Valószínűleg mindenki értesült arról, hogy Martellus Bennettet elbocsájtotta a Packers, majd megkaparintotta a Patriots. Ő pedig hírtelen játékra alkalmas állapotba került. Volt csapattársa, Clay Matthews szépen körülírta sokak véleményét az ESPN-nek adott interjújában.
Mind jót nevettünk rajta. Martellus az ő öltözőjükben van már, nem a miénkben. Tehát így azokkal a srácokkal foglalkozunk, akik itt vannak velünk. Úgy gondolom, hogy itt mindenki ismeri a történetet. Nincsen szükségünk arra, hogy túl sokat beszéljünk erről.
Mindazáltal nagyon nem lenne tisztességes, ha nem hallgatnánk meg a másik fél álláspontját is. A legújabb Patriots játékos így nyilatkozott:
Hat vagy hét orvossal is beszéltem erről [a vállsérülést illetően] és úgy éreztem, hogy ez valami, amit rendbe tudnék tetetni. Miután rendbe akartam hozatni és kitettek, bosszúvágy támadt a szívemben. Magamban ’Rendben. Ti így akarjátok csinálni? Akkor…nyomás játszani.’
Annyi a gond Bennettel, hogy akármi is az igazság, ő rosszul fog kijönni belőle. Ugyanis két eshetőség van:
– Valójában nem volt sérült, csak nem volt kedve Rodgers nélkül játszani.
– Hiába sérült, sértett kisgyerek módjára viselkedik és teszi magát teljesen tönkre.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Remelem ev vegen “gyürüsfereg” lesz :)
Egyelőre még hírértékű, de napról-napra kopik. Ez a cikk már csak kevés érdemi mondanivalót tartalmaz és sztem korántsem alapos és helyes konklúziót von le.
Ilyen egyértelmű, h. pálcát kell törni felette? Kinek a szemszögéből “ismert a történet”? S miért is fog ebből rosszul kijönni Bennett? Sokak véleménye ez (a cikkíróé), más sokaké meg viszont meg az ellenkezője…
Játszik. Egy PO esélyes, számára ismert csapatban. Ha bírja és csapat hasznára van (a Broncos ellen ez látszott), akkor abból még sokminden kikerekedhet. Megint. :)
A konklúzió a cikk végén elég gáz. Sikerült leírni két olyan esetet amiből az egyikről tudjuk, hogy kizárható. A másik pedig csak erőteljes jósolgatás. Gratulálok.
“Valójában nem is sérült”? Ezt tényleg leírtátok? :DDD Szerintem ez egy pillanatig sem volt kétséges mivel pont a Packers orvosai állapitották meg a rotátorköpeny szakadást, ezért akarják visszakérni a pénzüket mivel szerintük már akkor is sérült volt mikor aláírt. Elpazaroltam erre a cikkre pár percet az életemből. :D
Majd meglátjuk ki nevet a végén… :)