Az idei szezonban már csak 4 csapat maradt talpon, akik most vasárnap fognak megküzdeni a Super Bowlba jutásért. Mielőtt azonban erre sor kerülne, érdemes megnézni találkoztak-e már ők korábban a playoffban, és ha igen, akkor azok a találkozások hogyan végződtek.
Patriots-Jaguars
A Patriots és a Jaguars eddig négy alkalommal találkozott egymással a playoffban, amiből az első az 1996-os szezon konferenciadöntőjén esett meg. Ekkor a Jaguars még csak második éve volt a ligában, de gyorsan alkalmazkodott, és előbb a Bills, majd a Broncos is megtapasztalta, mennyire erősek is ők. Az AFC döntőn azonban már nem tartott ki a lendületük. Az előző két playoff meccsen 60 pontot pakoltak fel a táblára, a Patriots ellen azonban csak 6 jött össze. Ugyan bőven lett volna esélyük még így is, hiszen 3 perccel a vége előtt csak 13-6 volt a hazaiak előnye, ám az egyenlítés nem jött össze. James Stewart, a Jaguars futójának kezéből kiverték a labdát, és a Patriots visszavitte TD-re 20-6-ra módosítván az eredményt, amivel lezárták a meccset. Ez volt egyébként a Patriots első hazai konferenciadöntője, és az első alkalom, hogy a Kraft érában Super Bowlba jutott a csapat.
A második találkozásuk 1998-ban a Wild Card körben történt, és ezúttal a Jaguars fogadta a Patriotsot. Meccsen ezúttal a Jaguars volt az esélyes, mert a vendégeknek nélkülözniük kellett a kezdő irányítót, és elkapót is. Végül az történt, amire mindenki várt, a Patriots cseréi nem tudták felvenni a versenyt a Jaguars védőivel, és a hazai csapat nyert 25-10-re.
(Szerk: Ez a találkozás valamiért elkerülte a figyelmemet, de a kommentekben szóltatok, hogy még ez is van. Köszönet érte, pótoltam a hiányosságot.)
A harmadik találkozásuk 2005-ben történt a Wild Card körben, mikor a Patriots már 3 Super Bowl győzelemmel rendelkezett. Sőt, ekkor Tom Brady még veretlen volt a playoffban, így a Jaguars csapatán volt a sor, hogy elsőként megízleltethesse a vereséget Bradyvel. Ez azonban nem jött össze. Olyannyira nem, hogy a Jaguars össz-vissz 3 pontot volt képes felpakolni a táblára a Patriots 28 pontja ellenében. Egy percig nem volt kérdés azon a meccsen, ki a jobb, így gond nélkül folyatódott Tom Brady győzelmi sorozata.
A negyedik találkozó pedig 2007-ben esett meg, a divíziós körben, közvetlenül azután, hogy a Jaguars idegenben legyőzte a Steelerst. A Patriots ekkor 16-0-val, veretlenül fejezte be az alapszakaszt, így egyértelmű esélyese volt annak a mérkőzésnek. A Jaguars azonban az első félidőben tudta tartani a lépést, és 14-14-ig még úgy nézett ki esélyük is lehet. A második játékrészben azonban a Patriots előhúzta a kalapból a “Statue of Liberty” playt, amivel újra magukhoz ragadták az előnyt, és többet nem adták le. A meccs végül 31-20-as Patriots győzelemmel ért véget. Ez volt egyébként a Jaguars utolsó playoff meccse egészen a mostani szezonig.
https://www.youtube.com/watch?v=lPz25g96BtY
Négy meccs után tehát 3-1 a Patriotsnak.
Eagles-Vikings
Az Eagles és a Vikings három playoff találkozót tudhat eddig maga mögött. Az első ilyen találkozás Philadelphiában az 1980-as divíziós meccsen történt. Ekkor az Eagles birtokolta az első kiemelést, és a Super Bowl egyik nagy esélyese volt. A Vikings előtt tehát nehéz feladat volt, ám úgy nézett ki képesek megbirkózni ezzel. Mindjárt az első félidőben 14-0-ra elhúztak, és az Eagles semmi jelét nem mutatta annak a csapatnak, akit mindenki a döntőbe várt. Ám utána fordult a kocka, és a Vikings hétszer is eladta a labdát, amit az Eagles nem volt rest ki is használni. A második félidőben 24 pontot pakoltak fel a táblára, és végül 31-16-ra megnyerték a meccset. Nehezen indult a szekér, de a végére minden összeállt.
A második alkalom 24 évvel később, 2004-ben a divíziós meccsen esett meg. Ismételten az Eagles volt a házigazda, és ismételten a Super Bowl egyik legnagyobb esélyese volt. Ezúttal az Eagles kezdett 14-0-val, de ők ezúttal képesek voltak megtartani ezt az előnyüket, és egyszer sem engedték meg a Vikingsnak, hogy elhiggyék, van esélyük. Még a szerencse is melléjük pártolt, ugyanis 14-7-es állásnál az Eagles elkapója, L. J. Smith elvesztette a labdát, de az pont úgy repült ki a kezéből, hogy a célterületen álló másik elkapó, Freddie Mitchell ölébe hullott. Ezek után pedig végképp nem volt esélye a Vikingsnak, és végül 27-14-es győzelemmel az Eagles jutott tovább.
Az utolsó találkozásuk pedig 2008-ban történt, a változatosság kedvéért ezúttal a Wild Card körben, Minnesotában. A korábbiakkal ellentétben ezúttal egyik csapatot sem várta senki a nagydöntőbe. Sőt, sokan úgy gondolták az Eaglesnek semmi keresnivalója nincs a playoffba, hiszen csak kis szerencsével sikerült becsusszanniuk. Az Eaglest azonban nem érdekelte, ki mit gondol róluk. Ez már a playoff volt, és ott már bármi megtörténhetett. A meccs az első félidőben még szoros volt, ugyanis 16-14 volt az állás az Eagles javára. Ám a második félidőben a Vikings teljesen eltűnt a pályáról, és végül Brian Westbrook (RB, PHI) 71 yardos TD elkapásával bebiztosította a győzelmet a csapatának. Végül 26-14-re nyert az Eagles, és utazhatott New Yorkba a következő körbe.
Három meccs után tehát 3-0 az Eaglesnek. Érdekesség, hogy mindkét alkalommal, mikor hazai pályán fogadta a Vikingst, akkor Super Bowlt játszottak abban az évben.
Ezek lennének tehát az eddigi meccseik, lehet tippelni, hogy növeli-e a Patriots és az Eagles az előnyét, vagy megkezdi a zárkózást a Jaguars és a Vikings.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Remélem mindkét sorozat megszakad…főleg a Patriotsé.
Elkötelezett unszimpatikus komment.
Köszi szépen, Jarred.
Érdekes, h. mindkét PO párharc egyaránt 3-0.
Nem tippelek. Ősz óta nagyon várok egy bizonyos SB párosítást.
Bocsi Jarred, de utánanézve a krónikákban, úgy néz ki, valójában eddig már négyszer találkozott a PO-ban a Pats és a Jags. A cikkből kimaradt a második találkozásuk a rájátszásban az 1998-as Wild Card körben, amikor viszont a Jags győzött 25-10-re.
Így a párharc állása 4-1.
Óh, tényleg. Valamiért elkerülte a figyelmemet ez, pedig megnéztem a Jags összes évét. Egy perc és javítom. Úgy tűnik többet találkoznak a Patriotsal playoffban, mint bárki mással. Ennyire szeretik őket?
Szeretném, ha ma hajnalra már egyáltalán nem szeretnék a Pats-szel való találkozast. :D
4-1 :)