Bill Belichick minden idők egyik legjobb és legsikeresebb főedzője, amit mi sem mutat jobban (már a rengeteg Super Bowl győzelem mellett), hogy a Titans elleni meccse lesz a 37 rájátszás-találkozója. Soha senkinek nem volt ennyi főedzőként.
Ezt megelőzően Belichick a legendás Tom Landryvel és Don Shulával tartotta a rekordot 36 meccsel. A 26-10-es mérlege pedig azt jelenti (25-9 a Patriotsszal, 1-1 a Brownsszal), hogy már most ő a legsikeresebb, hisz hat győzelemmel vezet Landry előtt. Ráadásul ő az egyetlen HC a történelemben, akinek sikerült hat egymás utáni szezonban is legalább egy PO-meccset nyernie, a Titans ellen pedig meglehet a 7. ilyen idény is (egyébként hat ilyen idénye a Cowboysnak is volt 1991 és 96 között, csak két edzővel).
Érdekesség, hogy Belichick előtt a Patriotsnak mindössze hét PO-győzelme volt, most pedig már 32-vel állnak. Ennél több csak a Steelersnek (36) és a Cowboys-Packers duónak (34) van, de ha a Patriots idén Super Bowlt nyer, 35 győzelemmel rögtön felugranának a második helyre. Ha már a nyolcadik döntő véletlenül nem izgatja annyira a mestert, ez még mindig egy tök jó kis cél.
Legfrissebb cikkeink
- Teljes edzésmunkát végzett Hurts, jó esély lehet a játékára
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- HIVATALOS: Arizonába költözik a Rams-Vikings meccs
- BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- A szezonzáró legjobb játékosai
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- katonadani on FK! Díjkiosztó
- Hurrá Torpedó on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- atis123juve on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- Zotya on FK! All-Pro 2024
- Zotya on FK! Díjkiosztó
- atis123juve on FK! Rájátszás jósda 2025
- Pedro44 on Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
Az NFL-ben hatalmas a játékosvándorlás, és az edzők (vezető-, segéd-, pozíciós), koordinátorok is elég gyakran cserélődnek. Belichick vezetése alatt az elmúlt években is többen megfordultak, akik végül egy másik csapatnál próbáltak szerencsét. Ezek az emberek nyilván viszik magukkal az információkat. Hogy lehet az, hogy – legalábbis ezek szerint – nem tudják utánozni a Patriotsot más csapatok akár felépítésben, akár játékosmegfigyelésben, akár edzésmódszerek terén vagy rendszerében? Nem mondják el a Patriotstól érkező edzők, hogy “BB ezt a helyzetet így látta, így elemzi, erre figyel, ezt mondta, így mutatta, így készíti fel a csapatát”?? Ha arról lenne szó, hogy a New Englandnél két évtizede ugyanazok az edzők, akkor is legalább a távozó játékosoknak csepegtetniük kellett volna más csapatoknak információkat, amelyek miatt a Pats kiismerhetőbbé vált volna. Nem hiszem, hogy ezt meg lehetne magyarázni annyival, hogy minden csapat folyamatosan változik, és minden szezon más és más.
Sok tényezője lehet ennek, a csapatoknál egy (többnyire) állandó elem van ez a tulaj, NE-ben ez jobb az átlagnál. BB GM is egyben amit nem sok főedző kap meg, friss főedző szinte soha, így hiába tudná úgy csinálni mint BB erre nincs lehetősége. És az elmélet és a gyakorlat között csak a gyakorlatban van különbség, a tudást használni is tudni kell.