Connect with us

Hír

Levy: El akartak hallgattatni

DeAndre Levy (igazi kalandor, itt írtunk lámaevős kalandjairól és jelleméről kicsit bővebben is, érdemes elolvasni) nyolc szezont játszott az NFL-ben és idén márciusban bocsájtották el. Így most lehetősége van szabadon beszélni a profi foci világának egyik árnyoldaláról, a CTE-ről is.

Abban a pillanatban, hogy mondtam ezzel kapcsolatban bármit is, egyből kaptam két hívást, hogy ne tegyem. Nem tudom, hogy ez a CTE miatt vagy általános NFL szabály miatt volt. Csak a fociról beszélj, csak a fociról gondolkozz. Én csak megosztottam egy tanulmányt … és mióta ez kiderült, az első naptól kezdve azt mondták, hogy ne beszéljek róla.

Nagyon tömören összefoglalta, hogy miért nem tetszett a ligának az egyénisége.

Ez az öltözői kultúra. Senki sem akar a focin kívül bármi másról beszélni. Az pedig nem mutatott jól, hogy én az agyi károsodásokról beszélek.

Levy azt is elmondta, hogy miért tartja fontosnak a témát.

Ez az agyam. Nem a vállam, az agyam. Ez kontrollálja minden gondolatomat és tettemet, hogy hogyan érzek. Ha játékosként nem beszélhetnek erről, az mindent elmond az NFL kultúrájáról.

Beszélt arról is, hogy a legfelső és a legalsó szint között milyen a kapcsolat. Nem nehéz belátni, hogy egy olyan gazdag milliárdos, akit még életében soha nem játszott profi szinten és nem élte át az azzal járó terhelést, nem is igazán tudja megérteni játékosait.

Ez üzlet. Mi számok vagyunk. Az agyunk és a testünk eldobható. Ugyan csak egyetlen csapatról tudok nyilatkozni, de én még sohasem ültem le beszélgetni a tulajdonossal. Nincsen kapcsolat a játékosok és a tulajdonosok között. jelen pillanatban mi vagyunk az egyetlenek, akik foglalkoznak ezzel a témával.

Bár nem személyes ismerősöm DeAndre, abban szinte biztos vagyok, hogy ezt a változás reményében mondta el. Hivatalosan a liga már törődik az üggyel és nagyon sok pénzt fordítanak ennek megoldására. Remélhetőleg azért szépen lassan elindul a fejekben való változás is és a pályán futkározó biomasszák összessége nem csupán a játékos, hanem az emberi lény kategóriába is be fog férni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!