Az elmúlt évek elkapó prospectjei nem feltétlenül voltak olyan sikeresek, mint azt elsődlegesen sokan remélték. Az idei évben már mindenki jóval óvatosabb, ez pedig különösen igaz azokra az elkapókra, akiket nem az első körbe várnak. Ezt tetézi az a tény, ha egy olyan elkapóról van szó, aki inkább csupán egy mélységi célpont, mint egy színtiszta WR1. James Washington azonban kicsit több, mint egy gyors, alacsony fickó, aki kizárólag a sebességéből él.
A bevezetőből már sejtetni lehet, hogy Washington nem az a tipikus alacsony, fürge léptű, de madárcsontú, cingár elkapó. 1.80 magas, ami még beleillik a profilba, de a közel 100 kilogramm már nem. Washington ugyanis egy erőteljes, fizikálisabb játékos, aki nem is fél ezt a tulajdonságát helyenként kamatoztatni. Nyilván nem WR1 szintű testi párbajokra kell gondolni, de nem kifejezetten pehelysúlyú. Inkább egy futóra hasonlít elsőre a megjelenése, kifejezetten izmos felsőteste van elkapóhoz képest.
Legnagyobb erénye a mélységi játék, az egyetem alatt főleg go, post és corner útvonalakból élt, méghozzá elég jól. Ez azonban ne tévesszen meg senkit. Nem elsősorban a gyorsaságából oldja meg az elkapásokat, hanem mozgáskoordinációjából, jó labdakövetési képességéből és kezeiből. Washington egyik legjobb tulajdonsága, hogy nagyon jól, sőt kivételesen jól követi a labdát. Mélységi játékoknál, váll felett képes figyelemmel kísérni a játék alakulását és lokalizálni az érkező labdát, ami különlegessé teszi a játékát. 20-30 yardot felölelő passzoknál is pontosan és könnyedén kapja le a labdát, ami kuriózumnak számít. Ebben segítségére van a jó tracking mellett az is, hogy viszonylag nagy körben képes elkapni a labdát, tehát nem kell telíbe dobni a mellkasát, mert jól használja kezeit.
A labda kísérése mellett az egész útvonal futása és testkontrollja tökéletes. Az útvonal elejétől kezdve ő uralja a route-ot, a védőt nem engedi kedvező pozícióba, végig van elképzelése, hogyan oldja meg a játékot. A testét szintén jól használja, hogy ő férhessen könnyebben a labdához, így az 50-50 labdáknál akkor is sikeres lehet, amikor magasabb corner követi. Ha kell az oldalvonalat is ügyesen használja, még kilépés nélkül tudja behúzni a passzokat. Kezeit szintén ügyesen használja, a szabályosság keretein belül teremt helyet magának és megelőzi a védőjét.
Nem nevezhető a leggyorsabb játékosnak, de az első pár lépése erős, dinamikus, így már korán el tud szakadni, de a post útvonalak végén is képes az elszakadásra. Jól helyezett labdáknál ki tudja használni jó labdakövetési képességét, így előnyt tud teremteni magának labdával a kezében. Nem sprinter, de jó atléta, fiatalabb korában több atlétikai versenyszámban is indult és a teniszezéssel is kacérkodott.
Ami a negatívumait illeti, azért nem rövid a sor. Az útvonal futási képességei átlag alattiak. A hosszú útvonalak kivételével, nem sok mindent gyakorolt az egyetemen. Sőt, a comeback és a corner útvonalakkal is akadnak gondjai. Ez nagyjából leszűkíti a lehetőségeket, hogy mire lehet alkalmas az NFL-ben, mert az biztos, hogy nem egy WR1 vagy slot receiver kaliber. A jammelés ellen nem mindig hatékony, ha az első, dinamikus lépésébe belezavarnak, akkor sokszor oda az egész route-ja.
Nem kifejezetten ügyes playmaker, nem ő teremti meg labdával a helyzeteket magának, elkapás utáni yardokban kimondottan gyenge. Szintén bajban van, ha nem tökéletes a felé szálló passz, nem korrigálja időben a hibáit sem. Ezzel több problémája is lehet a nagyok között, mert negyedekre is eltűnhet. Egy pontatlanabb hosszú labdákat dobó irányítóval pedig akár teljesen életképtelen is lehet.
Nem kifejezetten ösztönös tehetség és nem is olvassa jól a játékokat. Nem mindig térképezi fel jól a zónákat és sokszor a vesztébe rohan, így kizárja magát az adott playből. Meg kell tanulnia okosabban játszania és jobban olvasni a coverage-ek között, mert mélységi elkapóként korlátozottak a lehetőségei.
A drafton nem ő lesz a legkelendőbb elkapó, mert inkább pozíciós játékos, aki mélységi WR-ként tud majd beilleszkedni egy csapatba. Olyan gárda meg nem sok van, akinek a draft első két körében ez lenne a prioritás. Talán a kész csapatok, akiknek pont egy vertikális célpont hiányzik csaphatnak le rá. Az Eagles, a Patriots vagy a Falcons is lehet ilyen. Mindenképpen olyan csapatban találhatja meg a helyét, ahol az irányítója jó mélységi labdákkal operál, rajta kívül pedig nincs más vertikális célpont. Én nem látok benne első körös játékost, de még a második körből is kicsúszhat. A második napról azonban már nem. Ritka az olyan elkapó, aki ilyen könnyen követi a labdát a hosszú útvonalak közben, így legkésőbb a harmadik körben találhat csapatot magának.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!