Az előző szezon egyik meglepetés csoportja volt az NFC North, hiszen nem sokan vártuk, hogy innen csak egy csapat megy a rájátszásba, és az is épp a Bears lesz. Itt van 2019, és újult erővel harcba lehet szállni, hogy kiderüljön, ki lesz Észak Királya az NFC-n belül. 2006 után új edzővel kezd a Packers, Zimmer és Cousins a munkájáért játszik, Detroitban az épülő mini Patriots akar előre kerülni, a címvédő Bears pedig csak újra nyerni. Lássuk ,milyen út vezethet a céljaikhoz!
Green Bay Packers
- 2018-ban 6-9-1-es mérleg.
- Holtversenyben 14. legnehezebb sorsolás.
- 12.966 mérföld utazás, a 10. legkevesebb.
- 5 kiemelt mérkőzés (2 TNF, 2 MNF és 1 SNF).
A Packers a regnáló csoportgyőztes Bearsnél kezdi a szezont, ami egyben a 100. NFL idény első meccse is lesz szeptember 5-én. Az első hét mérkőzésből öt is a Lambeau Fielden lesz megtartva, de azért könnyűnek mégsem nevezhető, hiszen az első két meccs a legnagyobb csoportriválisok ellen lesz: Bears és Vikings. Ennek ellenére jó szezonkezdést várok Matt LaFleurtől és csapatától. Az első heti vereség után zsinórban tudnak majd hat meccset nyerni.
Ismerős lehet a Chicago elleni szezonrajt, hiszen 2018-ban is a Bears volt az első ellenfél, akkor hazai pályán nagy hátrányból fordítottak Rodgers vezetésével. A Vikings ellen is van mit törleszteni, hiszen tavaly otthon csak döntetlent sikerült elérni ellenük. A harmadik héten a Broncos megy Green Baybe. Az örökmérleg kiegyenlítése is a cél ezen a mérkőzésen, eddig hat Packers győzelem mellett hét Broncos W és egy döntetlen van a statisztikában (közte a 32. Super Bowl, amit a Denver nyert). Legutóbb 2015-ben találkoztak, 29-10 nyert a Broncos, akkor Rodgers 77 yardot passzolt és három alkalommal is sackelték.
A következő két mérkőzésen az NFC East csapatai lesznek az ellenfelek: az Eagles otthon és a Cowboys idegenben. A Dallas elleni összecsapások mindig emlékezetesek, elég csak a rájátszásbeli mérkőzésekre emlékezni. Az Eagles ellen 27-14, még a Cowboys ellen 15-13 az örökmérleg. Az Eagles ellen mindenképpen a Packers mellet szól, hogy ők három héten keresztül otthon játszanak, így az utazás miatti fáradtság nem lesz tényező náluk. Ezek után egy újabb csoportellenfél látogat a Lambeau-ra, a Lions. Tavaly túl sok öröm nem volt a Detroit elleni meccsekben, egyszer Crosby hibázott négy field goalt, második alkalommal pedig Rodgers sérült meg az első negyedben. A Lions mellett szólhat, hogy nekik két hetük lesz felkészülni erre a meccsre a bye week miatt. A szezon feléhez közeledve az újjáalakuló Raiders lesz az ellenfél otthon. Az utolsó hét mérkőzésüket a Packers nyerte, 1987 óta vár egy Green Bay elleni győzelemre az Oakland. A Raiders is pihenőhétről érkezik, de azért előtte nekik ott van a londoni túra, amit azért a csapatok az utazás miatt nem annyira szeretnek. A hatodik és hetedik fordulóban, azért figyelnie kell a Packersnek, hiszen bye weekről érkező ellenfelek lesznek, akiknek két hetük lesz felkészülni ellenük.
A nyolcadik héten a vasárnap esti rangadó keretében a Chiefs ellen mérkőznek meg idegenben. Az örökmérleg itt sem Rodgerséknek kedvez: 7-4 arányban vezet a Kansas City. Legutóbb 2015-ben találkoztak, akkor Rodgers 355 yardot és 5 TD-t passzolt. A kilencedik héten egy újabb AFC West csapattal néznek farkasszemet. A Chargers ellen általában nyernek, hiszen 11 mérkőzésből mindössze egyet buktak eddig. Ez a két idegenbeli párharc vereséggel végződik majd. A Chargers elleni meccs azért sem szól Rodgersék mellett, mert két hétig utaznak és Los Angeles nem a közeli úticélok között van. A bye week előtti Panthers elleni meccsre 6-3-as mérleggel érkeznek meg. A Carolina utolsó két mérkőzését megnyerte a Packers ellen, bár 2017-ben találkozásukkor Rodgers nem éppen 100%-os állapotban volt.
A pihenőhét viszonylag jó helyen van, hiszen pont a hajrá előtt pihenhetnek egyet és rákészülhetnek a sok utazásra. Az utolsó hat meccsből négy idegenben lesz. A 12. héten Santa Clarába látogatnak, ezért is van jókor az egy hét pihenés, mert itt is jó pár mérföld vár majd rájuk, miközben a San Francico két hétig nem utazik. 49ers elleni utolsó eredményükkel most is kiegyeznének, akkor 33-30-ra nyertek a sajtfejűek. A nagy hajrá előtt még két NFC East csapat lesz az ellenfél. A Giants ellen idegenben, még a Redskinsszel szemben otthon találkoznak. Az óriások már a harmadik csapat, akik pihenőhét után néznek a farkasszemet, és a Packers előtte körben a nyugati parton játszik, tehát kipihentek semmiképen nem lesznek. A fővárosiak ellen van miért visszavágni, hiszen 2018-ban 31-17-re nyert a Washington. Ezt a három mérkőzést behúzzák és készülhetnek az utolsó három héten a csoportellenfelek ellen.
Utoljára a Lambeau Fieldre a Bears látogat majd, ami biztosan kemény csatát hoz, de a hazaiak megnyerik – ha nehezen is. A Vikings ellen idegenbeli hétfő esti rangadón azonban már nem tudnak nyerni, így még várat magára az első U.S. Bank stadionban szerzett győzelem. Az utolsó héten még megverik a Lionst újra, Detroitban is, és ezzel kialakul az általam predesztinált 12-4-es mérleg. A fogadóirodák 9,5 győzelemre taksálják jelenleg a Packerst.
Ritkán látni, hogy egyes csapatoknál így elválik a hazai és idegenbeli mérkőzések száma. Az első nyolc meccsből mindössze hármat játszanak idegenben, míg a második nyolcból csak hármat játszanak otthon. Érdekesség még ebben a menetrendben, hogy az utolsó három mérkőzés mind csoportellenfél ellen lesz. Az egyetlen csapat 2019-ben a Packers, akik egy idegenbeli MNF után ismét idegenben játszanak majd. Több csapat ellen is úgy játszanak majd, hogy ellenfelüknek két hetük lesz felkészülni, mivel pihenőhétről érkeznek, ezzel nem voltak annyira szerencsések.
Minnesota Vikings
- 2018-ban 8-7-1-es mérleg.
- 10. legnehezebb sorsolás.
- 12.604 mérföld utazás, a 9. legkevesebb.
- 5 kiemelt mérkőzés (3 MNF, 2 SNF), mind a szezon második felében.
Zsinórban harmadik szezonját kezdi hazai pályán a Vikings, ezúttal az előző szezon egyik legpechesebb (sérülések miatt) csapata, az Atlanta Falcons lesz az ellenfél. A hazai pálya előnyével, ha szoros meccsen is, de győzelemmel kezd a Minnesota. Utána viszont beindul a buli. A második és negyedik hét között a két legnagyobb csoportrivális otthonába látogatnak Zimmerék. Először a Packers ellen, majd egy Raiders elleni U.S. Bank stadioni mérkőzés után a Soldier Fieldre mennek a macikhoz. Ebből csak a másik hazai lesz W, így 2-2-es kezdés lesz. Az ötödik héten egy pikáns meccs lesz a Giants otthonában, hiszen a korábbi offensive coordinator, Pat Shurmur irányítja a New York-i csapatot. Azonban a tanítvány nem jár túl a mester eszén, ezzel újra pozitívba fordul a mérleg. Az egymás után lévő két idegenbeli meccsel az a szerencséjük, hogy nem kell annyira messze repülni, hiszen az első ellenfél, a Bears pont a “szomszédban” van.
És ha már érdekes összecsapás, akkor a hatodik héten a 2017-es NFC döntőn lehet revansot venni az Eagles ellen, ez hazai közönség előtt sikerül is. Már a hetedik héten meglesz a harmadik idegenbeli csoportmeccs, a Lions ellen győzni tudnak majd. Bár ha a sorminta folytatódik, akkor most három Lions győzelem következik, hiszen 2016 óta három detroiti győzelmet, három Vikings W követett. Érdekes a vikingek sorsolása, hiszen tele van olyan párharcokkal, ami valami miatt érdekes. A nyolcadik heti MNF keretében a Redskins érkezik, Cousins most néz majd először farkasszemet volt csapatával, de a mostani nyer majd. Ezek után a Chiefs és a Cowboys elleni idegenbeli vereségekkel 5-4-es mérlegük lesz. A pihenés előtt még a Broncos látogat Minneapolisba, Vic Fangiót valószínűleg nem kell majd nekik bemutatni, hiszen a Bears elleni meccseken már jó párszor találkoztak egymással. A győzelemnek köszönhetően 6-4-gyel állnak majd, így még él a remény a januári játékért. Jó későn mehetnek bye weekre, így minden bizonnyal jól esik majd nekik a kis szünet. A Chiefs és a Cowboys ellen zsinórban két hétig utaznak, de itt is mellettük szól, hogy a két város nem olyan nagy távolság Mineapolisból. A Cowboys pedig ugyanúgy fáradt lehet, hiszen ők egy rövid héten fogadják majd a Vikingst, és az MNF-et is idegenben játsszák New Yorkban. A pihenőhét abban viszont jó helyen van, hogy utána a nyugati partra mennek, így kevésbé fáradtan tudnak játszani a Seahawks ellen.
Az utolsó öt meccsből három kiemelt időpontos lesz, és három csoportellenfél elleni is, mind hazai közönség előtt. Kezdésnek még kapnak egy extra pihenőnapot, hiszen az MNF keretében a Seahawks otthonába látogatnak, ahol vereséget szenvednek majd. A Vikings esélyeit azonban növeli, hogy ellenfelük előtte héten az egész országot átrepülte egy Eagles elleni meccs miatt. A Lionst hazai pályán elkapják, de utána a Chargers elleni vasárnap esti rangadón újra kapitulálnak. Három héten belül ez már a második nyugati parti ellenfél lesz, ez sem a vikingek esélyeit növeli. Az utolsó két meccsnek a Packers és a Bears megy látogatóba, de ekkor már nem lesz sok esélyük a rájátszásra. Egy győzelem után végül utolsó meccsükön kikapnak majd, ezzel 9-7-es mérleggel zárják a 2019-es szezont. A bukmékerek is pontosan 9 győzelemre lőtték be a csapatot.
Érdekességek a sorsolásban:
- 1972 után fordul elő először a Vikngsszal, hogy az első három csoportrangadó idegenben lesz. Hogy ez mennyire jó vagy rossz, az már más kérdés.
- Az már viszont egyértelműen nekik kedvez, hogy az extrém időjárású városokba pont jókor mennek. Télen senki sem szeret a Green Bay, Chicago és Kansas City trióhoz utazni, ezeket a meccseket november elejéig letudják szerencséjükre. A korai Los Angeles-i túra sem tartozik a meleg miatt sokak kedvencének (főleg, ha náluk nem túl sűrűn van kánikula), szerencséjükre decemberre már ott sem lesz 40 fok.
Chicago Bears
- 2018-ban 12-4-es mérleg.
- Holtversenyben az 5. legnehezebb sorsolás.
- 17.234 mérföld utazás, 14. legtöbb (a csoportban ők repülnek a legtöbbet).
- 5 kiemelt mérkőzés (2 TNF, 2 SNF és 1 MNF).
- Egy londoni túra a Raiders ellen.
Arról már volt szó, hogy ők kezdik meg a jubileumi 100. szezont a Packersszel, és ezt sikerrel is veszik majd, kis revansot véve a 2018-as kezdésen. Második héten rögtön szembekerülnek a volt defensive coordinatorukkal, Vic Fangióval. Idegenben verik a Broncost, ezzel jól indul a szezon. Ezek után a fővárosban mennek, hogy 2003 után újra legyőzzék a Redskinst, ez sikerül is majd nekik. Két idegenbeli meccs egymás után, ráadásul a Redskins előtte is otthon játszik, így pihenten fogadják majd a Bearst. Egy újabb csoportrangadó jön a szeles városban, a Vikings ellen is győztesen hagyják majd el a pályát, hogy aztán neki vágjanak Európának. A Raiders ellen mérkőznek meg Londonban, amire megint nem nehéz érdekességet találni. Mack volt csapata ellen játszik majd első alkalommal. Az ötödik győzelem is meg lesz zsinórban a pihenőhét előtt.
Ha választhattak volna, akkor nem a hetedik héten látnák vendégül a szenteket, hanem inkább decemberben. Ez azonban nem kívánság műsor, így az első vereség is meglesz. A Chargers lesz a következő átugrandó akadály, akik 1970 óta nem nyertek Chicagóban, nem most szakad meg ez a rossz sorozat. A két hazai meccs jókor lesz nekik, hiszen nemrég jártak Európában és kell majd egy-két hét, amíg teljesen regenerálódnak a játékosok. Egy újabb csemege a menetrendben, a januári Eagles elleni vereség még sokak fejében ott lehet, és az azelőtti Philadelphia elleni meccs sem a macikról szólt, hiszen 31-3-ra lemosták őket akkor. És még akkor arról nem is beszéltünk, hogy Jordan Howard is meg akarja majd mutatni a vezetőségnek, hogy hiba volt őt elengedni a 2017-es bajnokhoz. Izgalmas meccs lesz az biztos, de Wentz vezetésével nyerni tudnak majd a sasok. A Lions ellen ők is gyorsan letudják a három hazai csoportrangadót, azt már meg is nyerik, és ezzel 7-2 áll majd a statisztikában.
A harmadik vereséget a Rams ellen szenvedik el majd idegenben. A Giants ellen is van mit törleszteni, a tavalyi New York-i vereségen valószínűleg a rájátszás első heti pihenése ment el. Chicagóban visszavágnak és visszatérnek a győzelem útjára. Utána hálaadáskor újra ők lesznek a Lions ellenfele, ha akkor Trubisky nélkül ment, akkor most vele miért ne menne? Ezzel már 9-3 lesz a mérleg és készülhetnek az újabb januári kalandra. Decemberben egy dóm csapat érkezik, akkor az rossz nem lehet. Megint csütörtökön játszanak majd és a Cowboys nem tud mit kezdeni a hideggel. A Dallas mellett szól, hogy nekik pont egy hetük lesz felkészülni a csütörtök esti meccsre, még a Bears erre csak négy napot kap és ebbe a hazautazásnak is bele kell férni.
A szezon második felében felváltva játszanak hazai és idegenbeli mérkőzéseket, ami azért jó lehet, mert az alapszakasz vége felé mindig jól jön, hogy nem kell kétszer idegenbe menni. Amikor utazniuk kell az meg pont csoportellenfél ellen lesz, ami nekik nem olyan nagy táv. Az utolsó három meccs azonban már nem mese habbal. Először a Lambeau-ra látogatnak, ahol a Packers visszavág az első heti vereségért. Majd ezek után a Chiefst látják vendégül, akik már hozzászoktak a hideghez, így nyerni is tudnak. Mahomes mellől hiába estek ki az emberek, azért top csapat marad a Kansas City. A U.S. Bank stadionban zárják az alapszakaszt, ahol megverik a Vikingst, ezzel beállítva a 11-5-ös mérleget. A fogadóirodák 9,5 győzelmet jósolnak.
Érdekességek a sorsolásban:
- Hat tavalyi playoff csapattal találkoznak majd (Eagles, Cowboys, Saints, Rams, Chiefs, Chargers).
- A három csütörtöki meccs egy szezonban rekord a csapatnál (2 TNF és egy hálaadásnapi rangadó).
- Zsinórban a 14. szezon, amikor a Packers ellen prime time mérkőzést játszanak.
- 26 év után játszanak újra Los Angelesben, 93 után újra a Rams lesz az ellenfél ott.
Detroit Lions
- 2018-ban 6-10-es mérleg.
- Holtversenyben a 19. legnehezebb sorsolás.
- 13.538 mérföld utazás, 12. legkevesebb.
- Mindössze egyetlen kiemelt időpontos mérkőzés (Packers ellni MNF), persze még a szokásos hálaadásnapi nyitó meccs is náluk lesz.
Tipikus Lions szerencse, hogy az első héten megkapják az egyik fekete lovat. A Cardinalsról most nem sokan tudják, milyen játékra lesz képes majd Murray. A szezont győzelemmel kezdik majd az oroszlánok idegenben. Ezek után a Chargers látogat hozzájuk és ha már ott vannak, el is viszik a W-t. Könnyűnek semmiképpen sem nevezhető a sorsolás, hiszen a harmadik héten az Eaglesnél vendégeskednek, akik 2013 után megint megverik a Lionst. Ha még nem lenne elég, akkor megkapják a nyakukba hazai pályán a Kansas Cityt is, és ezt sem tudják megnyerni, így 1-3-as mérleggel mennek pihenni. Nagyon korai ez a bye week, jobban jártak volna, ha pár héttel később lenne. A kezdés korántsem nevezhető könnyűnek, hiszen az első hat ellenfélből csak a Cardinals nem contender csapat. Az első héten kell kicsit többet utazni, de utána Philadelphia már nem olyan nagy táv.
Ha fújtak egyet, akkor jön két csoportmeccs. A Packershöz látogatnak, ahol van miért visszavágniuk a sajtfejűeknek. Tavaly 31-0-ra nyert a Lambeau-n a Lions, most azonban nem jön össze a győzelem. Ha még nem lenne elég a jóból, akkor jön egy újabb csoportellenfél, a Vikings. Hazai pályán kikapnak tőlük, így kezdhetik majd a vészharangokat kongatni az 1-5-öt látva. Ezek után már verhetőbb ellenfelek is jönnek majd szembe. Először a Giants szintén otthon, ahol egy kis érdekesség, hogy Matt Patricia először győzhet főedzőként szülővárásának csapata ellen. Ez sikerül is neki. A Raiders elleni idegenbeli győzelem után egy kis reménysugár lehet, de ez nem sokáig él majd. A Chicago elleni idegenbeli összecsapáson van miért visszavágni, hiszen 2018-ban a Bears csere irányítóval verte meg őket, ez most Trubiskyval is sikerül majd. Ezzel 3-6 lesz a statisztikában a szezon második fele előtt. Chicago hiába van közel, előtte héten a nyugati parton tesznek túrát, emiatt még nehezebb dolga lesz a Lionsnak.
A 11. héten a Cowboys látogat a Ford Fieldre, a Lions legutóbb 2013-ban verte meg amerika csapatát, de ennek a rossz szériának itt vége szakad. Egy újabb NFC East ellenfél lesz a 12. héten, és a fővárosban nyerni is tudnak a Redskins ellen. Ezek után két csoportellenfél lesz soron. Először a Bears érkezik újra hálaadáskor, és van miért visszavágni, de ez most nem sikerül, erre legalább egy évet majd várni kell. A Vikings elleni idegenbeli vereséggel megy el teljesen a szezon és itt már majd készülhetnek a 2020-as idényre. Az előző szezonhoz hasonlóan most is két vereséget szenvednek el a Minnesota ellen. 5-8 után már túl sok mindenen nem gondolkodhatnak.
Náluk is elmondható, mint a Bearsnél, hogy a szezon második felében felváltva játszanak otthon és idegenben, ami a pihenés szempontjából nem elhanyagolható tényező. Az utolsó három meccsen a Buccaneers elleni hazai győzelem egy kis vigasz lesz, de a 16. héten a Mile Highon megfáznak ők is. Hiába ismerik ők is jól Fangiót, ez nem lesz elég a győzelemhez. A szezont megint a Packers ellen fejezik be, de most hazai pályán. Tavaly a Ford Fielden Crosby négy mezőnygólt is kihagyott, és ki ne emlékezne, amikor Rodgers dobott egy hail maryt az utolsó másodpercben. Volt jó pár emlékezetes Lions vs Packers Detroitban, reméljük ez is közéjük tartozik majd. A 6-10-es szezon után nem sokan lesznek boldogak a Motor Cityben. A bukik 7 győzelmet várnak a Lionstől.
Az én jóslatom szerint az NFC North végeredménye 2019-ben a következő lesz:
- Green Bay Packers – 12-4
- Chicago Bears – 11-5
- Minnesota Vikings – 9-7
- Detroit Lions – 6-10
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ici-pici kis Giants szurkolóként
kérdezem,hogy 0-16-tal fogunk zárni? :)
Esetleg a Miami ellen van esélyünk?
A csoport rangadókat hozzátok majd. :)
olvasva a beharangozókat a Redskins is kikap mindenkitől, mindkét csapat meg nem lehet 0-16, így van remény :D
Na ne máááá! Méghogy a Packs. Ccccccc. Ugyan kérem. Még ha a Vikings, azt még csak-csak érteném – bár nem -, de bármennyire is erősödött a Packs védelme, attól még messze van egy elit szinttől, sőt, és a támadói oldalon még mindig vannak gondjaik. Szóval ez a csoport azon múlik, hogy Trub végre igazolja az elvárásokat vagy sem. Az utóbbi esetben a Vikings és a Packs között dől el a buli, de ha csak egy árnyalattal lesz jobb Trub, mint tavaly, akkor a Bears hozza a csoportelsőséget.
Nem akarlak elkeseríteni – bár dehogynem -, de az árnyalatnál kicsivel több javulás kell Trub-tól, ahhoz, hogy a csoportot hozni tudjátok. A védelmetek gyengült, a koordinátor sincs már ott, pedig a tavalyi DEF teljesítmény még ezen körülmények nélkül is szinte biztosan fenntarthatatlan lett volna. A támadósorotok szerintem szintén gyengült Howard távozásával. Itt bizony már a tavalyinál is jelentősebb jobb teljesítményre lesz szükség Mitch-től, mert már nem fogják helyette a többiek nyerni a meccseket. Idén ez már az ő dolga lesz.
Te el akarsz keseríteni?! Namegálljcsak! A medvéim vikingeket fognak reggelizni mostantól, csak hogy szokják a rendet.
Na, jó, vegyük komolyan, mert mégiscsak illetlenség ez a felesleges álmodozás: a Bears veretlenül nyeri a csoportot, Trubisky lesz az MVP és a PO-ban is veretlenül hozzuk a rég megérdemelt gyűrűt, hogy többé ne hörpölhessenek pezsgőt a Miami-i fickók olyan kéjes pofával.
Amúgy a realitás, hogy idén a Bears talán(!) második lesz a csoportban(hogy váljon szenilissé az áruló Fangio!). Túl nehéz a sorsolásunk.
GB tuti nem lesz csoportelső , inkább csoport 3.
Érdekesen rímel egymásra, hogy kik várnak 6-10-es mérleget a kékektől, és hogy kronikk mit vár a Lionstól :)
Nos akkor! :)
Szerintem jelenleg ezt a csoportot megjósolni lehetetlenség. Igazából ezt mutatja kronikk cikke is, aki szépen leosztotta a csoportmeccseket egyenlő arányban (4-2) a Bears-Packs-Vikes hármas között. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Lions ugye nem szerezne győzelmet, de szerintem ez nem így lesz. És a csoport megnyerése pontosan az egymás elleni eredményeken fog múlni, egészen pontosan azon, hogy ki tudja kétszer megverni a detroiti oroszlánokat, és ki hullajt ellenük értékes “w”-t, illetve még azon, hogy ki tudja a maga javára fordítani az egymás elleni többi párharcot. A csoport sorsolása előzetesen nagyon nehéznek tűnik (főleg a Packs-Vikes párosé) így szerintem 11, de akár már 10 győzelemmel is lehet vinni a csoportot.
A csoportban két sötét ló is van számomra. Az egyik a Lions, de tőlük nem várom, hogy bele tudjanak komolyan szólni a csoport győzelemért. A másik a Packers. Még én is mindig a “Rodgers mágia” alatt vagyok, és nem akarom elhinni, hogy ez a csapat tényleg azt fogja tudni nyújtani, mint amit gondolok róla. A védelmet tényleg szépen megerősítették (bár nem ott, ahol leginkább szükség lett volna rá), de támadó oldalon semmit nem tettek a javulásért. Ezzel együtt szerintem Packers-Vikings versenyfutás lesz a csoport megnyeréséért.
Én a maciknál a bjeela-nak felsoroltak miatt komolyabb összeesést várok, ezért szerintem ők lesznek a csoport haramdik helyén.
Kedvenc csapatom esetében bizakodó vagyok. A tavalyi legnagyobb problémát, a támadófalat azért csak sikerült valamelyest megerősíteni, mind játékosok igazolásával, draftolásával, mind pedig edzők szerzésével. Valamint nem hagynám figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy idén az NFC keleti csoporttal mérkőzik meg a csoportunk, Cousins pedig elég jól ismeri mindegyik csapatot, ami előny lehet. Kubiak meg ugye 3 év még Denverben volt edző, ő meg azt a csoportot ismeri valamelyest.
Szóval a lényeg szakmai szempontból, hogy ezt a csoportot minden második évben a Vikings nyeri, és most második év van! :)
Azért erre a minden második évre ne vegyél mérget :D Mióta van NFC North a következő volt a győztesek listája: GB-GB-GB-CHI-CHI-GB-MIN-MIN–CHI-GB-GB-GB-GB-MIN-GB-MIN-CHI. Ebből látszik, hogy ha a CHI a csoportgyőztes, akkor a következő éveb a GB lesz az. (2006 csak egy hiba a mátrixban) :D
Mi van Fetyke, az első búr háborúban elvesztetted a humorérzékedet? Mit komolykodsz itt? Hidd el, rosszul áll neked. :D
Amúgy bennem is ott van a félsz, hogy ebből idén nem lesz PO, de azért kapaszkodom az utolsó szalmaszálba, mint elbizonytalanodott kőolaj-forgalmazó a globális felmelegedésről szóló rémhírek helyett Donald Trumpba. Végülis a Föld lapos és majdcsak lefolyik a szélén a felesleges szemét…
Mindig is komolyan vettem ezt az oldalt. :D
Amúgy az utolsó mondatomban benne van minden szakmaiságom. :) Amint látod, Green Bay-ben értették is. :D
A baj csak az, hogy neked még ez alapján sem tudok sok jót ígérni. Nyertetek már a Packers, magatok és a Vikings (kétszer is) után is. Legközelebb bizony már csak a Lions után tudtok csoportot nyerni. :D
ui.: egyébként jelentkeztem állásra Daninál, de még nem jelzett vissza. :) Szóval muszáj villognom kicsit. :D
mi nem tűnt fel a leveledben, ami álláskeresésre irányult? :D
Most már mindegy, mert hold outolok. :D
Nem ismerek rád, Fetyke, berottyantottál egy kis feladattól? :D
Na, ez itt a gond kérem. Ha már egy főszerkesztő sem bírja teljesíteni a PISA teszt alapelvárásait szövegértés tekintetében, akkor mit várhatunk a társadalomtól? :D Most abba ne menjünk bele, hogy nem is volt levél, mert az túl olcsó kifogás lenne… ;)
A packers féle 12-4 elég erős jóslat, úgy, hogy ennyire átalakult a csapat elég sok frontom. nem azt mondom, hogy nem jöhet be, de akár 8-8 is lehet.
Ez a 12-4 nálam egy kategória a Browns agyoncsapja a csoportját nedves álommal. Max 11-5 de azt is vért izzadva. Tippem 9-7 missed PO.
Ezzel a Ricky Skaggs bluegrass dallal szeretnék üzenni ARod-nak, minden Packers drukker nevében!
Sose változz meg jó Aaron, mindenki így szeret, ölre mennek érted! :D
https://www.youtube.com/watch?v=771PaFa0xUk