Kirk Cousins, a Redskins irányítója két éve franchise taggel van a csapatnál, azonban Jay Gruden ezt eléggé megelégelte. Bizonyos szempontból érthető, hiszen a csapat egy ilyen fontos posztján játszó emberét erős szerződéssel kellene ott tartani – legalábbis sokak szerint -, nem egyévesekkel.
Ennek véget kellene vetni. Személy szerint nem akarok még egy évet, aztán még egyet és még egyet. Ha Kirköt akarjuk irányítónak, akkor igenis adjuk meg neki, amit kell és ha nem, akkor ne tartsuk itt. Őszintén szeretném ha ő maradna az irányító, de ez így nem mehet tovább. Már bebizonyította, hogy kiváló kezdő, nem értem minek a hercehurca.
Hogy most mi fog történni a szezon után, hatalmas kérdés. Ha Skins komolyan veszi, akkor aláíratnak egy hosszú távra szóló szerződést Cousinsszal. De ha nem akarnak vele dolgozni, jobban járnának, ha elengednék, hiszen így ez szenvedés. Ő pedig így látja a helyzetet:
Nehéz olyan dologról beszélni, ami márciusban fog megtörténni, hiszen addig bármi megváltozhat. Ez egy olyan csapat, ahol sokan aláírják a több évre szóló szerződést, és mint tudjuk, nem sok ilyen van. Szeretném, ha a Redskins komolyan beépítene egy hosszabb szerződéssel, de az egy évre szólóval sincs különösebben problémám. Addig is játszhatsz, és egy olyan helyen vagy, amit szeretsz. Tehát egy rövidebb időre szóló szerződés lehet ugyanolyan jó, mint egy hosszabb.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15