Connect with us

Playbook

A hétvégi meccs is megmutatta, miért történhet trónfosztás az NFC Westben

Hétvégi 20-7 arányú győzelmével a San Francisco jókora sallert adott a kétkedőknek és hivatalosan is bejelentkezett nem csak az NFC West, de az egész NFC trónjára. A Rams legyőzése után már nem lehet azt mondani, hogy csak gyenge csapatokat vert meg és az Aranyásók a mutatott játékuk alapján abszolút megérdemelten veretlenek.

 

Kisebb meglepetésre nem feltétlenül a Kyle Shanahan koordinálta offense, hanem a Robert Saleh vezette defense emelkedik ki. Már a szezon első négy mérkőzésén is kiválóan teljesítettek, de a Rams ellen értek a csúcsra a védők. Az első drive-ot leszámítva összesen engedtek 131 yardot a hazaiaknak. Ebből Jared Goff mindössze 78 yardot termelt, playenként 3.3 yardot, és benyelt négy sacket is mellé. Továbbá a Rams egyetlen harmadik vagy negyedik kísérletet sem tudott megtenni. Ezek az adatok mind a leggyengébbek a McVay érában.

 

Noha a Rams offense szenvedése nem újkeletű, a 49ers mesteri szinten lehetetlenítette el a játékukat és még csak nem is kizárólag az eddig használt módszerekkel. Mielőtt azonban megnéznénk a konkrét mérkőzést, nézzük meg milyen domináns a 49ers defense, valamint miért szenved elsősorban a Rams offense.

 

Kezdjük utóbbival, mert ennek okai sokkal triviálisabbak. A vak is látja, hogy a tavalyi Rams és az idei Rams közti legnagyobb különbség a támadófalban keresendő. A ProFootballFocus adatai szerint tavaly a Rams támadófala 185 nyomást engedélyezett és 24 sacket nyelt be egész szezonban. Idén ehhez képest hat mérkőzés után már 131 nyomás volt Goffon és 12-szer zsákolták be, tehát sackekben a szezon harmadánál megvan a tavalyi sackek fele és a nyomások 70%-a. Őrületes különbség.

A 49ers defense pedig még ennél is nagyobb szintet lépett előre. Egy része nem annyira váratlan, mert öt darab elsőkörös játékos játszik már a defensive line-jukban, de mindenképpen zongorázható az előrelépés. A PFF statisztikái szerint Dee Ford, Arik Armstead és Nick Bosa együtt már 64 nyomásnál jár, ennél pedig csak négy trió tud felmutatni jobb számokat a falban. Ugyanakkor váratlan, hogy a secondary is hasít. Olyannyira, hogy eddig Shermanék engedték a legkevesebb yardot mérkőzésenként a levegőben és total yardokban is csak a Patriots előzi meg őket. Robert Saleh minden játékosának az erősségeire épít és egyelőre ki is jön belőlük a legjobb, ami a Rams ellen érte el valószínűleg a csúcspontját.

 

Alapvetően a Rams offense által futtatott külső zónablokkolás ellen mostanában a tavaly kitalált 6-1 frontot (vagy 5-2, a lényeg, hogy a line of scrimmage-en többen állnak fel a szokásosnál) szokták alkalmazni, ami azt jelenti, hogy hat darab defensive lineman fel a line of scrimmage-re, vagy legalábbis a védőfalemberek mellé két másik játékos is közel áll fel, hogy a támadófal ne tudjon kiblokkolni mindenkit a zónában.  Mindig lesz egy vagy két ember, aki átcsúszik a zónán vagy eleve már nem is tud megfelelően tolódni a fal a húzás irányába. Ez nagyszerűen működött az ellenfeleknek, és a 49ers élt is a lehetőséggel, de csak néhány játék erejéig. Ez a formáció azonban a 49ers sémájában nem csak a futójáték, de passz ellen is tökéletes volt. Mivel a secondary kiválóan látta el a feladatát, sokszor akár egy-az-egyben is, így Saleh szabadon megtehette, hogy a 6-1 (vagy 5-2) emberes frontból való támadást kedvére variálja. Volt olyan játék, hogy mindenki blitzelt, volt hogy a blitzelő elindult, majd visszalépett zónázni és volt olyan is, hogy egy nem a line of scrimmage-en felálló ember elment blitzelni, de közben a LoS-ról léptek vissza váratlanul, így teljes zavart okoztak az offensive line-ban.

 

Ebben a playben láthatjuk, hogy 5 ember van a line of scrimmage-en, de közvetlenül mögöttük is elhelyezkedik egy játékos, aki a snap pillanatában megindul blitzelni. Van egy másodperc, amíg a Rams fala (és Goff) azt látja, hogy hat ember rohamozza az irányítót. Ez két dolgot jelent. Az egyik, hogy nem lesz fölényben a támadófal mindenkit blokkolni, a másik pedig, hogy elvileg a blitzelő helye üresen maradt.

 

 

Igen ám, de egy pillanattal később kiderül, hogy a falból valaki visszalép, pont oda, ahonnan a blitz jött, így Goff számára nincs menekülő útvonal, miközben a blitzelő játékost alig sikerül megállítani, mert a támadófal két tagja egy embert blokkol, a hátralépő játékos őrzője már későn reagál.

 

 

Az eredményes védekezéshez az is kellett, hogy a secondary tökéletesen őrizte az elkapókat, még jóval a játék kibontakozása után sincs senki szabadon.

 

 

Még így is lehetett volna remény a sikeres játékra, de a 49ers defensive line minden tagja olyan jól benyomja az emberét, hogy Goffnak egy szusszanásnyi helye nem maradt a zsebben.

 

 

[gap height=”10″]

A másik fontos eleme a Rams védekezésének a secondary volt ezen a meccsen is. Shermanék egy-az-egyben szépen védekezték le a Rams elkapókat, sokat embereztek és ritkán hibáztak. Nagyon jól játszottak azon playek ellen, ahol le kellett jönni kulcsblokkokról, hogy meg tudják csinálni a játékot. A Rams rengeteg WR screent használ vagy olyan játékot, ahol az egyik elkapónak meg kell blokkolnia az emberét, hogy társa üres területre futhasson be, ezzel próbálják újabban elkerülni a telített frontokat. Ilyenkor mindkét CB-nek, aki érintett a játékban nehéz feladata van, de ezen a meccsen szinte kivétel nélkül briliánsan oldották meg az ilyen helyzeteket.

 

Ebben a playben láthatjuk, hogy emberezik a védelem, csak négy ember rohamozza Goffot, így minden elkapóval tud menni az embere. K’Waun Williams gyorsan olvassa is Goff szemét és látja, hogy egy screen lesz a játék, ahol Sherman kiblokkolása a kulcs.

 

 

Ezt azonban a 49ers cornere is olvassa és nem hagyja magát eltolni, emberének a belső vállánál marad, miközben Williams gyorsan ellép az előretörő támadófalember elől, és kifelé vág. Kuppnak így egyik irányba sem volt területe igazán, megtorpan, majd gyorsan belenéz a szerelésbe is.

 

 

 

[gap height=”10″]

A 49ers védelmének jó teljesítménye ellenére is necces lett volna a mérkőzés, ha nem játszanak elképesztően jól a fontos pillanatokban. Az első félidő vége felé a Rams eljutott a vendégek 1 yardosához, és ott volt több kísérlete is. A 49ers védelem azonban helytállt, és kivédekezte a 4. kísérletet is.

 

A helyzet: harmadik és goal az egy yardoson. Megint csak láthatjuk, hogy 5-en állnak fel a defensive line-ba és ketten mögöttük. A snap pillanatában a D-line-ból többen is megverik az emberüket, így mire a futó kezébe kerül a labda, már beomlott a támadófal.

 

 

A közben hátulról érkező emberek így be tudták tömni a lyukat, és sikertelen lett a kísérlet.

 

 

[gap height=”10″]

Körülbelül hasonló jelenet játszódik le a negyedik kísérletnél is.

 

[gap height=”10″]

Kevesebb szó esik a 49ers kapcsán a D-line és a secondary tündöklése mellett a linebacker sorról. Pedig abszolút megérdemlik ők is a dicséretet. Ha kellett, végig a futón tartották a szemük és megcsinálták a negatív yardos szerelést, ezzel bizonyítva, hogy milyen sebességre képesek.

 

[gap height=”10″]

Ha kellett, akkor zónáztak és még a first down vonala előtt megcsinálták a szerelést.

 

[gap height=”10″]

És figyeltek a screenekre is, bizonyítva, hogy jól olvassák a játékot.

 

[gap height=”10″]

Jelenleg nagyon együtt él az egység és ahogy az ilyenkor lenni szokott húzzák, spanolják egymást. Nehéz gyenge pontot találni és kiemelni sem kell senkit, annyira jól teljesítenek. Ez egyrészt Saleh műve, másrészt beérni látszanak a draftpickek is. Ez a defense pedig elég lehet, hogy valóban kontender legyen ez a gárda.

 

 

13 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
13 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
2019-10-17 08:50

Biztos küldenek egy doboz bonbont is Arizónába, hogy meghagyták nekik Bosat.

pritek
pritek
2019-10-17 13:11

Az egyetlen dolog ami miatt szoba kerulhetnek egyaltalan az a sorsolasuk. Remelem a szezon masodik feleben szepen a helyukre kerulnek majd a sracok.
Az hogy rams 78 passzolt yarddal vegezte az nem az o erdemuk. Ennel en tobbet passzolnek ha a csajom hivna a jatekokat. Ilyen vedelem nincs. A Rams belefutott a kesbe es Mcvay valamiert ataludta a meccset es nem tudott valtani. Pretenders! Remelem folytatodik a szep hagyomany es iden is ket bukoval vegzik ellenunk.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  pritek
2019-10-17 14:03

Kérdés, McVay tud-e váltani? Az SB óta egyre inkább úgy tünik mégsem akkora guru.

pritek
pritek
Reply to  Kopi3.14
2019-10-17 15:36

Na ez valoban roppant erdekes kerdes. Meglepodnek ha nem, de ki tudja. Elit futoval, elit tamadofallal, atlag feletti elkapokkal konnyen el lehet hitetni az emberekkel hogy zseni vagy. De felreertes ne essek en hiszek benne.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  pritek
2019-10-18 11:33

Szeretném, hogy jó, tökös HC legyen, taktikai zseni. Nagyon kellenek olyanok, mert jelenleg van kettö aa ligában, ami azért elég kevés.

realface
realface
Reply to  pritek
2019-10-17 14:37

Álmodj csak álmodj szépeket, Murrayt bezsákoljuk oda vissza, mint Goffot vagy Mayfieldet.
Egyszer sem juttok 10 pont fölé ellenünk.
Idén sem juttok sehová sem, mint ebben az évtizedben egyszer sem… :)

pritek
pritek
Reply to  realface
2019-10-17 15:23

Tiszta kellemetlen lehet kikapni nyolcszor zsinorban valakitol aki az evtizedben sehova nem jutott :) Az meg kulonosen szar lehet, hogy ha van egy ilyen csapat, akkor meg annal is kevesebb meccset nyert valaki ugyanebben az evtizedben :D De oda se neki, van egy sorom ra, hogy legalabb az egyik meccset behuzzuk iden is.

realface
realface
Reply to  pritek
2019-10-17 15:36

Az elmult 4 évben teljes rebuildon esett át a csapat, igy fel sem tünt, hogy töletek is kikaptunk az elmult 8 meccsen…. ;)
Az elmult 4 év volt az ára annak, hogy idén újból elinduljunk felfelé ahová tartozunk és ne ragadjunk a középszerüségben, mint az Arizona. Valamit valamiért. :D :D
Oda vissza W lesz ellenetek, mint a “pinty” ;)

pritek
pritek
Reply to  realface
2019-10-17 15:47

Kardinalis kerdest csinalunk belole, hogy elassunk titeket :) Remeljuk fele annyi idobol megoldjuk az ujjaepitest es bar az evtized vegere egy ket meccs elonyben lesztek valoszinuleg, de az uj evtizedet ismet szetgurult aranyrogokon tancolva kezdhetjuk meg.

Viktor Gál
Viktor Gál
Reply to  pritek
2019-10-28 01:41

Savanyú a szőlő? Unalmas már, hogy mindig a sorsolásra van fogva a sorozatunk, és hogy mindig a mi meccsünk után derül ki az ellenfélről, hogy az 1/1 várományosa a drafton.
ui.: igen, kifogunk mi is legalább egyszer-kétszer kapni idén

Rózsa Sándor betyár (ex Bundi)
Rózsa Sándor betyár (ex Bundi)
2019-10-17 19:01

Én csak azt nem értem miért pont a 49er gondoltok mint trónfoszto??
(Ja már tudom mert Dani nem csipi a Seahawks-ot :P tessék kérem nem véressen komolyan venni :D)
Aprópo amíg Wilson ilyen formában játszik addig esélye sincs az aranyásoknak max a csoport másodikra.

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  Rózsa Sándor betyár (ex Bundi)
2019-10-17 22:11

Most épp 49ers-Rams meccs volt. Meg a 49ers van most hatalmas fejlodesben a hawks sztem eddig is jo volt, most csak még picit emeltek a teljesitmenyukob. Ebben sztem egyertunk nemde? :P amugy egy Wilson cikken is gondolkozom ehy ideje :)

Rózsa Sándor betyár (ex Bundi)
Rózsa Sándor betyár (ex Bundi)
Reply to  Leonidasz007
2019-10-18 03:03

Fú annak nagyon örülnék :dddd
Különben zrika akart lenni mint a 49 fanok felék mint a Dani felé !
Az előző komment.
Mondjuk a Dani felé duplán hisz még rájátszásba se várt nagyon minket !

13
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x