Connect with us

Beharangozó

FK! Premium Selection #13

Az igazi futball decemberben kezdődik, tartja az ősi dakota közmondás, márpedig benne vagyunk az év utolsó hónapjában. Sokak számára még mindig van remény a rájátszásra, és micsoda meglepetés, három ilyen találkozót választottunk kiemelt meccsnek.

 

 

19:00 New England Patriots (9-2) @ Buffalo Bills (6-5), Game Pass

 

Rögtön egy csoportrangadóval kezdjük az AFC Eastből, mert talán itt van a legkisebb izgalom. A Patriots, hacsak valami nem várt csoda nem történik Bill Belichick tanítványaival, akkor magabiztosan fogja behúzni a csoportot, főleg hogy egy győzelemmel jelenlegi ellenfelétől lépne el immár négy meccsre, négy fordulóval az alapszakasz vége előtt. Erre minden esélyük megvan, hiszen Tom Brady elképesztő, 26-3-as karrier mérleget tud felmutatni a Bills ellen, márpedig most is az örökifjú irányító várja Sean McDermott csapatát.

 

Bradyn ugyanis nem fog az idő vasfoga. Azt gondolhatnánk, hogy 40 évesen és 18 évnyi profi karrier után, illetve azzal, hogy alaposan feltankoltak futókkal az offseasonben, majd szépen fokozatosan szedik ki a klasszis irányító kezéből a labdát és több hangsúly lesz a futásokon. BEVETTÉTEK! Brady ahogy öregszik, úgy lesznek egyre jobb passzmutatói, most például olyan szinten pontos a mélységi passzokban, mint még soha. Ehhez remek segítsége is van Brandin Cooks és Rob Gronkowski személyében, akikre 119,8 illetve 124,9-es passer ratinggel dobál. Ám a futótankolás nem volt véletlen, a Patriotsnál amúgy sincs sose RB1, ellenben mindig más kerülhet a középpontba. Idén volt már meccset eldöntő faktor Mike Gillislee, James White, Dion Lewis és Rex Burkhead is, jelenleg utóbbi kettő jelenti a földön megtett yardokat az offense számára.

 

Ez papíron nem jelentett volna gondot a Billsnek egy pár héttel ezelőtt, de azóta nagyot fordult a világ Buffalóban. Futás ellen teljesen összeomlottak, amióta Marcell Dareus kikerült a képletből (bár ez a Chiefs ellen nem látszott), illetve passzok ellen is egyre többet verik meg a Tre’Davious White vezette secondaryt. A Bills védelmének egyetlen faktora a turnover lehet, hiszen 19-szer is szereztek már labdát az ellenfél támadósorától, de pechükre a Patriots mindössze 7 alkalommal vesztett labdát – a legkevesebbszer a ligában. És ha már felhoztuk a Chiefs meccset, ott már a szezon eleji Buffalót láthattuk, aki nem enged pontokat és akinek a támadósora továbbra is csak arra elég, hogy a kevés engedett pontnál épphogy többet szerezzen. Tyrod Taylort továbbra sem passzoltatják agyon, de vele jóval labdabiztosabb a támadósor és képes lábon is megcsinálni a first downokat. Stephen Hauschka személyében pedig egy viszonylag biztos lábú rúgót szereztek, aki képes pontokkal zárni egy drive-ot.

 

 

A Bills reménye a hazai pálya előnye lehet, hiszen otthon csak egyszer kaptak ki eddig, pechükre a Patriots az összes idegenbeli meccsét hozta idén, ráadásul a védelmük újabban alig enged pontot. Finoman szólva sem a Billsnek áll a zászló, de az utolsó szalmaszálak egyike lehet egy hazai győzelem a regnáló bajnok ellen. Több ex-Bills játékos is ott lehet immáron ellenfélként a pályán, ez is adhat egy kis adalékot az amúgy is meglévő rivalizáláshoz.

 

19:00 Minnesota Vikings (9-2) @ Atlanta Falcons (7-4), Sport TV

 

A hétórás sáv legizgalmasabbnak tűnő meccsét az NFC hozza házhoz. A két csapat közül a hazaiaknak lenne égetőbb a győzelem, hiszen a 7-4-es mérleg ellenére csak harmadikak a csoportjukban, és a wild cardért nem ártana gyűjteni a további győzelmeket, noha azonos mérleg esetén a Seahawks és a Lions csapatát is kiütnék a versenyből.

 

 

A Minnesota Vikings elpusztíthatatlan. FACT. De butaság azt állítani, hogy idei csodáról beszélünk, hiszen már tavaly is megmutatták a foguk fehérjét, de az idei és a tavalyi szezonjukból is látszik, mik a fontosabbak a franchise-ban. Egyrészt tavaly még Norv Turner volt a támadókoordinátor a startnál, majd később nevezték ki a jelenleg is ezt a posztot betöltő Pat Shurmurt. Ezután térjünk rá a sérülésekre, mert abból mostanában kijutott bőven Minnesotában. Amíg tavaly a támadófal hullott atomjaira, idén az irányítóját és a kezdő futóját vesztette el a csapat. Shurmurnak sikerült egy olyan szisztémát kialakítania, ami Case Keenummal is képes nyerni, mit nyerni, hatékony támadójátékkal gyalázni az ellenfelet. Cookot remekül pótolja a McKinnon – Murray páros, ráadásul idén egy olyan támadófal áll a Vikings rendelkezésére, amire régen volt példa. Úgy tűnik ez hiányzott a teljes boldogsághoz tavaly. Ráadásul többen is javítani tudtak a tavalyi, már amúgy sem rossz játékukon, köztük Adam Thielennel vagy Xavier Rhodesszal, akik a posztjuk legjobbjai közé tartoznak idén.

 

A Falcons szezonja viszont egy teljes hullámvasút. A szezonrajton bekezdtek, magabiztos játékkal simázták le például a Packerst is, utána jött egy hullámvölgy, amikor a rájátszásrészvételük is veszélybe került, majd most egy újabb győzelmi szériával ismét bevésték a nevüket a wild card aspiránsok közé, sőt, a csoportgyőzelem felé is nagy lépéseket tesznek. A jó sorozathoz a támadósort kellett kicsit fenéken billenteni és Devonta Freeman nélkül is képesek voltak hozni a meccseket, most viszont már ő is ott lehet a pályán. Szükség is lesz a további jó formára, hiszen a Vikings védelme nagyon erős a játék szinte minden aspektusában. Nem legyőzhetetlenek, de jelen formájukat tekintve egy nagyon extra teljesítményt kell nyújtani ahhoz, hogy fogást találjanak Mike Zimmer mesterművén. Ugyanakkor védőoldalon sem lehet nyugodt a Falcons, idén csak kétszer kaptak 20 pontnál kevesebbet a szezonban, és most sem úgy néz ki, hogy megússzák ennyi alatt.

 

 

Mindkét csapat számára borzasztó erős sorsolás vár. A Falcons a fordulót követően már csak csoportmeccset játszik, ami elnézve az NFC South állását döntő befolyással bírhat. A Vikingsnak szintén kijut majd a Panthers, de az akár Rodgersszel felálló Packers is, viszont akkora előnyük van a csoportban, hogy nekik már csak a kiemelés miatt kell lassan izgulni.

 

22:25 Carolina Panthers (8-3) @ New Orleans Saints (8-3), Sport TV

 

A 10 órás sávból egy csoportrangadóval szolgálunk, az NFC South szerelmesei örülhetnek. Jelenleg óriási a versenyfutás az első helyért, amit most pont a két szembenálló csapat tart kéz a kézben, de a Falcons is 7-4-es mérleggel követi őket. A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy az elkövetkezendő fordulókban mindenki játszik mindenki ellen, ami egy plusz adalékot adhat a meccshez.

 

 

Jelenleg a Saints a jobb egymás elleni mérlegének hála előnyben van, hiszen Breesék pont a Panthers legyőzésével indították be a győzelmi sorozatukat. Akkor egy elég impresszív 34-13-as vendégsiker született, ami egy elképesztő folyamatot indított el a csapatban. A Saints offense továbbra is a szűk elitbe tartozik, de másképp. Sokkal kisebb teher hárul Drew Breesre, ami miatt a “látványos” statisztikái romlottak az eddigiekhez képest, de higgyétek el, továbbra is bőven top 5 szinten teljesít. A passzjáték helyett a földön való játék került előtérbe, köszönhetően annak, hogy Mark Ingram élete formájában játszik, Alvin Kamara meg egy kíméletlen fegyver lett pár forduló leforgása alatt, aki kb. három posztot is megold egyedül az offense-ben. A siker kulcsa viszont a labda túloldalán rejlik, hiszen végre egy épkézláb védelem támogatja a támadósort abban, hogy ne kelljen mindig nekik túlteljesíteni a győzelem érdekében. Múlt héten a két kezdő CB, Marshon Lattimore és Ken Crawley is hiányzott és lehet most sem állhatnak majd csapatuk rendelkezésére, ami meglátszódhat a passz elleni védekezésben.

 

Bár kétségtelen, hogy a Rams esetében ez jobban fájt, a Panthersnél ugyanis nem a “klasszikus” passzjáték jelei figyelhetők meg, hiszen az elkapók azért nem olyan jók és Newton sem dobálja (most már) szét magát a meccseken. A Panthers sikeressége a támadófal hatékonyságával is összefügg. A szezon elején a liga legjobb egységei közé tartozott a Párducok ötöse, akkor ment is a csapatnak. Majd volt egy kisebb hullámvölgy, amikor a fal szétesett és a vereségek is becsúsztak, azóta viszont normalizálódott a helyzet. Ezt követően négy meccset nyertek zsinórban, ezen időszak alatt bár sok siettetést engedtek Newton arcába, sacket egyáltalán nem. Kelvin Benjamin elcserélésével pedig jobbára Christian McCaffrey zsenialitásában és Cam Newton fizikumában bízhat az offense – csakhogy amíg ilyen védelem van mögöttük, ez bőven elég. A total yardokat tekintve nagyon jól állnak, a második legkevesebbet engedik és inkább passzokkal, mintsem földön lehet ellenük eredményesnek lenni. Egyedül a turnoverek hiánya róható fel a védelemnek, bár ennek ellenpéldáját pont a Jets ellen láthattuk.

 

 

Parázs kis csatára van kilátás, ahol a Panthers számára fontosabb a győzelem az őszi vereség miatt, egyenlő mérleg esetén ugyanis ők kerülnének hátrányba. Mindkét csapat játszik még bőven csoportmeccset, többek között a Falconsszal is, szóval egy mostani vereség még nem lesz a világvége, ahogy a nyertes sem dőlhet hátra, hogy megvan a trón, de kétségtelenül helyzeti előnybe kerülhet.

 

Ezzel a kínálattal várunk titeket a szokásos FK! Klub keretein belül a Kandallóba. Ha szeretnéd többedmagaddal meccset nézni finom italok és burgerek társaságában, akkor ne habozz! A tippjátékunkról és a fantasyról ezúttal se feledkezzetek meg!

19 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
19 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Rpi
Rpi
2017-12-02 10:50

Szerintem ez a meccs nem must win, annak ellenére, hogy sokan kint ez hajtják. Idén ettől a Vikingstől nem szégyen kikapni.
A csütörtöki meccs sokkal fontosabb lesz.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Rpi
2017-12-02 17:13

Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem meg a csoporton belüli kemény harc és állás miatt az Atlantának mostantól igazából minden meccs must win.

Rpi
Rpi
Reply to  Fetyke
2017-12-02 17:58

Nem, elég ha hármat nyernek.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Rpi
2017-12-02 21:41

Az NFC-ben idén bizony csak a csoportgyőzelem az életbiztosítás. 3 győzelem esetén csak 10-6-al állnának, ami lehet kevés lesz, mert többen is fognak így állni, és valószínűleg nem az egymás elleni eredmények fognak dönteni, mivel nem játszott minden 10-6-os csapat egymással. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan csapat az NFC-ben, aki idén 10-6-al nem jut tovább. Úgyhogy a hátralévő 5 meccsből 4 győzelem biztosan kell a nyugodt továbbjutáshoz. És azért is must win minden hátralévő mérkőzés, mert a lehetséges közvetlen riválisaikkal vívja azokat az Atlanta, tehát ha kikapnak az azt is jelenti, hogy a rivális csapat szerez egy “W”-t, azaz tulajdonképpen innentől az Atlanta szinte már rájátszást nyomhat. :)

Rpi
Rpi
Reply to  Fetyke
2017-12-02 23:38

De a Lions, Seahawks, Dallas hármassal szemben megvan a tie breaker, mert győztek ellenük. Vagy most akkor az nem számít?

acsdav2
acsdav2
Reply to  Rpi
2017-12-03 09:10

Akkor számít az egymás elleni eredmény, ha mindenki játszott mindenkivel. A Lionssal nem fog játszani se a Dallas, se a Seattle. Ha a Lions kiesne, akkor a Dallas és a Hawks elleni tiebrakert nyeri a Falcons.

Rpi
Rpi
Reply to  acsdav2
2017-12-03 09:24

Köszi a magyarázatot. ☺️

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2017-12-03 13:35

Akkor még egyszer!!!
Először a csoporton belül rangsorolnak!!! Példa: Az NFC délben, ha lesz 3 darab 10-6-os csapat (ami akár könnyen elő is fordulhat), és még egy legalább ilyen mérlegű, de nem csoportgyőztes az NFC bármely más csoportjában, akkor először megállapítják a 3 csapat csoporton belüli sorrendjét. Az első viszi a csoportot és megy a rájátszásba, a második mehet a wild cardért, a harmadik pedig kiesik, attól függetlenül, hogy kivel mit játszott a konferenciában. Ugyanez a helyzet akkor is, ha két 10-6-os csapat lesz az NFC délben, de lesz egy ennél jobb mérlegű együttes aki viszi a csoportot. Azaz tömören az NFC délből nem fog 3 csapat továbbjutni nagy valószínűséggel, a 10-6-al a csoportban harmadik helyre szoruló csapat kiesik azonnal!!! Na ezért nem biztos a 10-6!
Az egymás elleni eredménynél nem feltétlenül kell mindenkinek mindenkivel játszania. A feltétel, hogy legyen olyan csapat, aki az azonos mérleggel állók közül mindegyik másikat legyőzte, mert akkor ez esetben övé a pozíció. De mindez már csak akkor számít, ha nem 3. a csapat a csoportban. Ahhoz viszont az Atlantának 3 győzelem minimum kell, de inkább a 4.

redforman
redforman
Reply to  Fetyke
2017-12-03 14:18

Tehát ha a 3 NFC South csapat is 10-6-al áll és a Falcons lesz a 3., akkor nem számít, hogy megverték a tegyük fel szintén 10-6os Lionst? Akkor a South 2. helyezettje és a Lions jutna playoffba? (Számoljunk úgy, hogy a Seahawks, Dallas és a Packers is csak maximum 9 győzelmet szerez)

Fetyke
Fetyke
Reply to  redforman
2017-12-03 17:45

Az én értelmezésem szerint igen!
https://hu.wikipedia.org/wiki/NFL-r%C3%A1j%C3%A1tsz%C3%A1s#Sorrend_meghat%C3%A1roz%C3%A1sa
Egyébként tavaly vagy tavalyelőtt pont az AFC-ben volt hasonló, és ott is így esett ki valamelyik csapat.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Rpi
2017-12-03 09:40

Ha kettőnél több csapat áll azonos mutatóval, úgy csak abban az esetben számít az egymás elleni eredmény, ha egy csapat az összes többit legyőzte. Azaz, ha csak pont az általad felsorolt csapatokkal (esetleg még Packers) állna 10-6-al az Atlanta év végén, akkor nyert ügyük van. De ha mondjuk bekerül a képbe a Rams, akivel nem játszik a Falcons idén, akkor hiába győzte le az összes többi csapatot ez nem fog számítani és ugranak a következő pontra, a konferencián belüli mérlegre (amelyben eddig szintén jók vagytok).
DE!!! Nagyon fontos kitétel az NFL-ben, hogy először a csoporton belüli rangsort határozzák meg mindenképpen. A Pantherssel szemben pedig már nem lesz tie break előny, és ha nem hozzátok a két Saints meccset, akkor ott sem. Azaz, ha a csoporton beül csak 3. lesz az Atlanta, akkor hiába verte meg a konferencián belüli többi csapatot, ez akkor szintén nem számít majd. Ennek elkerüléséhez pedig az említett 3 meccsből legalább kettőt, de inkább mind a hármat hozni kellene.
Szóval a lényeg, hogy túl sok itt még a bizonytalanság. A 3 győzelem és 10-6 esetén még nagyon kellene számolgatni. Lehet, hogy jól jönnétek ki belőle, de az is, hogy nem. Ezért a biztos továbbjutáshoz a 4 győzelem és a 11-7 mindenképpen kellene szerintem.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Fetyke
2017-12-03 09:47

ui.: Márpedig az NFC délben még nagyon nagy harc lesz, biztosan fognak azonos mérleggel állni csapatok (lehet, hogy mindjárt 3-an is). Leginkább ezért mondom a 4 győzelmet. Mert a wild card helyekért is először a csoporton belüli helyezés számít csak, nem az egész konferencia.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
2017-12-03 17:19

Egyszerűen nem értem meg.
1.Maradjunk az eredeti felállásnál: 1.Saints 10-6 2. Panthers 10-6 3. Falcons 10-6 és tegyük fel, hogy a Lions van még 10-6-tal. Mivel a Panthers és a Falcons is verte, a Lions kiesik, hiszen a tiebreakernek az is a része, ha valaki mindegyiktől kikap,akkor kiesik.
2. Az NFC Southban ugyanez a helyzet, de a Seattle áll 10-6-tal. Mi alapján döntik el, hogy ki-é a 2 wild card hely?

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2017-12-03 17:43

1.) A Falcons kiesik és a Panthers és a Lions megy wild cardra. :) Először ugyanis a divízion belüli szabályokat kell alkalmazni, amíg a divízión belüli csapatok sorrendje el nem dől, ezért a felsorolt esetben először a Panthers és a Falcons között kell eldönteni a sorrendet és a vesztes lesz a 7. az NFC-ben, és lecsúszik a rájátszásról. Nem számít, hogy a Lions kikapott mindkettőtől, mert az csak a következő döntési szempont.
2.) A helyzet gyakorlatilag ugyanaz, az NFC dél csoport harmadik helyezettje kiesik, és a másik két csapat megy a rájátszásba, legyen az bárki is.
Vagyis az NFC délben lévő csapatok ütik ki egymást először. Ezért nagyon fontos a csoporton belüli sorrend és ezért lesznek nagyon fontosak azok a mérkőzések (paradox módon így még a Tampa elleni is, hiszen akár azon is múlhat), és ezért nem életbiztosítás az NFC délben a 10-6.
Meg még egyébként sem, mert túl sokan pályáznak még az NFC-ben a 10-6 elérésére.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
2017-12-03 18:04

Köszi. Tudnál egy linket dobni, ez hova van leírva?
http://www.nfl.com/standings/tiebreakingprocedures
Én itt semmit nem találok ezzel kapcsolatban, hogyan kellene dönteni, ha 3 azonos mérleggel érkező csapat közül 2 egy divizíóból jött.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
2017-12-03 18:11

Apply division tie breaker to eliminate all but the highest ranked club in each division prior to proceeding to step 2.
Asszem most már értem. Szóval ez jelenti azt, hogy az azonos divizióban levők közül egy mehet csak tovább, ha van azonos mérleggel másik csapat.

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2017-12-03 18:45

Igen, én így értelmeztem!
Én mondjuk innen néztem:
https://hu.wikipedia.org/wiki/NFL-r%C3%A1j%C3%A1tsz%C3%A1s#Sorrend_meghat%C3%A1roz%C3%A1sa
:))) Ami nem biztos, hogy hivatalos.
De tavaly, vagy tavalyelőtt valami hasonlóra emlékszem pont az AFC-ből.

Rpi
Rpi
Reply to  Fetyke
2017-12-02 20:22

Ha mindet megnyernék, behúznák a csoportot amúgy.

wolandrule
wolandrule
2017-12-02 14:51

Szerintem simán fog nyerni a Falcons, Keenum rossz meccse következik, csak hogy a TB téma ismét terítéken legyen. Boldolok is 3 int-et Keenumnak, és egy 20+ pontos Falcons sikert.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

19
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x