A Bengals korábban azt mondta, hogy AJ Greennek nem muszáj kitöltenie a szerződését ahhoz, hogy egy új kontraktust kapjon. Ehhez képest még mindig nem hosszabbítottak a felek, de ez nem zavarja a klasszis elkapót, ő továbbra is Cincinnatiben képzeli el a jövőjét.
Cincinnati az otthonom. Kilenc éve itt vagyok, nem tudom magam egy másik csapatban elképzelni. Remélhetőleg még maradhatok pár évet itt
– nyilatkozta az elkapó.
Green 2015-ben írt alá a csapattal egy 4 éves, 60 millió dolláros hosszabbítást, amivel sokáig a liga legjobban kereső elkapója volt. Idén 12 milliót keresne a lassan 31 éves elkapó, ami a képességeihez és a mai árakhoz képest nem olyan sok. Ugyanakkor Green az elmúlt három évben 13 meccset hagyott ki, tavaly csak kilencen játszott, így nem meglepő, hogy az új rezsim még tesztelné az elkapó terhelhetőségét, mielőtt új szerződést ad neki.
Szeretem ezt a régi vágású hozzáállást. Nem csinál úgy mintha ez egy sima üzlet lenne, hanem vannak érzelmei a csapat, a város felé. A szurkolók az ilyen játékosokért lelkesednek igazán. Mert nekik sem üzlet ez, hanem szívügy.
De azért azt is tegyük hozzá, hogy nem feltétlenül profi mentalitásra vall. Mert ő sportoló, élsportoló, aki versenyezni akar. Aki meg szeret versenyezni, az nyerni is szeret, feltételezem. Azért lesz valaki élsportoló, mert imádja a sportágát, és hajlandó az egész életét erre áldozni. Ha pedig nekivág az NFL-nek, tudnia kell, hogy ott minden a győzelemről szól, a csapatok mindenre hajlandóak, hogy nyerjenek, rájátszásba, Super Bowlba jussanak… Ezt a mentalitást persze lehet kegyetlennek, számítónak tekinteni, de működik. És ennek át kellene ragadnia a játékosokra is, a klubok ezen vannak. Ez is üzlet: mi megteszünk mindent a sikerért, és elvárjuk a játékostól is, hogy ugyanezt tegye.
Lehet valaki romantikus vagy szentimentális, hogy egy csapatban tölti a pályafutását, ha esik, ha fúj, ha jól megy, ha rosszul. Ha valaki a Real Madridban vagy a Patriotsban akarja letudni az egész NFL-pályafutását, mint Gronk vagy Brady, senki sem tartja hülyének. De a Bengals és Green szintje nagyon elüt. Mintha Messi mondjuk a Baktalórántházában akarna megöregedni…
Volt néhány olyan játékos, aki igazán nagy eredmények nélkül csak egy csapatban játszott (talán Totti a legjobb példa), de nekem az élsport mást jelent. A Green-féle szerintem egy kissé amatőr felfogás. Az egyik legjobb elkapóról van szó, akinek meg kellett volna méretnie magát máshol is. Neki gyűrűért kellett volna harcolnia. Ez a sport – mint az élsport általában – nem a langyos vízről szól. Azért nézzük az NFL-t, mert ott az összes csapat összes játékosa minden erejével azon van, hogy nyerjen, és ezért mindent megtesz.
Nyilván rengetegen nem fognak ezzel a véleménnyel egyetérteni, és bizonyos értelemben igazuk is lehet. Ha leegyszerűsítjük a dolgokat, akkor van egy játékos, aki szeret focizni, jól is focizik, és szereti Cincinnatit, elvileg nincs semmi gond, az ő döntése (meg persze a csapaté). Csak lehet, hogy ha majd visszatekint a pályafutására, nem azt fogja gondolni, hogy milyen jól elvoltam a Bengalsban a fene nagy tehetségemmel, hanem azt, hogy fénykoromban mehettem volna SB-esélyes csapatba is. Úgy gondolom, egy profi játékosnak meg kell tennie mindent azért, hogy “kimaxolja”, ami a pályafutásában benne van sportszakmai szempontból meg persze anyagilag is. Egy focis karrier nem 40 évig tart, hanem – főleg az NFL-ben – ennek a töredékéig. Nagyon rövid idő alatt kell megváltani a világot. Greennek szerencséje van: egy klasszis elkapó, aki majdnem egy évtizede űzi az ipart, de tökösebbnek kellett volna lennie. Szerintem sajnálni fogja – hülyére keresve is magát – az elszalasztott lehetőségeit.
Szerintem meg kamu ez a profi(t) maximalizálás. Mert mit is maximalizál: a pénzt, az lenne egy sportoló értékmérője, vagy a gyűrűket? Én megértettem, amikor Revis egy évet nálunk játszott, a gyűrűért, de még így, hogy ez bejött neki, számomra kevesebbet ér a karrierje, mintha a Jetsben maradt volna végig.
Szerintem egy csapatsport attól csapatsport, hogy a játékosok , amikor ezt kívánja meg a helyzet, a csapat érdekeit helyezik előtérbe. Mondom megértem a pénz maximalizálókat, de nem szeretem, számomra messze nem ez a sport, megértem azokat akik az egyéni sportsiker kedvéért mennek klubról klubra, de igazán azokat a játékosokat tartom profinak, és azokat szeretem igazán, akik nemcsak a személyes érdekeiktől vezérelve játszanak, hanem megértve, hogy miről is szól a foci, a sportág éthoszát is nézik -, nekem ezek az igazi legendák. Egy Barry Sanders mondjuk, de szinte minden csapatnak van ilyen emblematikus figurája.
Ez alapvetően nem egy üzlet, nem is szabad így nézni, csak annak kell akinek muszáj így is néznie. Nekem mint szurkolónak messze nem muszáj. A csapatoknak (a sapka miatt leginkább) szigorúan gazdálkodni kell, akik ebből élnek (GM, NFL személyzet, stb) azoknak is. Akik ebből de emellett ezért a sportért élnek, azoknak messze nem kötelező.
Van egy művész, akkor az alkosson és ne a pénzt nézze, mert akkor már nem művész, csak egy fizetett szellemi dolgozó. És így vagyok a csapatsportolókkal is. Amelyik pár millióért nagy komolyan sztrájkba kezd, mintha kenyérre kellene, nekem már sosem lesz a kedvencem.
Azzal együtt tudok élni, ha ezt te másképpen látod, és éppen az ilyen csapat identitás nélküli pénz és/vagy eredmény hajszolókat tartod többre.
A Tottis résszel nem értek egyet,neki csak a bl serleg hibádzik amúgy római diszpolgár?Greennek volt több esélye is a gyűrűre de lattuk mi történt ha bengals rájátszásba jutott,nem rajta múlt egyszer sem.Sok jó játékosnak nem adatik meg.Marino sem ment máshova gyűrűért.Ha patsbe igazolna sem biztos a gyűrű,lásd Randy Moss?