A tegnapi napra több, mint 1000 játékos vesztette el állását. Közel sem volt időnk mindenkiről írni, főleg a Donald deal és a Mack trade árnyékában, úgyhogy most megpróbáltam összeszedni, hogy milyen nagyobb nevű játékosok kerültek lapátra vagy milyen érdekesebb roster-mozgások történtek az elmúlt két napban.
A Cowboys nagy meglepetésre kivágta Dan Bailey rúgót, aki egész eddigi karrierjét Dallasban töltötte és a liga egyik legjobb rúgójaként kezelhettük az utóbbi években – ő a második legpontosabb kicker az NFL történetáben.
A Ravens kivágta a korábbi első körös Breshad Perrimant.
A Broncos kivágta Paxton Lynchet és a helyére a korábbi Browns-irányítót, Kevin Hogant hozták.
A Giants kivágta a tavalyi harmadik körös irányító Davis Webbet. A csapat ugyebár idén draftolta Kyle Laulettát a negyedik körben. Érdekesség, hogy a Giants 7 játékosra adott be waiver kérelmet és hatot meg is szerzett magának (mindkettő a legmagasabb szám az NFL-ben) az 53-as keretszűkítést követő napon.
A Patriots mindössze három elkapót tartott rosteren szombat este, majd vasárnap felvettek kettőt a waiverről, a korábbi seahawksos Amari Darboh-t és a korábbi jetses Chad Hansent.
A Patriots egyébként megvált Mike Gillislee-től, akit a Saints igazolt le.
A Bengals kivágta, majd egy nappal később vissza is igazolta a defensive end Michael Johnsont. A tigrisek vitték el Christian Hackenberget a gyakorlócsapatukba.
A Broncos megvált tavalyi harmadik körös elkapójától, Carlos Hendersontól.
A Vikings kivágta a DE Brian Robisont, illetve visszavonult a csapattól a cornerback Terrence Newman. Utóbbi csatlakozik az edzői stábhoz Minnesotában.
A Chargers eldöntötte a kicker-kérdést, Caleb Sturgis lesz a kezdőjük, miután kivágták Roberto Aguayot.
A Bills kivágta Corey Colemant, akit a Brownstól szereztek meg körülbelül két héttel ezelőtt.
A Panthers IR-re tette a bal oldali tackle Matt Kalilt, viszont nagy meglepetésre visszatért edzésre Daryl Williams, egy hónappal durva térdsérülését követően (kiment a térdkalácsa és elszakadt a középső keresztszalagja).
A lista nem teljes, ha úgy érzitek kihagytam valaki fontosat, jelezzétek kommentek közt.
Legfrissebb cikkeink
- Teljes edzésmunkát végzett Hurts, jó esély lehet a játékára
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- HIVATALOS: Arizonába költözik a Rams-Vikings meccs
- BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- A szezonzáró legjobb játékosai
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
Legutóbbi hozzászólások
- AntalKovacs21 on Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- Cseh Tibor on Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- Kopi3.14 on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- katonadani on FK! Díjkiosztó
- Hurrá Torpedó on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- atis123juve on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- Zotya on FK! All-Pro 2024
- Zotya on FK! Díjkiosztó
“A tigrisek vitték el Christian Hackenberget a gyakorlócsapatukba.”
Ilyen nincs …. :”D
Aztán vajh mit gyakorolhatnak azok a tigrisek? Megy majd antilopra? :D :D :D
Lehet Steelers-esként érzem nagyobb horderejűnek, de engem meglepett Landry Jones kivágása, stabil back-up volt 5 éve Roethlisberger mögött (és mögötte azért jutott kezdőmeccs bőven…)
Én is nagyon reménykedtem, hogy kivágják Dobbsot, de sajnos nem. Nekem nagyon meggyőző volt.
Bailey-t miért cutolták? Sérülés vagy túl sokat keresett?