Connect with us

Összefoglaló

Na farkas, te mondd, hogy 49

Chester bízott a meglepetésben a Lions@Packers meccsen, hogy majd a farkas visszavág az őt szívató nyúlnak, azaz az esélyek ellenére nyer a Packers. Nem így lett, a Lions simán legyőzte az Aaron Rodgers nélkül félkarú óriásként funkcionáló Packerst (30-17), ráadásul úgy, hogy 1971 óta most először nem kellett puntolnia a csapatnak. A Red Zone-ban azonban még mindig gáz a csapat, az egy yardosnak pedig gyakorlatilag fölösleges neki menni, de ez lehet a fordulópont a Lions szezonjában.

 

Stafford brillirozott

 

Futójáték, mint olyan továbbra sem létezik Detroitban, pedig volt 1-2 szép play action játék, nagyon csodás lenne, ha ezt is be lehetne venni a repertoárba. Sajnos azonban a fal továbbra sem képes futáshoz blokkolni, a futók sem valami jók (2-2,5-es átlaggal futottak), Ameer Abdullah például kétszer is elhagyta a labdát. Így hát minden feladat Matt Staffordra hárul, aki már a második mérkőzés óta játszik szinte hibátlanul, ráadásul most a nyomást is remekül kezelte: 26/33, 361 yard, 2 TD, 0 INT volt a mérlege, ami egy szolid 132-es passer ratinget eredményezett. Ráadásul mindezt úgy, hogy 3&18-akat is lazán megcsinált, tényleg nem lehet rá egy rossz szava sem senkinek (ahogy Golden Tate (7/113 yard, 73 elkapás után) és Marvin Jones (7/107 yard, 2 TD) játékára sem).

 

 

Ellenben a Red Zone hatékonyság még mindig borzalmas, ha pedig a csapat eljut az egyyardosig, akkor game over. Mivel nincs fullback, így egyik random futót sem bírják betolni, Golden Tate-ék pedig nem hatékonyak a vörös zónában: ők elszakadni tudnak jól és elkapás utáni yardokat szerezni, felíveléseknél és 50-50-es labdáknál esélytelen. Erre mindenképp kell valamilyen megoldást találni, mert a Rodgers nélküli Packers ellen ez most belefért, de már így is legalább két meccset veszített emiatt a Lions, hosszú távon nagyon nem kifizetődő.

 

Hundley fejlődik, de még mindig kevés

 

A fiatal irányító nem játszott összességében rosszul, a csapattársai sem mindig segítették ki, de azért nem lehet elégszer elmondani, hogy nem egy Case Keenum vagy Jimmy Garoppolo szintű cseréről van szó (különösen a nyomás kezelésében volt gyenge). A Packers már eddig is Rodgers zsenije miatt volt SB esélyes, így most 4-4-gyel, a Lionstől és a Vikingstól is kikapva nem sok öröm lesz a szezonban. Pedig az offense még mindig rendben van, a támadófal csodálatos, a skill playerekben még mindig benne van a nagy játék, volt 1-2 jó sorozata a Packersnek, de a védelmet szét szedték Staffordék.

 

A futójátékot jól megfogta a Packers, de ez nem nagy érdem, a Lions futójátékát a Lions állítja meg a leghatékonyabban, erre bárki képes. Passz ellen és pass rush terén azonban van hova fejlődni, mert bár Stafford hiába játszott nagyon jól, ha egy csapat 1971 óta most először nem puntol a mérkőzésen, akkor abban a védelem is nyakig benne van.

 

A Lions védelem ezzel szemben egész korrekt volt: a futást sikerült megállítani, jöttek a nyomások és a sackek is (bár ebben a sokat váró Hundley-nak is nagy szerepe volt), egy-két nagy játékot és a garbage time-ot leszámítva jó volt a csapat. Különösen két játékost emelnék ki: Glover Quin továbbra is All-Pro szinten nyomja, hihetetlen jó minden téren, az egyik 4. kísérletes stopját tanítani kellene. A másik A’Shawn Robinson, aki futás ellen már eddig is korrekt volt, most viszont pass rush terén is oda tette magát, pedig egy Packers támadófal volt előtte. Jár neki is a dicséret.

 

Felemelkedés és lejtmenet

 

A Lionsnak ez must win meccs volt, most már csak két meccsre van a Vikingstól úgy, hogy még egyszer játszanak egymás ellen, illetve az elsőt már meg is nyerték ellenük. Ráadásul a következő 8 meccsen az eddig nyeretlen Browns, a gödörben lévő Bengals és Buccaneers, kétszer a Bears, egyszer a Packers és a Vikings, illetve a Ravens lesz az ellenfél. Ezek közül a Vikings lesz nagyon nehéz, illetve a Ravens elleni idegenbeli meccs lehet még nagyon húzós, de ilyen sorsolás mellett a 10-6 a minimum és a csoportgyőzelemre is van esély. Persze még mindig a Vikings kezében a csoport, de a Lions mellett a  Redskins, a Panthers és a Falcons ellen is idegenben kell pályára lépniük, illetve még a Rams ellen is játszaniuk kell. Ez az 5 meccses sorozat (amiből négy ugye idegen) ráadásul most kezdődik, tehát még semmi sincs veszve Detroitban.

 

Ami a Packerst illeti, teljesen ellentétes a tendencia. Rodgersszel ez sima PO lehetne, nélküle viszont jelenleg a Browns és a Bucs ellen tűnik csak esélyesnek a csapat, így nem kizárt, hogy a klasszis irányító akkor sem tér vissza, ha tehetné, mert egyszerűen már nem lesz értelme. Bears idegenben, Ravens otthon és Steelers idegenben a következő három meccse a csapatnak, ezekből nagyon könnyen lehet három vereség, amivel gyakorlatilag el is úszik a rájátszás.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások