Rengeteg óriási trade köttetett meg a történelem folyamán az NFL-ben, ezekből szedtük össze a drafttal kapcsolatos legérdekesebb üzleteket. A cikk eredetileg az FK! Magazinban jelent meg.
Országomat egy Ricky Williamsért
Az 1999-es draftra egy tehetséges futó, Ricky Williams jelentkezett, akiért a New Orleans Saints edzője, Mike Ditka valósággal rajongott. A probléma azonban az volt, hogy a Saints csak a 12. pickel rendelkezett, ahol Williams már nem lett volna elérhető. A Saints így gyorsan elkezdett tárgyalni az előttük lévő csapatokkal, és végül az 5. helyen húzó Wasington Redskinsszel sikerült megegyezni. Ditka annyira akarta a futót, hogy képes volt bármit beáldozni érte, és mivel ezt a Redskins is tudta, ezért meg is kérte az ötödik pick árát. Végül abban egyeztek meg a felek, hogy a Redskins odaadja az 1/5-öt, és cserébe kéri a Saints ’99-es első-, harmadik-, negyedik-, ötödik-, hatodik-, és hetedik körös pickjét is (vagyis az összes azévi pickjét), valamint a 2000-es első- és harmadik körös húzást is.
A Saints rábólintott az üzletre, így a teljes azévi draftját eladta (második körös pickjük nem volt) és a következő év felét is egyetlen húzásért. Ditka ezzel a lépésével egyetlen lapra tette fel az állását, és végül bele is bukott. Williams újonc évében több meccset is kihagyott sérülés miatt, és még az 1000 yardot sem érte el. A Saints 3-13-mal fejezte be a ’99-es szezont, és Ditkát azonnal kirúgták. Meglepő módon a Redskins sem tudott semmit kezdeni azzal, hogy kirabolta a Saintst. Az egyetlen jó játékos, akit a rengeteg pickből kihúztak, az a cornerback Champ Bailey volt, de ő is elsősorban a Broncosban lett sztárvédő évekkel később. Ezzel a trade-del senki sem járt jól.
A tapasztalatlanság átka
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
1977-ben a Dallas Cowboys egy kész csapat volt, és szinte minden megvolt a Super Bowl győzelemhez. Kivéve egy dolgot: egy elit futót. Szerencséjükre az 1977-es draftra jelentkezett Tony Dorsett, aki képes lett volna betölteni az űrt futó poszton. Az egyetlen probléma az volt, hogy Dorsett top3-as prospect volt, a Cowboys pedig csak a 14. helyen húzhatott. A megszerzéséhez mindenképp feljebb kellett menni, és szerencsére sikerült is találni egy tökéletes cserepartnert a Seahawks személyében. A Seahawks ekkor még csak második éve volt a ligában, a rostere több helyen is lyukas volt, és túl nagy tapasztalattal nem rendelkezett a draft tekintetében. A Cowboys pedig ezt használta ki.
Odaadta a Seahawksnak a saját első körös húzását, valamint három második köröset (különböző cserék miatt volt nekik ennyi) cserébe az 1/2-ért. A Seahawksnál úgy gondolták, az a négy későbbi húzás megér annyit, mint egy Tony Dorsett, így belementek az üzletbe. A Cowboys ennek köszönhetően be tudta tölteni az utolsó hiányposztját, és még abban az évben megnyerte a Super Bowlt. A Seahawks ellenben nem tudta jól felhasználni a pickeket, egyetlen játékosuk sem vált be a Cowboystól kapott húzásokból. Ezt a trade-et magasan a Cowboys nyerte.
A Robert Griffin trade
A 2012-es draftra két tehetséges irányító is jelentkezett, Andrew Luck és Robert Griffin III. Az 1/1-es Colts számára nem volt kérdés, hogy Luckot fogja kivinni, azonban az 1/2-es Rams úgy döntött, nincs szüksége Griffinre. Számos csapat azonban szerette volna Griffint megszerezni, és ezért bármit hajlandók lettek volna odaadni a Ramsnek. Ezt a Rams is tudta, így a csapat gyorsan kijelentette, hajlandó megválni az 1/2-től, és annak adja, aki a legtöbbet kínálja érte.
A licit győztese végül a Redskins lett. A Rams odaadta az 1/2-t a fővárosi csapatnak, cserébe pedig megkapta a Redskins azévi 1. és 2. körös pickjét, továbbá a 2013-as 1., valamint a 2014-es 1. köröst is. Nagy ár volt ez a Redskinsnek, de eleinte úgy tűnt, megérte kifizetni. Griffin már újonc évében csodát tett, és a vezetésével megnyerte a divíziót a csapat. A rájátszásban azonban súlyosan megsérült Griffin térde, és ugyan járni is alig bírt, az edző a pályán tartotta őt. Ennek az lett az eredménye, hogy az irányító térde teljesen tönkrement, és soha többé nem tudott azon a szinten játszani, mint újonc évében. A Rams sem járt jobban. A Griffinért kapott pickekből 6 játékost draftolt, de egyik sem tudott hosszú időn keresztül megragadni a keretben. Egyik csapat sem nyert hosszú távon ezzel a cserével.
Mit is adtam el?
George Allen, a Rams és a Redskins edzője nem szerette az újoncokat. Ő mindig a mának élt, és úgy gondolta, hogy bizonyított veterán játékosokra van szüksége, nem tapasztalatlan újoncokra. Éppen ezért nem tartotta sokra a draftot sem. Mikor 1971-ben kinevezték a Redskins edzőjének, azonnal elkezdte árulni a csapat draft pickjeit. A pickekért cserébe minden esetben veterán játékosokat kért, és a legtöbb NFL-csapat hajlandó is volt belemenni az üzletbe. Főleg Allen korábbi csapata, a Rams. Allen számos régi játékosát szerezte meg a draft pickek eladásával, de ez neki még nem volt elég, még több veterán játékost akart. Mivel azonban ennyi pickje nem volt egy évben a csapatnak, ezért elkezdte a későbbi évek pickjeit is kiárusítani, és már a két évvel későbbi pickeket is eladta.
Mivel ilyen sokszor cserélt ilyen gyorsan, ezért egy idő után már maga Allen sem emlékezett, melyik picket adta el, és melyik volt még mindig a birtokában. Ezért történhetett meg, hogy a 73’-as második körös picket eladta a Jetsnek egy veteránért, majd nem sokkal később a Ramsnek is eladta ugyanazt a picket egy másik veteránért. Aztán a ’73-as 3. és 4. körös picket is eladta a Billsnek, majd nem sokkal később ugyanezeket a pickeket a Chargersnek is odaadta szintén egy veterán játékosért cserébe. Ez a hiba azonban nemcsak Allennek nem tűnt fel, de az NFL is csak egy évvel később vette észre, hogy itt ugyanazokkal a pickekkel történt csere. Mikor erre a kommisszár rájött, azonnal megbüntette a Redskinst 5000 dollárra, és több ’74-es draftpicket is elvett Allentől, amiket a két hoppon maradt csapatnak, a Ramsnek és a Chargersnek ítélt oda. Allent nem érintette meg nagyon ez a büntetés. Egyedül azt sajnálta, hogy így nem tudta azokat a pickeket veteránokért elcserélni.
A nagy vonatrablás
1989-ben Jerry Jones egy romokban lévő csapatot vett meg, ami alig tudott egy-két győzelmet összekaparni. Ezen a helyzeten az újonnan kinevezett vezetőedző, Jimmy Johnson sem tudott segíteni, ugyanis alig volt a Cowboysban minőségi játékos. Johnson hamar rájött, hogy azzal a kerettel 5 győzelem sem fog összejönni, nemhogy egy playoff szereplés. A rájátszáshoz majdnem a teljes keretet le kell cserélni, és minél több fiatal, tehetséges játékost kell szerezni. Erre pedig meg is volt a tökéletes terve. A ’89-es szezonban a Cowboys 0-5-tel rajtolt, de volt egy játékosa, aki kitűnt a gyenge csapatból. Ez a futó Herschel Walker volt, aki egy éve még a Pro Bowl keretbe is bejutott. Johnson úgy döntött, hogy a fejlődés érdekében muszáj elcserélnie őt, és minél több draft picket kell szerezni ebből a cseréből.
A trade végül a Minnesota Vikingsszal valósult meg, ahol úgy gondolták, egy jó futóra vannak csak a Super Bowltól. A csere értelmében a Cowboys odaadta a Vikingsnak Walkert, továbbá a ’90-es 3. és 10. körös picket, illetve a ’91-es 3. kört. Cserébe megkapta a Vikings ’90-es 1., 2. és 6. körét, és még 5 közepes erősségű játékost. Ugyanakkor erre az 5 játékosra volt egy olyan kikötés az üzletben, hogy ha ezektől a játékosoktól február 1-ig a Cowboys megválik, akkor kompenzációs pickeket kapnak a Vikingstól. Johnsonnak pedig pontosan ez volt a terve.
Az 5 játékosból egyik sem maradt meg a Cowboysnál, így megkapta a Vikings ’91-es 1. és 2., valamint a ’92-es 1., 2. és 3. körös pickjét is. Ezzel azonban még nem volt vége, Johnson a Vikingstól szerzett pickeket továbbcserélte más csapatokkal, így még több picket szerzett a ’90-es, ’91-es és ’92-es draftra. A Herschel Walker trade-ből végül 18 játékost tudott Johnson draftolni, többek között a futó Emmitt Smith-t, az elkapó Alvin Harpert, vagy a safety Darren Woodsont. Ezzel az új fiatal és tehetséges kerettel pedig rövid időn belül jött is a siker, és a Cowboys 4 év alatt 3 Super Bowlt is nyert, amivel a ’90-es évek legeredményesebb csapata lett. A Vikings ellenben a Super Bowl közelébe sem jutott. Walker nem hozott megváltást számukra, és a ’91-es szezon után meg is váltak tőle. A „Nagy vonatrablásként” elhíresült cserét magasan a Cowboys nyerte.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
És Jerry Jones a HOF ba került…
Azt lehet-e tudni ,hogy George Allenek mennyire volt igaza az újoncokkal. Mekkora hatása volt akkor a keretre a draftnak?
Igaza is volt, meg nem is. A rengeteg veteránnal sikerült egy erős keretet összeállítania, és minden évben playoffot összehoznia, de ott messzire nem jutottak el. Egyedül 1972-ben sikerült a Super Bowlt kiharcolni, de akkor kikaptak a Dolphinstól. Ezzel szemben a Steelers mondjuk ebben az időszakban arra épített, hogy 2-3 év alatt megszerzi magának draftról a tehetségeket, és pár évve később már 4 Super Bowlt ünnepelhetett.
Köszi a választ! Szóval végülis, egy közepes eredményhez elég volt.
Egyénként kitűnő cikk. Köszönjük.