Holnap elérkezik a nagy nap, melyre mindenki várt, a 2017-es egyetemi foci négy legjobb csapata kerül képernyőre, hogy eldöntsék, melyik két alakulat érdemli meg, hogy a bajnoki címért játszhasson.
#2 Oklahoma Sooners vs #3 Georgia Bulldogs – január 1. 23:00 (magyar idő szerint)
Az Oklahoma és a Georgia korábban még sosem játszott egymással, mégis nagyon sokban hasonlít egymásra a két csapat az utóbbi időben, jó szezonokat zártak, de valami extra mindig hiányzott, ami miatt a nagy siker elmaradt. Bár először az Sooners volt a favorit a fogadóirodáknál, ez mára megváltozott, és most már a Bulldogs az esélyes 2,5 ponttal.
Miért fog a Georgia nyerni?
Kirby Smart, a Georgia vezetőedzője és egykori safetyje nem véletlenül az év edzője sokak szemében. A tavalyi nyögvenyelős, 8-5-ös szezon után most impresszív 12-1-es mérleggel zárta az alapszakaszt a Dawgs, és bár egyszer csúnyán kikaptak az Auburntől, amikor igazán számított, a SEC-döntőben visszavágtak nekik, nem is akárhogyan, 28-7-es különbséggel. A Georgia 34,9 pontot átlagolt meccsenként, és csak 13,2-et engedett, ami mutatja, hogy a labda mindkét oldalán erősek. A támadók élén a true freshman irányító, Jake Fromm, akit lesajnálhatnánk, hogy nincs meg a tapasztalata, ami egy ilyen fontosságú meccshez kell, de ez hiba lenne. Fromm ugyanis a korábban megváltóként várt, 5 csillagos Jacob Easont játszotta ki a kezdőből, és bizonyította, hogy fejben erős. A Georgia támadóegysége a félelmetes futójátékra épül, Nick Chubb – Sony Michel – D’Andre Swift a legjobb RB trió az egyetemen jelenleg, és akkor még ott van Elijah Holyfield, a korábbi nehézsúlyú világbajnok Evander Holyfield fia. A senior Chubb egyetemi évei során összehozott 4591 futott yardja a SEC történetének második legjobbja, idén is 1000 yard felett futott, Michelnek majdnem összejött az 1000 yard, a true freshman Swift pedig nagy tehetség. A Georgia támadófala nagy változáson ment keresztül, tavaly ez az egység a csapat gyenge pontja volt, és úgy tűnt, idén is az lesz, ezzel szemben ebben a szezonban csak 16 sacket engedtek. Mindez köszönhető elsősorban a baloldali tackle Isaiah Wynn-nek, aki jóval kisebb darab, mint ami ezen a poszton elvárt, (csak 6’2, 305 font) ennek ellenére sikeresen védte Fromm vakoldalát a SEC legjobb edge rusherei ellen is, köszönhetően atletikusságának és nagy szívének. Megemlítendő még a jobboldali tackle, a true freshman Andrew Thomas, a szezon közben kezdőbe került jobboldali guard, Ben Cleveland is – velük a korábban gyenge pontból erősség lett. A Georgia elkapóiról kevés szó esik, nincsenek annyira előtérben, mint a futóik, de fontos részét képezik a támadóegységnek, és alulértékelt a teljesítményük. Fromm kedvenc célpontja Javon Wims, de Terry Goodwinban és Mecole Hardmanban is benne van a nagy játék, na meg D’Andre Swiftben a backfieldről.
A Georgia védelme szintén top 5-ös egység a támadóegységükhöz hasonlóan, amiben sokat segített, hogy több meghatározó kezdőjátékos, mint Lorenzo Carter (OLB), Dominick Sanders (S) is maradt utolsó évére. A D# vezére az a legjobb linebackernek járó Butkus Awardban és a SEC legjobb védőjének járó elismerésben részesülő Roquan Smith, aki atletikusságának és playmaker megmozdulásainak köszönhetően várhatóan top 10-es pick a jövő évi drafton. Remek játékos még Davin Bellamy (OLB), J.R. Reed (S) és Trenton Thompson (DT). Az a Mel Tucker a védőkoordinátor, aki Bears és Jaguars DC is volt korábban, utóbbi csapatnál interim HC is. Nem kérdés tehát, hogy a Georgiáé a legjobb védelem, amivel idén találkozik a Sooners, de ez visszafelé is igaz, az Oklahomáé a legjobb O#, amivel szembenéz a Tucker vezette D#. Ami miatt a Dawgsnak áll a zászló az az, hogy a Sooners védelme nem éppen acélos, ami azt jelenti, hogy az Oklahoma a leginkább féloldalas csapat az idei play-offban, ez lehet a vesztük.
Miért fog az Oklahoma nyerni?
Baker Mayfield maradt az egyetemen utolsó évére, és ez bölcs döntésnek bizonyult, hiszen 4340 yardot, 41 touchdownt és csak 5 interceptiont passzolt idén, aminek köszönhetően megnyerte a Heismant. Korábban a Heisman-győztesek gyakran csúnyán leégtek, amikor top 10-es védelemmel találkoztak bowl-meccsen, (1-7 a mérlegük) Mayfielden a sor, hogy ezen kozmetikázzon. Az Oklahomáé a legproduktívabb támadóegység idén, ami természetesen nagyban köszönhető az irányítójuknak, de a futójátékuk is megemlítendő, 215,9 yardot átlagolnak meccsenként a földön, oda kell figyelni tehát Rodney Andersonra is. Bár kulcsjátékosok távoztak az NFL-be, (Dede Westbrook, Joe Mixon) nem gyengült ez az egység, Marquise Brown (WR) és Mark Andrews (TE) számít Mayfield legkedveltebb célpontjának. A támadófal szintén erős, megemlítendő a hatalmas tackle, a 6’8 magas, 340 fontos Orlando Brown Jr., aki a drafton is hamar elkelhet. A támadóegység emberére akadt a második legjobbnak tartott Georgia védelemmel, nagy sakkjátszma várható tehát a két vezetőedző, a támadó szellemiségű Lincoln Riley és a védőguru Kirby Smart között. A Missouri elleni meccs megmutatta, hogy hosszú passzokkal bizony zavarba hozható a Dawgs védelme, és azért olyan sok sacket nem szereztek (26), így nagy kérdés lesz, hogy próbálnak védekezni Mayfield ellen. Ha túlságosan is a passzjáték megállítására koncentrálnak, az megnyithatja az utat a Sooners nem lenézendő futójátéka előtt.
Az Oklahoma védelmének jobbik része a front seven, ahonnan is kiemelendő a Big 12 konferencia legjobb védőjének választott Ogbonnia Okoronkwo (DE/LB). Azonban ahogy korábban említettem, a Sooners védelme egyértelműen a leggyengébb egység a playoffban, átlagban 25 pontot engednek meccsenként, ami döntő lehet ezen a meccsen. Minden bizonnyal a tervük az lesz, hogy teletömik a boxot, megpróbálják megállítani a futást, és passzra kényszerítik Frommot, lehetőleg minél több 3. és hosszú játék elé állítva őt. Bár Fromm nem egy szupertehetség, eddig nyomás alatt nem roppant meg, és ha fejben ott lesz, számos alkalom nyílhat számára nagy játékokat összehozni, mert a Sooners secondaryje hajlamos hosszabb passzokat benyelni. De nem lesz egyszerű elbírni a Georgia futóival sem, bár az Oklahoma védelme futás ellen jobb, mint passz ellen, de így is átlagban 144,2 futott yardot engednek meccsenként, ami 4,02 yardátlagot jelent, többek között a West Virginia és a Kansas State is szétfutotta ezt a védelmet. A Sooners D# nem szerez sok labdát, csak 8 interceptiont regisztráltak idén, és a red zone-ban rendre tehetetlenek.
Az Oklahoma azért nyerhet a meccsen, mert náluk van a jelenlegi legjobb irányító Baker Mayfield személyében, akinek megvannak a fegyverei ahhoz, hogy egy sokpontos meccsen rákényszerítsék a játékstílusukat az ellenfélre.
Mit várunk a meccstől?
Nehezen megtippelhető meccsről van szó, mert mindkét csapat győzelme mellett fel lehetne sorakoztatni érveket, amit mutat az is, hogy időközben változott a favorit személye is a fogadóknál. Én a Georgia győzelmét várom, mégpedig azért, mert kiegyensúlyozottabb csapat, mint az Oklahoma, tulajdonképpen gyenge pont nélkül (jó, leszámítva a puntvisszahordást). De még ha veszítene is a Georgia, a Dawgs-fanoknak nincs okuk az aggodalomra, idén ugyanis történelmi jelentőségű recruiting classot hozott össze Kirby Smart, hat 5*-os játékossal, és számos 4*-ossal, ilyenre a közelmúltban talán csak az Alabama volt képes. És Trenton Thompson állítólag marad jövő szezonra is.
(packernation)
#1 Clemson Tigers vs #4 Alabama Crimson Tide – január 2. 02:45 (magyar idő szerint)
Zsinórban harmadik éve találkozik egymással a rájátszásban az Alabama és a Clemson, az egyetlen különbség idén, hogy nem a döntőben. A sors úgy hozta, hogy nem az Ohio State, hanem az Alabama lett a negyedik kiemelt az alapszakasz végén, a playoff résztvevőiről döntő bizottság Nick Sabanéket vélte jobbnak, így a Sugar Bowlt ezúttal az elmúlt két év két bajnokcsapata vívja.
Miért fog a Clemson nyerni?
Egész egyszerű a magyarázat arra, hogy miért a Clemson fog a döntőbe jutni: a ’17-es Tigers jobb, mint a ’16-os Tigers. Egy kicsit sokkoló lehet ez a kijelentés, hiszen a tavalyi bajnokcsapat legendásan jó volt, a támadóegység bomba volt, de a védelemre sem lehetett semmi panasz. Ez az idei szezonra pedig csak fokozódott. Deshaun Watson távozásával Kelly Bryant vette át a karmesteri pálcát, akiről tudva levő volt, hogy nem olyan jó játékos, mint az idei első körös választott, de Dabo Swinney mégis megtalálta a kulcsot ahhoz, hogy lehet Bryanttel hatékonyan támadni. A leginkább szembetűnő dolog a futójáték feljavulása, a tavalyi 4,3-as kísérletenkénti yardátlaggal szemben idén 4,9-et sikerült kicsikarni az egész futóegységből. Emellett, idén nem csak egy emberre bízták a labdacipelések döntő hányadát, hiszen Bryant (3,7 YPC) mellett Travis Etienne (7,2 YPC) és Tavien Feaster (6,4 YPC) és egyaránt 100+ próbálkozással bírt. Ami még szembetűnőbb, hogy a tavaly összesen elért 30 futott TD-vel szemben, ez a trió idén 31-ért felelős a 40-ből. Ez a növekedés kimagasló volumenű volt, ami persze a passzjáték háttérbe szorulását eredményezte. Ugyanakkor, a mennyiségi csökkenés nem eredményezett minőségi romlást. A 2017-es Bryant nem volt olyan jó, mint a 2016-os Watson, de eredményességben, hatékonyságban nem zárt szignifikánsabban rossz évet. Passzpontosságban jobb volt, yardonkénti átlaga pedig csak 53 századdal maradt el Watsonétól. A playmakerek pedig idén sem hiányoztak, Deon Cain és Ray-Ray McCloud mellett az előző döntő hőse, Hunter Renfrow is megbízható célpontnak bizonyult idén, velük meg fog gyűlni a baja a Bama hátsó alakzatának.
Az offense 2017-re teljesen átalakult, némileg lelassult a gameplant úgy szabták át, hogy az újdonsült karmesternek ne kelljen akkora felelősséget vállalnia, amiben elévülhetetlen érdemei vannak az ország egyik legjobb védelmének. A Tigers defense stabil alapot adott annak, hogy a támadóegység ilyen hatékonyan teljesített, rendre jó pozícióból indulhattak, hiszen a védelmük állandó nyomás alatt tartotta az ellenfelek támadóit. A Tigrisek tavalyi félelmetes védelme 2017-re még egy szintet lépett, ami az NCAA legjobb védőfalának is köszönhető. A Ferrell-Wilkins-Lawrence-Bryant kvartettet mindenképp érdemes kiemelni, mert nincs olyan o-line jelenleg, amelyik fel tudná tartani őket. Ennek köszönhetően a futás és a passz elleni védekezésük is jobb lett, mint tavaly. Meccsenként 3,4 sacket jegyeztek (3. legtöbb az első osztályban), az ellenfelek futásonkénti yardátlagát 3,1-re redukálták és a hatodik legkevesebb benyelt yardot érték el meccsenként. Ezek elit számok, amelyekre egy top csapat ellen is lehet támaszkodni. És kelleni is fog a masszív teljesítmény, hiszen az Alabamának a támadóegységét sem nyeretlen kétévesek alkotják.
Miért fog az Alabama nyerni?
A napokban csak arról lehet hallani, hogy az Alabama játékosainak legnagyobb motivációja, hogy revansot vegyenek a tavalyi utolsó másodperces vereségért. Fűti őket a bosszúvágy, hogy lenyomják a Clemsont, amire bőven meg is van az esélyük, mert egy fikarcnyival sem rosszabb csapat a Bama, talán egy picivel jobb is. A győzelem kulcsa a playmakerek kezében van, amiből nincs hiány a labda egyik oldalán sem. Ahogy a Tigersnél, úgy a Tide-nál is átalakulás ment végbe a tavalyi évadhoz képest, bár az Alabamánál minden évben óriási változások mennek végbe a távozók pótlása terén. Az offense tengelye megmaradt, az egyetlen fontos távozó ArDarius Stewart vot, de nélküle is karcolt idén a Jalen Hurts vezette egység. A másodéves irányítóra Saban ezúttal nem bízott annyi feladatot, próbáltak arra koncentrálni, hogy hatékonyabb legyen a levegőben, ami sikerült is, 7,28-ról 8,74-re javult a passzonkénti yardátlaga. Ahogy a Clemsonnál, úgy az Alabamánál is a futójáték dominálta a támadójátékot, a Damien Harris-Bo Scarbough- Jalen Hurts trió egész évben lehengerlő volt, melléjük szállt be néha Najae Harris és Josh Jacobs. A Tide tehát épített egy olyan fogatot, amit nagyon nehéz megállítani, az egész futóegység 265,3 yardot átlagol meccsenként, 6 yardot pedig labdacipelésenként, ami brutális statisztika. A futóegység tehát romboló, de az x-faktor mégis más, vagy inkább mások lehetnek. Calvin Ridley a legnagyobb sztár, a college foci egyik legjobb elkapója, ő és az ő tündöklését élvező freshman, Jerry Jeudy lehetnek a döntő jelentőségű tényezők a labda támadó oldalán.
Ami a védelmet illeti, nehéz nem egekbe magasztalni minden évben ezt az egységet. A rendszer úgy van megalkotva, hogy bárki legyen a legnagyobb sztár, bárki legyen a legfontosabb távozó, az egység mindig stabilan fogja hozni a legjobb számokat. Ez idén sincs másképp, hiszen engedett pontokban a legjobbak az országban, 2017-ben mindössze 11,5-öt engedtek meccseként. A Clemson fő erőssége, a futás ellen is jól dolgoznak, átlagban 94,1 yardot engedtek 2017-ben a földön, ami szintén megsüvegelendő szám, de most biztosan nehéz lesz ezt lehozni. A front7 nagyon stabil, de a védelem legnagyobb sztárjai a secondaryben keresendők. Ronnie Harrison, Anthony Averett, Tony Brown, Minkah Fitzpatrick, mind-mind elit tehetségek, hatalamas playmakerek. Közülük is a legutóbbit érdemes kiemelni, azt a játékost, aki a legdiverzebb defensive backnek vélnek az országban. Sokan úgy vélik, hogy a ~4,4-es 40 yadjával akár szélső cornerback is lehet, hiszen adott a technikai tudása, de nickelben és mindkét safety pozícióban sem lehet zavarba hozni. Ő az a védő, akit minden csapat akar, annyira sokoldalú és tehetséges. Olyannyira, hogy meccseket tud eldönteni, karrierje során már 5 visszahordott TD-je is van, négy interceptionből, egy pedig punt returből. A labdára nagyon veszélyes, amire a Clemsonnál is készülnek, ennek ellenére, sok nagy játékot fog bemutatni, döntő faktor lehet a mérkőzés végkimenetele szempontjából.
Mit várunk a mérkőzéstől?
Az előző összecsapáshoz hasonlóan, itt sem lehet egyértelműen eldönteni, ki nyeri a már-már klasszikusnak számító összecsapást. A győzelem kulcsa az lesz, hogy melyik csapat fogja jobban dominálni a line of scrimmage-et, illetve kinek a playmakerei fognak meg-megvillanni. Az elsőt tekintve, a Clemsonnál az előny, míg az Alabama sztárjaiban rejlő big play potenciál a Tide felé billenti a mérleg nyelvét. A fontosabb faktor mégis a LoS-en történő harc lesz, amiben a címvédő jobb, így egy szoros Clemson-győzelem mellett tennénk le a voksunkat.
(balentin)
