Connect with us

Érdekességek

Interception királyok az első félidőben

Van két fenegyerek, akik nagyon szeretnek pickeket dobálni az első félidőben. Az első játékos helyen talán nem meglepő módon Jay Cutler, akinek látványosan nem megy a Dolphinsban (nem csak neki persze, hanem úgy az egész offense-nek), a másik pedig kisebb meglepetésre Marcus Mariota. Mindkét irányítónak kilenc INT-je van a mérkőzések első félidejében.

 

 

Jay Cutler kilenc meccsen kezdett idén a Dolphinsban és összesen kilenc INT-je van, tehát a második félidőre általában (lesérül) megembereli magát. Marcus Mariota nem ilyen kiegyensúlyozott, neki a második félidőre is jut négy pickje. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy a Titans üdvöskéjének mindössze kilenc TD-je van 10 meccsen, ami nagyon kiábrándító szám, e mellé jön ugye a 12 interception. Tavaly egyébként mindössze kilenc eladott labdája volt 26 TD mellett, tehát csúnya nagy gödörben van ő is.

 

 

Az első félidőben dobott legtöbb interception további dobogósai öt egységgel: Joe Flacco, DeShone Kizer,  Cam Newon, Carson Palmer, Nate Peterman, Ben Roethlisberger és Russell Wilson. Egyébként külön érdekesség, hogy a billses Peterman mind az öt INT-ét egy meccsen szerezte.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
László Varga
László Varga
2017-11-29 23:18

Tudom, hogy az NFL-ben az INT nagy skalp a védőknek és “rossz pont” a QB-knak, bár nem mindig ők a hibásak. Pedig szvsz egy INT értéke a játékszituáció és a következmények függvénye. Csak néhány példa:
– a félidők utolsó mp-eiben szerzett INT “használhatatlan”, annyit ér, mint egy tackle vagy PDef.
– az EZ-ban vagy 10-20 yardnál, mintha egy elrontott támadás punt-ja lenne. Egészen más viszont, ha jó return lesz belőle.
– saját térfélen 20-30 yardnál végzetes lehet, mert nagy hátrányba kerül a csapat, pláne, ha visszahordják. Ha viszont még pont sincs belőle elértéktelenedik.
stb.
Egy viszont igaz: többnyire az un. ki nem kényszerített hibához hasonlít.
Mit nem adnék egy olyan elemzésért, ami az egyes QB-k INT szituációit és következményeit elemzi. :)

Pizsama
Pizsama
Reply to  László Varga
2017-11-29 23:59

Lásd Goff INT-jét a Saints ellen, amit Watkins hozott össze.

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  László Varga
2017-11-30 10:15

” az EZ-ban vagy 10-20 yardnál, mintha egy elrontott támadás punt-ja lenne. Egészen más viszont, ha jó return lesz belőle.”

Nem egészen. az ott eladott labda azt jelenti h 3 pontot se tehetsz fel. 10-20 yardnál ha cska szimpláűn elrontod a támadást akkro rugsz egy field goalt. Intnél nem. -3 pont az nagyon nem mindegy.

“saját térfélen 20-30 yardnál végzetes lehet, mert nagy hátrányba kerül a csapat, pláne, ha visszahordják. Ha viszont még pont sincs belőle elértéktelenedik.
stb.”
Persze de ott meg már sokat kell tenned azért hogy ne szülessen belőle pont. A rosszabb defek ritkán védekezik ki.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x