A Legjobb Mérkőzés Amit Valaha Játszottak – Az 1958-as döntő története

Az utóbbi években számos emlékezetes döntőnek lehettünk a szemtanúi, amiket nem fogunk egyhamar elfelejteni. Azonban nem mindig voltak ilyen izgalmasak a döntők, és az NFL korai éveiben a szurkolók ritkán tapasztalhattak ilyen izgalmakat. Talán pont emiatt maradt meg az emlékezetben a leginkább az 1958-as döntő, amelyet mindenki csak úgy ismer „A Legjobb Mérkőzés Amit Valaha Játszottak”.

Előzmények

1958-ban az NFL még máshogy nézett ki, mint ma. Ekkor még csak 12 csapat alkotta a ligát, amik két főcsoportba lettek elhelyezve 6-6-os elosztásban. A rájátszás ekkor abban a formában, mint ma még nem létezett, az volt a bevett szokás, hogy a két csoportgyőztes mérkőzik meg az NFL bajnoki címéért. Rájátszás csak akkor alakult ki, ha az egyik csoportban nem volt egyértelmű győztes. Ilyenkor a két holtversenyben álló csapat a döntőt megelőző héten összecsapott, és a meccs győztese mehetett tovább.

Ebben a helyzetben találta magát a New York Giants is ’58-ban. Ugyan 9-3-as mérleggel végzett, de hasonlóan 9-3 volt a  Cleveland Browns mérlege is, ezért be kellett iktatni plusz egy mérkőzést. Ezt a „rájátszásmeccset” a Giants végül idegenben 10-0-ra megnyerte. A másik döntős csapat a Baltimore Colts volt, amelyik egy fokkal könnyebben jutott a döntőbe. A csapat a Giantshez hasonlóan 9-3-mal végzett, azonban a csoporton belül nem volt más, aki 9 győzelmet tudott volna szerezni. Mind a Bears, mind a Rams csak 8 győzelemig jutott, így a Colts egyértelmű csoportgyőztesként jutott a döntőbe, és nem kellett plusz egy meccset játszani.

Elsőre furcsának tűnhet ez a rendszer, hiszen míg a Coltsnak két hete volt pihenni a nagydöntő előtt, addig a Giantsnek csak egy. Ez azonban akkor nem botránkoztatott meg senkit. Úgy voltak vele a játékosok, hogy ez az egyértelmű csoportgyőztes jutalma.

A két döntős összecsapása igazi csemegének ígérkezett, hiszen mindkét oldalon a korszak legjobbjai voltak felsorakoztatva. A Coltsnál az irányító a Hall of Famer Johnny Unitas volt, akihez a csapat történelmében csak Peyton Manning ért föl. Unitasen kívül még 6 későbbi Hall of Famer volt a csapatban, úgymint az elkapó Raymond Berry, a futó Lenny Moore, az OL Jim Parker, a két DL Gino Marchetti és Art Donovan, valamint az edző Weeb Ewbank.

Az ’58-as Giants csapata 10 későbbi Hall of Famert adott a ligának (6 játékos, 2 edző, és a két tulajdonos). Játékosok terén a futó Frank Giffordot, az elkapó Don Maynardot, az OL Rosey Brownt, az LB Sam Huffot, a DL Andy Robustellit, és a DB Emlen Tunnellt. Edzőknél meglepő módon nem a HC Jim Lee Howell számított a csapat erősségének, hanem a két koordinátor. Az OC Vince Lombardi volt, aki később a Packerst vezette 5 bajnoki címre. A DC pedig Tom Landry, aki később a Dallas Cowboys vezetőedzője lett, és 28 éven keresztül irányította Amerika Csapatát.

A két csapat a legerősebb kerettel érkezhetett a döntőre, így minden készen állt arra, hogy egy emlékezetes összecsapásnak legyenek a nézők szemtanúi.

A döntő

A szezon utolsó mérkőzését 1958. december 28.-án játszották le a New York-i Yankee Stadiumban. A mérkőzést ekkor már az NBC közvetítette élőben, így aki nem tudott kimenni személyesen a meccsre, az is láthatta, mi történik a pályán. Ez ma már teljesen megszokott dolog, de ’58-ban még nem volt az. Az NFL egyáltalán nem volt népszerű, így az NBC bizonyos kockázatot is vállalt azzal, hogy élőben közvetíti a meccset. Ez a kockázat végül megtérült, noha a meccs első percei után ezt még nem gondolták volna.

A mérkőzés nézői szempontból borzalmasan kezdődött. A Giants első három drive-ja 3&out, fumble, 3&out volt. A Colts sem szerepelt jobban, náluk fumble, INT, blokkolt mezőnygól követte egymást. Egyik csapat sem szerepelt úgy, ahogyan azt előzetesen várták.

A második negyedre azonban a Colts összeszedte magát, és két TD-t érő drive-ot is levezetett. Előbb a FB Alan Ameche futott be 2 yardról, majd Unitas osztott ki egy 15 yardos TD passzt Raymond Berrynek. Ezzel szemben a Giants csak egy FG-t tudott lőni, így félidőben a Colts egy megnyugtató 14-3-as előnyt tudhatott magáénak. Azonban jött a harmadik negyed, ahol a momentum megfordította a meccs menetét.

A Colts magabiztosan haladt tovább a győzelem felé, és az első drive-val el is jutott a Giants 1 yardosáig. Az 1 yardon azonban a Giants védelme rendezte sorait, és a Colts mindhárom kísérletét megállították. Ewban edző azonban nem rúgatott mezőnygólt, hanem negyedikre is nekiment. A hiányzó 1 yard azonban negyedikre sem lett meg. A Giants kivédekezte ezt a támadást, és ezzel hozzájuk került a mentális fölény.

A védelem helytállását látva a támadók is összekapták magukat, és előbb levezettek egy 99 yardos drive-ot , majd a negyedik negyed elején egy újabb TD-t érő drive-val vették át a vezetést. 14-3 után 17-14 lett, és már csak percek voltak hátra a döntőből. Az előny minden szempontból a Giantsnél volt, azonban a Coltsnak még maradt egy utolsó esélye.

3 perccel a vége előtt a Giantsnél volt a labda, és egy first downra voltak a győzelemtől. 3&3-nál a Giants értelemszerűen a legjobb játékosára, Frank Giffordra bízta a meccset, aki meg is iramodott a first down felé, de az utolsó pillanatban a DL Gino Marchetti elérte, és kb. 20 centivel a first down előtt földrevitte. A védő azonban nagy árat fizetett ezért, ugyanis a tackle során eltörte a lábát.

Komoly áldozattal, de sikerült puntra kényszeríteni a Giantst, így Unitas megkapta a lehetőséget, hogy az utolsó percekben végigmenjen a pályán. Az irányító pedig állt elébe a kihívásnak, és sikeresen eljuttatta a csapatát mezőnygóltávolságig. Csakhogy mivel az idő már majdnem letelt, ezért Ewbank kénytelen volt pályára küldeni a rúgásokért felelős Steve Myhrát, aki azonban nem volt egy biztos lábú rúgó. A szezonban 10 rúgásból csak négyet tudott értékesíteni, és a döntőn is kihagyott már korábban egy könnyű rúgást. Ezúttal azonban nem hibázott, a 20 yardos FG gond nélkül bement, és ezzel egyenlített a Colts.

A negyedik negyed 17-17-es döntetlen eredménnyel ért véget, és ezt látván számos szurkoló fejében ötlött fel a kérdés: „És most mi lesz?”. Ekkoriban a hosszabbítás még nem létezett. Ha egy meccs a lefújás pillanatában döntetlen eredménnyel ért véget, akkor döntetlen is maradt. Nem volt ráadás, nem volt semmilyen trükközés, egyszerűen egyik fél sem nyert. Ez nem volt szokatlan dolog, mind a szurkolók, mind a játékosok tudták, hogy egy meccs véget érhet döntetlennel. Az alapszakaszban. De mi lesz, ha a döntő ér véget döntetlennel? Nos, erre akkor abban a pillanatban az illetékeseken kívül senki nem tudta a választ. Ahogyan a szurkolók, úgy a játékosok sem tudták mi fog történni most, hogy az utolsó negyed után sem született győztes.

Végül a vezetőbíró, Ron Gibbs bejelentette, hogy a meccs egy ráadás negyeddel fog folytatódni, és aki ott először bármilyen módon pontot szerez, az lesz a bajnok. A kezdő csapat kilétét pedig pénzfeldobás fogja eldönti. Ma már mindenki jól ismeri ezt a szabályt, de akkor ez még mindenkinek új információ volt.

A pénzfeldobást a Giants nyerte, így ők támadhattak először. Ez a támadás azonban gyorsan megtorpant, és a labda újra Unitas kezébe került, aki ezúttal nem kegyelmezett. Egyik first downt a másik után szerezte, és könnyűszerrel jutott el FG távolságig. Azonban Myhra pontosságát ismerve, Ewbank úgy döntött, ameddig nem kényszerül a csapat negyedik kísérletre, addig nem rúgat. Jobban bízott Unitas kezében, mint Myhra lábában, és ez a bizalom végül megtérült.

Unitas elvezette a csapatot ismételten az 1 yardosig, ahol a Giants védelem még egyszer nem tudott csodát tenni. Ameche az 1 yardról ezúttal befutott, és ezzel a játékkal véget ért a döntő. A Colts 23-17-re legyőzte a Giantset, és először a történelme során NFL bajnok lett.

A mérkőzés öröksége

Az ’58-as döntő azzal a becenévvel büszkélkedhet, hogy „A Legjobb Mérkőzés Amit Valaha Játszottak”. Ez első hallásra furcsa lehet, hiszen bár nagyon jó mérkőzés volt, de a legjobb, amit valaha játszottak? Ez azért kicsit túlzás. Talán az, de az akkori szurkoló számára nem volt kérdés, hogy ez a legjobb, amit valaha látott. Akkoriban az NFL döntők többsége az egyoldalú kiütésekről szóltak, és ritka volt az igazán izgalmas mérkőzés. Ez a döntő azonban olyan izgalmakat adott a szurkolóknak, amilyenben korábban nem volt részük. A Giants 11 pontos hátrányból visszajön a meccsbe, de aztán újra a Coltsnál a kezdeményezés. Ráadásul a játék egy addig ismeretlen elemét is megtapasztalhatták a szurkolók, a hirtelen halálos hosszabbítást. Ezek után nem csoda, hogy akkor azt hitték a szurkolók, ez a legjobb mérkőzés, amit valaha láttak.

A mérkőzés az ismeretlen izgalmaknak köszönhetően nagyban hozzájárult az NFL népszerűsödésének. A helyszínen 64 ezer, a TV előtt ülve pedig 45 millió néző izgulta végig ezt a meccset. A TV nézők többsége ekkor látott először NFL mérkőzést, és ennél jobb ajánlólevélre nem is volt szüksége ennek a sportnak. A meccset követően ugrásszerűen megnőtt az NFL népszerűsége, és ez új kapukat nyitott meg a liga előtt.

Mindezek mellett még egy fontos erénye van ennek a döntőnek. A stadionban lévő 64 ezer néző között ott volt Lamar Hunt is, aki ezeket az izgalmakat látván határozta el, hogy alapít egy csapatot a szülővárosában, Dallasban. Mivel ezt az NFL többször is elutasította, ezért úgy döntött, ha az NFL nem kér belőle, akkor létrehoz egy saját ligát, és 7 másik csapatra vágyó üzletemberrel közösen megalapították az AFL-t, ami az elkövetkezendő 10 évre erős riválisává vált az NFL-nek.

Talán túlzás a legjobb mérkőzésnek nevezni az NFL történelmében, azonban az biztos, hogy az egyik legfontosabb mérkőzés volt, aminek a hatása a legjelentősebb volt a jövőre nézve.

Akinek pedig van felesleges másfél órája, annak tudom ajánlani az ESPN 2008-ban készített dokumentumfilmjét, ahol több akkori játékos is mesél a meccsről és az élményeiről.