Connect with us

Draft

Jonah Williams

Az egyetem egyik legjobb tackle-je, akinek lehet nincs is jövője a poszton. Paradoxon, de könnyen megeshet, hogy Jonah Williams hatalmas talentuma ellenére más poszton kell érvényesüljön a profik között, ami az értékét is csökkentheti a drafton.

 

 

Az Acélember

 

Idén már több Alabama játékosról volt szerencsém ismertetőt csinálni, ahonnan Williams abszolút kilóg a sorból. Ő ugyanis amióta az egyetemre került, kirobbanhtatatlan volt a kezdőből. Három szezonja alatt minden egyes mérkőzésen kezdett, és kevés alkalommal nem tudta azokat befejezni sérülés miatt. Nem túlzás tehát az acélember jelző a korábbi jobb oldali, majd később bal oldali tackle-lé vált játékosra. Ahogy számos végzős gimisnél, nála is megállapították, hogy nem elég jó a súlya, és híznia kell a kezdőért. Williamsnek ez sikerült, az étvágya pedig nem csak a sikerekre, de a kajákra is nőtt. Megvan a GTA San Andreas Drive-Thru nevű küldetése, amiben Big Smoke a fél étlapot megrendeli a Cluckin’ Bellben? Nos, az Alabama sztárja méltó örököse lehet a videójáték negatív figurájának.

 

Egy 4×4 burger (4 marhahúspogácsa, 4 szelet sajt), két repülő holland (két marhahúspogácsa ami egyenként sajttal van töltve), állati sült krumpli (hasábburgonya ráolvasztott sajttal, grillezett hagymával, meglocsolva egy titkos szósszal), valamint egy nagy milk shake.

 

Ez volt a junior játékos menüje a Clemson elleni bajnoki döntő felkészülésén. Kellett is az üzemanyag a bendőbe, hiszen Williamsre nem kisebb feladat várt: fel kellett vennie a harcot Clellin Ferrellel, egy szintén első körbe várt prospecttel.

 

Egy géniusz és vaddisznó szerelemgyereke

 

Williamsnek sok olyan tulajdonsága van, miért bátran címezhetjük meg a legjobb O-Lineman prospectként az idei börzén, ám amit leginkább kiemelnék, és ami az NFL csapatoknak egyre fontosabb, hogy kitűnő zónablokkoló. Ebbe a jelzőbe ugyanis össze lehet terelni minden pozitív skillsetjét, a mozgékonyságát, a technikáját és a játékintelligenciáját is.

 

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a legjobb passzblokkoló az idei mezőnyben. Tua Tagovailoát egyszer sem sackelték 2018-ban Williamsről, valamint nagyjából meccsenként egy nyomást engedett éves átlagban, és ez nem a véletlen műve. Williams ugyanis olyan kézhasználattal bír, ami párját ritkítja, 10-ből 9-szer oda rakja a mancsát, ahova az a nagykönyvben meg van írva egy OT-nek. 301 fontos tömege ellenére rendkívül mozgékony, nagyon jól sasszézik, és külső válláról az életben nem vered meg sem sebességből, sem technikából. A lábmunkája is bőven átlag feletti, ahogy az egyensúlya is, hiszen nagyon kevés alkalommal sikerült ledönteni a lábáról.

 

 

Ami egy polccal a többiek felé helyezheti, az a futásblokkolás. Nem egyszer küldték akár húzni, akár a második szintre blokkolni, ahol a nála kisebb linebackereket és defensive backeket röhögve takarította el az útjából. Az Alabamán a legjobb falembereket Alfának szokás hívni: igazi vaddisznók, akik mögé nyugodtan beállhat a futó, ők biztosan utat törnek a számára.

 

 

Williams tökéletesen passzolt ebbe a képbe, amihez persze nem árt egyfajta attitűd sem. Hogy mennyire van ez meg benne, arról középiskolás edzője mesélt egy interjúban.

 

Jonah szétcincált bárkit, aki szembe került vele, a vadsága megrémisztett mindenkit. Ezt néha a saját csapattársaival is megtette, így többször is a vállvédőjét rángatva kellett rászólni, hogy ők a mieink, őket ne öld meg ha lehet.

 

De akkor miért nem 1/1?

 

Bármennyire is NFL szintű játékos juniorként, egy dolog az, ami hiányzik neki profi szinten: a posztja.

 

Williams karhossza ugyanis az átlagnál rövidebb, ami miatt sokan inkább a támadófal belsejében, és nem a szélén képzelik el a jövőjét profiként. A fal belsejébe viszont nem elég erős, ugyanis bull rushból sokkal könnyebben verhető, a nála nagyobb falembereket meg nem biztos, hogy erőből ilyen hatékonysággal tudja majd megállítani. Ám amíg utóbbi fejleszthető, a karjait nem tudják varázsütésre megnyújtani, így nagyobb eséllyel lesz belőle guard profiként. Bár vannak olyanok, akik szerint a karhossza nem fog számára hátrányt jelenteni a ligában tackle-ként, de azért a hosszú karú pass rusherek gondot okozhatnak neki.

 

A játékának akad még egy gyenge pontja: belső válláról könnyebben tudnak ellene párharcot nyerni, erre a már belebegtetett döntőben is mutatott példát Clellin ferrell őrizetében.

 

 

Mivel alig engedett siettetést 2018-ban, ezért el tudjuk képzelni, hogy ez mennyiszer fordulhatott elő, de az NFL-ben több olyan technikás játékos van, aki ezt ki tudja használni. Illetve aki azt várja el, hogy 5-6 másodpercig is tartsa az emberét, annak is csalódnia kell. Mivel nem elég erős, ezért nagyjából 3-4 másodpercig bírja féken tartani a védőket, és akadnak olyan irányítók, akiknek ez az idő kevés, mert szeretik babusgatni a játékszert.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x