A Chiefsnek sok teendője van a holtszezonban, a védelem romokban, ráadásul elvesztheti három legjobb védőjéből akár kettőt is (Justin Houstont kivágják minden bizonnyal, Dee Fordot pedig elcserélnék). Ennek ellenére, vagy épp emellett pedig azon dolgoznak Brett Veachék, hogy hosszabbítsanak a liga egyik legjobb elkapójával, Tyreek Hillel. Ian Rapoport információi szerint pedig rekordszerződés néz ki a szélvészgyors WR-nek.
A korábbi ötödik körös játékos újonc szerződése utolsó évébe lép és mindössze 2 milliót fog keresni 2019-ben. Ez óriásit emelkedhet, ugyanis a rekord jelenleg Odell Beckham öt éves, $90 milliós, $65 millió garantáltat tartalmazó kontraktusa. Úgyhogy a háromszoros Pro Bowler és kétszeres All-Pro Hill elég nagy fizetésemelésre számíthat.
Ki is érdemelte a pályán nyújtott teljesítményével, három év alatt 233 elkapást, 3255 yardot és 25 TD-t ért el, plusz a földön is hozzátett 477 yardot és 4 TD-t, ráadásul a speciális egységben is van öt visszahordott TD-je. Csak 2018-ban 87 elkapást (10. legtöbb) 1479 yardot (4. legtöbb) és 12 TD-t (3. legtöbb) szerzett és az NFL legelektrikusabb játékosává nőtte ki magát, aki Patrick Mahomesszal halálos párost alkot Kansas Cityben.
Legfrissebb cikkeink
- Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
- Végleges a draftsorrend első 18 helye!
- Tyreek Hill nem volt hajlandó felmenni a pályára, távozni akar Miamiból
- Íme a wild card kör menetrendje
- A Dolphinsnál és a Coltsnál is mindenki marad a helyén
- Nem tervez GM-cserét a Patriots
- Milliókat lehetett keresni az utolsó fordulóban, de nem mindenkinek sikerült
- Hatalmasat szakított a Chiefs a L’Jarius Sneed cserével
- Így dőlt el az NFC az utolsó fordulóban
- Így dőlt el az AFC az utolsó fordulóban
- BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!
- Megkezdődött a bűnbakok gyártása a Brownsnál
- A Jaguarsnak jó eséllyel ki kell rúgnia a GM-ét, ha top edzőt akar
- Sivatagi Rohamkukacok az FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024-es bajnoka!
- A szezon legnagyobb csalódásai
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on Tyreek Hill nem volt hajlandó felmenni a pályára, távozni akar Miamiból
- vabu on Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
- Pedro44 on Milliókat lehetett keresni az utolsó fordulóban, de nem mindenkinek sikerült
- Cseh Tibor on Végleges a draftsorrend első 18 helye!
- Cseh Tibor on Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
- Csakeztne on Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
- Csakeztne on Nem tervez GM-cserét a Patriots
- ThySoul on Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
úgy tűnik, hogy Kansasban ragaszkodnak az Aranycsapat-taktikához (valahogy csak többet rúgunk, mint kapunk)
Szóval még egy jó darabig nem akarnak csapatot építeni, ami képes akár bajnokságot nyerni?
inkább elengeded a liga top5 elkapóját? és hát ugye most is borzasztóan messze voltak…
Én is megtartanám, ez tény, de ha Mahomesnak és Hillnek is rekrodszerződést adnak, akkor a maradék 51 játékosra kb csak apró marad.
Bill csak csovalna erre a fejet. Egyetertek az elottem szolokkal, abszolut nem eri meg. Aki ilyen gyors (potolhato) es akinek Reid hivja a playeket es Mahomes passzol (nem potolhato) annak persze hogy jo szamai lesznek. De ha nyerni is akarnak, akkor nem lehet egy olcson potolhato skillre rekordosszegeket kolteni. Mahomes ertheto, ot meg kell tartani, de tuti hogy osszessegeben a csapat versenykepessege none ha ezt a penzt a vedelemre koltenenek es hoznanak a draftrol egy masik speed guyt.
Holgyeim es uraim! Az uj Mike Wallace.
akkor a következő szezonban is lehet a sok pontra fogadni a Kansas kapcsán, mert a védelem is nyelni fogja a pontokat.
Aztán leveszik a pályáról, ahogy a Pats tette a konferenciadöntőn. Viszont a capet hazavágja. Okos döntés, hosszú távra mutató tervezés.