral a Raiders lenne a favorit, így pedig a Ravens, de egyáltalán nem vagyok magabiztos a tippemben. Manuelnek nem lesz könnyű dolga, hiszen a Ravens két cornere, Jimmy Smith és Brandon Carr rosszabb passer ratinget enged az ellenfél QB-inak, mintha azok minden passznál a földre hajítanák a disznóbőrt.
Mondjuk a túloldalon sincs jó irányító, Flacco sorozatban 10 meccsen dobott interceptiont, ami a leghosszabb sorozat 2011-2012 óta, amikor John Skelton adta el a ladbát 12 meccsen zsinórban. Ha ilyen ütemben folytatja a báró úr, akkor 24 interceptionnel fejezi be majd a szezont, ami a legtöbb lenne karrierje során.
A hollóknak mondjuk elkapói sincsenek, ilyen ütemben senki se érné el az 500 yardot év végére. Összesen az egész egységnek van 251 elkapott yardja, aminél 17 játékosnak is több van az NFL-ben. Igazából az egész offense-t rossz nézni, szerencséjük, hogy a defense kisegíti őket a meccseik 50 százalékában.
Titánok harca: Terrell Suggs vs Donald Penn
Legnagyobb mismatch: Ben Watson vs Raiders linebackerek
Szerkesztőségi tippverseny
Bold predictions
balentin: A hétvégén lesz olyan játékos, aki legalább 104 yardos visszahordást fog produkálni egy fumble összeszedése után. (A leghosszabb fumble return TD rekordját holtversenyben tartja Jack Tatum (1974) és Aeneas Willimas (2000) 104 yarddal.)
chester: A Raiders-Bears-Giants-Dolphins négyes eddig 0 INT-et szerzett az ellenfelektől, most mindegyik szerez legalább egyet.
KGYM: Trubisky az összes rookie első MNF-meccsét nézve top5 lesz rating, AY/A, és yardok szempontjából.
katonadani: Dez Bryant visszavág a “Dez elkapta” meccsért és karrierjének második legjobb meccsét fogja produkálni a Packers ellen, 160 elkapott yardot és 2 TD-t jegyez majd.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
Na, ez megint egy “ki a tökömre tippeljek” hét lesz.
50 % alatt vagyok tipp pontosságban…
csak a jegyzőkönyv kedvéért, de dani és én is úgy tippeltünk a dolphinsra, hogyha mariota kezd, akkor titans
A Giants-Chargers meccsnél kihagytátok az igazi “titánok harcát”. A Giants az utóbbi hetekben utolsó másodperces FG-kal kaptak ki. Képtelenek egy ilyet kivédekezni. A Chargers viszont képtelen utolsó másodperces FG-t értékesíteni. Szóval….
Egyébként Bold: A Patriots D ezen a héten csak 14 pontot kapott. A hét további meccsein nem lesz olyan védelem sehol sem, ami ennél kevesebb pontot engedne. Tehát mindenhol lesz legalább 14 pont.
dani már mondaná is, hogy “jójó, de statot rá, hogy mikor volt ilyen utoljára” :D
Ha a Browns most nem nyer, akkor ki ellen fog? :O A végén még akkor jön össze nekik a 0-16 amikor mindenki 5-6 győzelem környékére várta őket.