Jerome Bettis – A busz

Jerome Bettis a Pittsburgh Steelers legendás futója, aki jelenleg a 7. legtöbb futott yarddal rendelkezik az NFL történelmében, és akinek mellszobra ma már a Hall of Fame csarnokában áll. Egy nagyszerű játékos volt, és egy még nagyszerűbb csapattárs, akire mindig számítani lehetett. Ma már mindenki a legnagyobb tisztelettel ejti ki a nevét a száján, és ezt a tiszteletet minden szempontból meg is érdemli. Azonban nem mindig volt ez így, és ha nincs mellette a családja a legnagyobb szükség idején, akkor könnyen félresiklott volna az élete.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Egy jó név

Jerome Bettis 1972. február 16-án született Detroitban. Bettis szoros kapcsolatot ápolt a szüleivel, Johnnie és Gladys Bettisszel, akik igyekeztek mindent megadni neki, és a jó irányba terelni. Sajnos azonban egy olyan környéken laktak, ahol nagyon könnyű volt a rossz irányba fordulni. Ugyan Bettis szülei állandóan dolgoztak, de így is kevés pénzük volt, ezért Bettis egy másik módot próbált ki, hogy pénzt szerezzen, elkezdett drogot árulni. Erről ekkor még a szülei semmit nem tudtak.

Mindezekkel egyidőben Bettis elkezdett végzősként focizni is a középiskolában, és az edzőjét, Bob Doziert lenyűgözte az atletikussága. Bettis FB és LB poszton játszott, és mindkettőben kimagasló volt. Dozier meg is jósolta neki, hogy ha így folytatja, akkor egy nagyszerű játékos válhat belőle, és hajlandó ajánlást adni neki a nagyobb egyetemekre.

Nem sokkal a középiskola befejezése előtt azonban Dozier megtudta, milyen üzelmeket folytat Bettis, és megpróbált beszélni vele. Elmondta neki, ha pénzt akar, akkor nem ezt az utat kell követnie. El kell mennie az egyetemre, és később a profik közé kell állnia. Ha ezt az utat követi, akkor sokkal több pénzt kereshet idővel, mint amit a drogeladásokkal szerez.

Dozier ezeket mind elmondta Bettisnek, de érezte, hogy nem érte el a megfelelő hatást, így hát szólt Bettis szüleinek, hogy próbáljanak meg ők is beszélni vele, mert nagy tehetség van benne, de ha folytatja ezt az életet, akkor nem számíthat semmi jóra. Bettis szülei megértették, mi forog itt kockán, így leültek beszélni a fiukkal, és megpróbálták megértetni vele, mennyire fontos, hogy leálljon a drogok árulásával, és egyetemre menjen. Bettis visszaemlékezése szerint az egyik legnagyobb hatást az apja tette rá, mikor azt mondta neki:

Fiam, nincs sok mindenem, amit adni tudnék neked, csak egy jó nevet. Ne szúrd el!

Ez a beszélgetés végleg megváltoztatta Bettist. Ráébredt arra, hogy nemcsak a saját életét teszi tönkre a drogárulással, de a szüleiét is. Ugyan nem voltak gazdagok, de a szüleit mindenki tisztelte és becsülte a munkájuk, és az életvitelük miatt. Ez a kép hosszú évek kemény munkájának eredményeként alakult ki róluk, és ha Bettis folytatja a drogüzelmeit, akkor elpusztít mindent, amit a szülei nehezen elértek.

A szülői beszéd megtette hatását, Bettis leállt a drogárulással, és minden energiáját arra fordította, hogy leérettségizzen, és felvételt nyerjen a Notre Dame egyetemre. Mindkettő sikerült neki, és az egyetemen valóságos sztár lett. Másodévesként 20 TD-t szerzett (16 futott 4 elkapott), ami akkor rekord volt. Rövid időn mindenki számára világos lett, hogy Doziernek igaza volt. Hatalmas tehetség van benne, és ha nem fecsérli el, akkor nagy jövő áll előtte az NFL-ben.

Második otthon

Bettis 1993-ban jelentkezett a draftra, ahol már az első körben elkelt, mikor a Los Angeles Rams a 10. pickkel kiválasztotta őt. Bettis számára a Rams volt a tökéletes állomás, ugyanis a vezetőedző Chuck Knox a sok futás híve volt. Bettisnek pedig pont egy ilyen edzőre volt szüksége.

Knox már a legelső évben átvitte Bettist FB posztról RB-re, ami a méreteit tekintve furcsa lépésnek tűnt eleinte. Bettis ugyanis 180 cm és 106 kg volt, amik inkább egy FB méretei voltak. Csakhogy Bettis a méretei ellenére rendkívül mozgékony volt, és a sebessége sem volt rosszabb, mint bármelyik másik RB-nek. Ezt az egyetemen is bebizonyította, és Knox úgy vélte, sokkal többet ki lehet belőle hozni, ha RB posztra helyezi át.

Az edzőnek igaza lett, Bettis tényleges futóként sokkal jobb volt, mint azt bárki is gondolta volna. Újonc évében 1429 yardot futott, ami a második legtöbb volt az NFL-ben abban az évben. Meg is kapta az év újonc támadója díját.

Bettis parádésan játszott, a Rams mint csapat azonban gyenge volt. ’93-ban csak 5 győzelmet tudott elérni, ’94-ben pedig csak 4-et. A vereségek megviselték Bettist, ő a Notre Dame-en ahhoz szokott hozzá, hogy a meccsek 90%-át megnyerik, itt meg szinte mindet bukták. Ráadásul úgy érezte, ez a pár győzelem is miatta jöhetett össze, ezért szeretett volna egy jobb szerződést kiharcolni magának. A holdoutja végül kudarccal zárult, és csak azt érte el vele, hogy elmérgesedett a viszony a csapat és közte. Ráadásul a lehető legrosszabbkor történt mindez.

A Rams ’95-ben elköltözött St. Louisba, és a költözéssel egy új edző is érkezett. Knoxot Rich Brooks váltotta, aki azonban nem Bettisben látta a jövőt. A ’95-ös szezon Bettis számára maga volt a pokol, alig kapott labdát, és a csapat sem becsülte meg őt. Az év végére egyértelművé vált, nincs jövője a Ramsnél. Ezt a csapatnál is így látták, és a ’96-os draft előtt trade blockra helyezték őt, várva az ajánlatokat érte. Az ajánlat pedig hamar meg is érkezett a Pittsburgh Steelerstől. A Steelers ekkor éppen futóhiányban volt, és Bill Cowher vezetőedző úgy gondolta, Bettis tökéletesen illene az ő erős futásokra épülő rendszerébe. Így hát nem sajnált egy második és egy negyedik körös picket kiadni a futóért.

Bettis kapott egy második esélyt Pittsburghben, és élt is vele. A legelső pittsburgh-i évében 1431 yardot és 11 TD-t futott, de a legfontosabb számára abból az évből a 10. heti mérkőzés volt, mikor a Steelers a Ramst fogadta. Bettist nagyon bántotta, ahogyan a Ramsnél bántak vele az utolsó évében. Azt mondták róla, hogy már nem az igazi, rossz a kondíciója, és nem lehet rá már számítani. Bettist ezek a kritikát mélyen megérintették, és mindenáron bizonyítani akarta, mekkorát tévedtek, mikor ezt mondták róla. És ezt is tette. A meccsen 19 futásból 129 yardot és 2 TD-t szerzett, a Steelers pedig 42-6-ra lemosta a Ramst a pályáról.

Ezen a meccsen végleg bebizonyosodott, Bettis karrierje még nem ért véget, sőt még csak most kezdődött el igazán. A Steelersnél alapember lett, akire mindig lehetett számítani, és Cowher számított is rá folyamatosan. Rengeteget futtatta, és Bettis sorra hozta a yardokat – tette mindezt nagyon látványos módon. A termete miatt nehéz volt őt szerelni, és valósággal letarolta az őt szerelni igyekvő védőket. Ezeket a letaroló futásokat látva pedig a Steelers speakere, Myron Cope elkezdte őt a „Busz” néven hívni, amely elnevezést még a Notre Dame-en használták Bettisre.

A futásait látva a Busz nagyon hamar közönségkedvenc lett Pittsburghben, és Bettis hamarosan úgy érezte, sikerült egy második otthont találnia magának.

A mentor

Bettis Pittsburghben nagyon hamar csapatkapitánnyá lépett elő, elsősorban nem is a pályán mutatott teljesítménye miatt (bár arra sem lehetett panasz), hanem a hozzáállása, és az öltözőben mutatott viselkedése miatt. Bettis folyamatosan foglalkozott a csapattársakkal, legfőképp az újoncokkal, és segített nekik beilleszkedni. Minden újonchoz odament, köszönt nekik, és egy papírra leírta a telefonszámát, azzal az üzenettel, ha bármi problémájuk akadna, akkor hívják őt bátran, segíteni fog nekik.

Hines Ward például azt nyilatkozta, hogy Bettis mindig azon munkálkodott, hogy a csapategység megmaradjon. Arra bátorított mindenkit, hogy ne csak a saját közösségével beszéljen folyamatosan, hanem a többi csapattaggal is. A feketék üljenek össze a fehérekkel, a támadók a védőkkel, az edzők a játékosokkal, egyszóval mindenki foglalkozzon mindenkivel, és kommunikáljanak, mert enélkül összeomlik a csapat, és jönnek a vereségek.

Valódi mentora lett a csapatnak, és a legtöbbet a futótársainak próbált segíteni, akik elvileg a riválisai voltak. Bettist azonban nem érdekelte, hogy riválisa vagy sem az adott játékos, mindent megtett, hogy segítsen nekik. Ha valami miatt nem őt küldték fel a pályára, hanem valamelyik másik futót, akkor sem esett kétségbe, odament a futótársához, és elmondta neki, ő kívülről mit lát, mi segíthetne, hogy sikeresek legyenek a futások. A társak pedig figyeltek rá, és megfogadván a tanácsait lettek jobb játékosok.

Mivel ennyire tisztelték, és becsülték Bettist, ezért hamarosan az lett a fő prioritás a Steelersnél, hogy valahogy gyűrűt szerezzenek a Busznak. A személyisége, és a játékhoz való hozzáállása méltóvá tette arra, hogy egyszer a magasba emelhesse a Lombardi trófeát. Csakhogy ezt elérni nem volt egyszerű. A Steeers jó csapat volt, de valamin mindig elcsúszott. ’97-ben hazai pályán kaptak ki a Broncostól az AFC-döntőben. 2001-ben szintén hazai pályán vesztették el az AFC-döntőt a Patriots ellen. Folyamatosan tűzközelben voltak, de nem sikerült a Super Bowl-szereplést kiharcolni, Bettisnek pedig lassan kezdett elfogyni az ideje.

2004-ben úgy tűnt végre minden összeáll. A csapat az elit védelmével, és egy meglepően jól játszó újonc irányítóval, Ben Roethlisbergerrel 15-1-gyel fejezte be a szezont, és a Super Bowl legnagyobb esélyese a Steelers volt. Csakhogy az AFC-döntőben a Patriots újfent győzedelmeskedett, és ez a vereség annyira elkeserítette Bettist, hogy kész volt visszavonulni. Ugyan Big Ben odament hozzá, és megígérte neki, ha marad még egy évet, akkor megnyeri neki a bajnokságot, de Bettis akkor nem igazán foglalkozott vele. Túl nagy volt a keserűsége ahhoz, hogy komolyan tudja venni egy újonc irányító ígéretét. Akkor úgy érezte, itt a vége az ő karrierjének.

Végállomás Detroit

Az újabb elvesztett AFC-döntő majdnem véget vetett Bettis karrierjének, de történt két dolog, ami megváltoztatta a véleményét. Tavasszal megszületett az első gyermeke, Jada, illetve megtudta, hogy a 2005-ös Super Bowlt Detroitban rendezik, a szülővárosában. A lánya születése, és a gondolat, hogy esetleg ott fejezheti be a karrierjét, ahol elkezdte, arra ösztökélte őt, hogy maradjon még egy évet, hátha szépen tud elbúcsúzni.

Bettis visszatért a Steelershöz, ahol mindenki tudta, most vagy soha. Ha most sem sikerül Super Bowlt nyerni, akkor a Busz végleg visszavonul, és többé semmi nem fogja visszahozni. Ugyan a Steelers nem volt olyan jó 2005-ben, mint egy évvel korábban, de az extra motiváció megtette a hatását. 11-5-tel sikerült kiharcolni egy wild card helyet, és újra megpróbálni a SB runt. A Bengalst könnyen legyőzte a csapat, és úgy tűnt a Colts otthonában is minden rendben lesz. 21-18-as vezetésnél a mérkőzés utolsó perceiben a védelem megállította a Coltsot negyedik kísérleten, és gyakorlatilag gólvonalon adta vissza a labdát a támadóknak.

Cowher beküldte Bettist, hogy őt futtassa. Nem volt szükséges TD-t szereznie, csak azt akarta, pörögjön az óra, és vigyázzanak a labdára. Ezzel Bettis is egyetértett, ezerszer csinált már ilyet, és soha semmi gond nem adódott. Ezúttal azonban igen. A mindig labdabiztos Bettis kezéből a Colts védői kiverték a labdát, és a labdát összeszedő CB, Nick Harper előtt üres terület nyílt a Steelers endzone felé. Harper előtt egyetlen ember volt, akinek esélye volt megállítani őt, Ben Roethlisberger. Az irányító pedig mindent beleadott abba, hogy megállítsa a védőt, és megmentse Bettis búcsúját. Félpályán végül sikerült szerelnie, és ezzel a tettével megmentette a Steelers szezonját. A Coltsnak ezek után csak egy egyenlítő mezőnygólra maradt ideje, de a kicker csúnyán mellérúgta, így a Steelers jutott tovább. Bettis pedig nem győzött eleget hálálkodni Big Bennek, amiért megmentette őt attól, hogy ez legyen az utolsó játéka a karrierjében. A Colts után a Broncost is sikerült legyőznie a Steelersnek, és a Busz végre hazatérhetett.

A Steelers számára ez a Super Bowl egyértelműen Bettisről szólt, és ez végleg egyértelművé vált, mikor kifutottak az alagútból. A védelem vezére, Joey Porter azt mondta Bettisnek, fusson előre, mikor szólítják a csapatot, ők ott lesznek közvetlenül mögötte. Bettis erre rábólintott, nem tudván arról, Porter mit tervez. Mikor ugyanis szólították a csapatot, Bettis kifutott, de Porter széttárta a kezeit, és megakadályozta, hogy a többiek is vele fussanak. Azt akarta, hogy a Busz megkapja azt a pár pillanatot, amit megérdemel, és csak azután futott ki a teljes csapat, hogy a közönség üdvözölte Bettist.

Magán a nagydöntőn a Busz kevés szerepet kapott, elsősorban nem rá építette a taktikáját Cowher. Ezt Bettis megértette, és elfogadta, és mindent megtett azért, hogy a helyén lévő Willie Parker sikeres legyen. A partvonal mellett többször is félrehívta őt, és elmondta neki, mit tanácsol neki. Az egyik tanács az volt, hogy mikor kívülre hívnak futást, akkor csináljon egy gyors mozdulatot, és váltson mégis a belső lyukra, mert így sebezhető a Seahawks védelme. Parker megfogadta a tanácsát, és mikor eljött az idő, egy 75 yardos TD-t sikerült futnia a Busz által tanácsolt mozdulatból.

A negyedik negyed végére egyértelművé vált, a Steelers nyerni fog, és Cowher beküldte Bettist, hogy ő fejezhesse be a meccset, és vele együtt a példás karrierjét is. Nem érdekelte, hány yardot szerez, egyedül annyi kikötése volt, hogy ne hagyja el a labdát. Bettis pedig ezúttal nem hagyta el, és a szülei (akik minden meccsén ott voltak egész karrierjében), és valamennyi családtagja szeme láttára emelhette magasba a Lombardi trófeát.

A Busz elérte végállomását, és ahogyan azt már mindenki sejtette, még aznap bejelentette a visszavonulását. Mikor Bettis visszavonult, az 5. legtöbb futott yarddal rendelkezett az NFL-ben. Azóta már visszaszorult a 7. helyre, de egy percig sem volt kérdéses, hogy bekerüljön-e a Hall of Fame-be. Elsősorban nem is a pályán mutatott teljesítménye tette őt méltóvá erre, hanem a személyisége, és a csapattársaihoz való hozzáállása.

2015-ben meg is kapta a méltó helyét a Hírességek Csarnokában, és beszédében elsősorban a szüleinek mondott köszönetet, amiért annak idején segítettek neki a helyes útra térni. Ezen a beiktatáson Bettis apja már sajnos nem lehetett ott, ő 2006-ban elhunyt, de amíg élt büszke volt a fiára, és Bettis örökké hálás volt neki, amiért hitt benne.

Mielőtt a karrierje elkezdődhetett volna, Bettis apja azt mondta a fiának, hogy nincs semmije, amit rá tudna hagyni, csak egy jó nevet tud neki adni. Akkor arra kérte őt, ne szúrja el. Egy Hall of Fame karrier végeztével kijelenthető, Bettis végül nem szúrta el.

[/ppp_patron_only]