Jon Gruden tíz év után tér vissza az NFL edzői közé és egyes pickeken ez meg is látszik. Amerikában is a legtöbb szakértő nem érti a Raiders húzásait, az első körben egy harmadik és egy ötödik kör ellenében mozogtak hátra öt helyet, ami egy ilyen QB class mellett elég olcsónak tűnt, majd kihúzták Kolton Millert, miközben például még bent volt Tremaine Edmunds, Derwin James vagy Jaire Alexander. Gruden a választásokat próbálta megmagyarázni.
Nem nagyon jutott el hozzám rossz vélemény a választásainkról. Van telefonom és működik is, rengeteg barátom van, aki a ligán belül dolgozik és nekik tetszett a draftunk eddig. Elnézést kérek azoktól az emberektől, akiknek nem tetszik az eddigi munkánk a hétvégén. Ahhoz, hogy fejlődjünk, a megfelelő játékosokat választottuk.
De azért nem kérek elnézést vagy érzem magam rosszul, hogy két tehetséges támadófalembert választottunk, akik jól blokkolnak. Nem 7 a 7 ellen játszunk és nem számol el az ellenfél három Mississippit, mielőtt a földbe döngölik az irányítót. Szükségünk volt olyan játékosokra, akik jól blokkolnak. Van egy irányítónk, Derek Carr, aki nagyon tehetséges és kötelességünk megvédeni őt a pályán. Az utóbbi két évben sokat “bántották” és ez nem csak őt érinti rosszul, hanem minket is.
A Raiders közben igen aktív volt mindkét nap, hiszen a Cardinals-trade-en kívül még megszerezték a Steelers elkapóját, Martavis Bryantet csütörtökön és pénteken is három cseréjük volt. Végül az első napon érkező Kolton Miller mellett jött még a védőfalba P.J. Hall és Arden Key, a támadófalba pedig Brandon Parker.
Legfrissebb cikkeink
- Antoine Winfield Jr. és Marshon Lattimore is visszatér a rájátszásra
- Deshaun Watsonnak ismét elszakadt az Achillese, kihagyhatja a teljes 2025-ös szezont
- Wild Card szombat – Chargers @ Texans és Steelers @ Ravens
- Ki tud átlépni a saját árnyékán? – AFC
- Super Bowl Ranking #1
- Íme a hivatalos All-Pro csapat
- Sérülés jelentés a szombati Wild Card meccsek előtt
- November után decemberben is Joe Burrow volt a hónap támadója
- A Jaguars mellett a Jets és a Browns rendez meccset 2025-ben Londonban
- Teljes edzésmunkát végzett Hurts, jó esély lehet a játékára
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- HIVATALOS: Arizonába költözik a Rams-Vikings meccs
- BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- A szezonzáró legjobb játékosai
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on Íme a hivatalos All-Pro csapat
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Jani_Kovacs on Super Bowl Ranking #1
- falucs84 on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Hurrá Torpedó on Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- AntalKovacs21 on Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- Cseh Tibor on Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- Kopi3.14 on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
Szvsz ezek nem rossz pick-ek eddig, de talán a nagyobb need-ekre kellett volna előbb húzni (LB, secondary).
Pedig érdekelhetné!
Nem az a baj, hogy hozott két igen nyers Tackle-t, hanem, hogy majd pont az a Tom Cable fog belőlük pro bowlert nevelni, aki olyan fantsztikus munkát végzett a Hox-nál…tradelt volna be a 9ers elé, hogy elhozza a legjobbat, az is OK lenne. Lehúzta a Cardinals, a Steelers. Csupa red flag-es, nyers játékost hozott eddig, akiknek 0 impact-ja lesz a 2018-as szezonunkra (ha nem negatív pl. Bryant)