John Ross, a Bengals elkapója már kifejtette idén, hogy teljesen más az energiaszint az edzőváltásnak köszönhetően a csapatnál, azonban ő személyesen is szeretne változtatni az eddigieken. Méghozzá úgy, hogy 15-ösről 11-esre cseréli a mezszámát.
Ezzel próbálja jelezni, hogy teljes mértékben elölről kezd mindent a csalódást keltő első két éve után. Érdekesség egyébként, hogy ez a mezszámcsere nem olyan egyszerű az NFL-ben, ugyanis a liga elvárja, hogy felvásárold a készleten lévő korábbi számmal ellátott mezeket. Ross ezt megtette, és egyáltalán nem bánja.
Még mindig őrület ez az egész. De ez olyan dolog, amivel kapcsolatban szenvedélyes vagyok. Ez nem olyan, mintha valami haszontalan dolgot vennék és kidobnám. Olyan ez szerintem, mint amikor valaki gyémánt nyakláncot vesz vagy hasonlót. Azért csinálom, mert nagyon akarom. Ez a megélhetésem, így ez nem pénzkidobás. Ki van ez találva, és ezt akarom tenni.
Az NFL hivatalosan leggyorsabb játékosa tehát megpróbálja újraalkotni magát, és reméli, hogy a mezén túl a pályán mutatott teljesítményében is nagy változás áll majd be.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
- Triple Coverage #591 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (1. rész)
- Cousins nem akar kétszer pofára esni: csak a draft után fogad el bármilyen cserét
- A világ minden pénzének mondott nemet Chris Godwin, hogy a Bucsban maradhasson
- Jól halad Stefon Diggs felépülése, ami megdobhatja a piacát is
- Meccsek kiülésével fenyegethet Trey Hendrickson
- A Giants még versenyben van Russell Wilsonért
- Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Amikor a 10 milliárd dolláros franchise zsugori – Cowboys FA-értékelő
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Jani_Kovacs on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
Nem a ruhat eszi az embert?
Főleg hogy teljesen másról van szó.
I am not superstitious, I am just a little stitious.
Vajon ez mennyi dollárjába fájt?
Mi van olyankor amikor valaki uj csapatba megy, meg akarja tartani a regi szamat, ezert elcsereli azzal aki korabban abban jatszott? Akkor annak a korabbi mezeit is fel kell vasarolnia?
szerintem igen. Gondolom erről is szólnak a sztorik, hogy mennyiért vette meg az előző tulajtól a mezszámát
Azt hittem eddig az az, hogy mennyit csengetett konkretan az elozo tulajnak.
Ez nyilvan nem megegyezes kerdese hanem alap, mert levonnak a fizujabol x osszeget amit ki kell fizetni.
Amugy vegulis jogos, meg gondolom beszer aron szorjak ki ezeket, de mekkora kufarkodas mar :)
Eddig én is azt hittem hogy annak a bizonyos játékosnak kell fizetni akié a mezszám, így az a játékos dönti el mennyi is az ára.
Azért, azt tegyük hozzá, hogy feltehetőleg nem állt halomban a raktárakban a srác meze, sőt ha egyeztetett a csapattal előtte, akkor valószínűleg egy darabot sem kellett felvásárolnia. Ma már a nem sztárjátékosaik mezeit azonnali nyomással, csak megrendelésre gyártják le a csapatok (főleg, ha megfelelő piackutatást végeznek előtte).
Mondjuk Daltonnak vagy Greennek nem lenne ilyen egyszerű a számcsere.