Kyle Allené lehet Gardner Minshew után a legújabb sikersztori az NFL-ben. Az egyetemen még körülrajongott sztár volt, jobbnak tűnt, mint a tavalyi 1/1-es Kyler Murray, végül mégis draftolatlan lett, tavaly például ötször is kivágták. Most mégis ő mentheti meg a Panthers szezonját.
Allent az ég is irányítónak teremtette. 191 centis magasságához 95 kiló társult, a prototípus méretek mellett pedig megvolt neki a scoutok többségének kedvenc fétise, a karerő. A középiskolában 8000+ yardot és 86 TD-t szerzett, csak úgy szórta a bombákat, az elemzők pedig odáig voltak érte. A Scout és a Rivals szerint 5 csillagos tehetség volt, a mérvadó 247sports pedig nemcsak, hogy 5 csillagosra értékelte, de az ország legjobb pro-stílusú irányítójának és nyolcadik legnagyobb tehetségének tartotta (olyan játékosok előzték csak meg, mint Leonard Fournette és Myles Garrett). Továbbá tagja volt a legjobb irányítókat tömörítő 2013-as Elit 11-nek, ahol többek között Deshaun Watson és a szintén a Panthersnél játszó Will Grier is helyet kapott.
Ilyen ratingek mellett nem meglepő, hogy boldog boldogtalan – többek között az Alabama – is őt akarta. Allen végül a Texas A&M-et választotta, hogy majd átvegye Johnny Manziel megüresedett helyét az Aggiesnél.
Egyszer fent, majd nagyon lent
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Allen 2013-ban újoncként nem játszhatott, így először 2014-ben mutathatta meg a kvalitásait élesben. A kezdőért Kenny Hillel kellett megküzdenie, aki 2013-ban Manziel cseréje volt. A rutin Hill javára döntött, a tehetsége viszont nem volt meg. Allen többször is kénytelen volt beugrani a helyére (egyetemi karrierje egyik legjobb meccse volt, amikor 3. legjobbnak tartott Auburnt legyőzte a rangsorolatlan Aggiesszel – 277 yardot, négy TD-t és egy INT-t dobott), a szezon végén pedig át is vette a stafétát. Első szezonjában 1 322 yardot passzolt 16/7-es TD/INT aránnyal, illetve megnyerte a csapattal a Liberty Bowlt, ahol MVP-nek választották.
Nem volt tökéletes a kezdés, de bőven volt benne potenciál. A következő szezonban már kezdőként vágott neki a szezonnak, miután legyőzte az idei draft 1/1-esét, Kyler Murray-t. Szárnyalt vele az Aggies, de az 5-0-s kezdés után jött az Alabama, ahol három pick-sixet dobott, majd az Ole Miss, amely ellen csak 88 yardot tudott dobni.
This Alabama DB made a heads up play to put the Crimson Tide up 6-0 in the @BestBuy highlight. http://t.co/Qx5EeLYoVf
— CBS Sports (@CBSSports) October 17, 2015
Ilyen játék után nem volt meglepő, hogy a padra került, sőt – Allen csak a harmadik csapattal edzett. Később az irányító bevallotta, hogy vállsérülést szenvedett az Alabama ellen, de azt hazudta az edzőknek, hogy nincs gond, menni fog a játék.
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy kihagyjak egy meccset, hacsak nem lóg ki egy csont a karomból”
– mondta az irányító, akit szörnyen irritált, hogy elveszítette a kezdő pozíciót. Allen később visszatért a kezdőbe, de sok sikerélménye már nem volt. A szezont 2 210 yarddal, 17 TD-vel, hét INT-tel és két futott TD-vel fejezte be.
A Texas A&M irányítóhelyzete sem Kyler Murray, sem pedig Kyle Allen tetszését nem nyerte el, így mindketten leléptek. Allen a Houston Cougarshoz transferelt, és bár emiatt egy évet ki kellett ülnie, 2017-ben kezdőként léphetett pályára. A váltás nem jött be, a gyenge játéka miatt kiszorult a kezdőből (a szezont 751 yarddal, négy TD-vel és négy INT-tel fejezte be), és bár még lett volna egy éve az egyetemen, úgy döntött, hogy inkább jelentkezik a 2018-as draftra.
Eddig legyőzhetetlen
A szakértők nem győzték csodálni a karerejét, a mérete és a mobilitása is rendben volt, de mentálisan nem volt a legerősebb és az ebből fakadó inkonzisztenciája miatt végül nem kelt el a drafton. A Panthers igazolta le draftolatlanként, de sok vizet nem zavart, nem is érte meg a végső keretszűkítést, bár a gyakorlócsapatba elfért.
A következő hetekben, hónapokban még négyszer vágta ki és hozta vissza a csapat, végül azonban Cam Newton sérülése miatt csak odakeveredett az aktív rosterre Taylor Heinicke cseréjeként. A szezon utolsó meccsén pedig kezdett is a tartalékoló Saints ellen és nem is volt rossz: 228 yardot passzolt két TD és nulla INT mellett, illetve egy futott TD-je is volt. A 2019-es szezont már Newton cseréjeként kezdte meg, és mivel a korábbi MVP sérülés miatt ismét kidőlt két hét után, ő vette át a 0-2-es Panthers vezetését.
Karrierje második éles bevetésén rögtön korábbi egyetemi csapattársa, Kyler Murray ellen vívott csatát. Talán emiatt nyújtott 120 százalékot, talán nem, végül 261 yardig jutott 73 százalékos passzpontosság és négy TD mellett, egy nagyon erős 144,4-es passer ratinget hozva (a Panthers pedig lemosta a Cardinalst). A múlt héten pedig azt a Deshaun Watsont győzte le, akit a 2013-as egyetemi class legjobb irányítójának tartottak Allen mellett. És bár nem Allenen múlt elsősorban a siker, azért alaposan kivette belőle a részét:
Kyle Allen avoided that JJ Watt sack!#KeepPounding pic.twitter.com/vZRfCwDHZk
— Carolina Panthers (@Panthers) September 29, 2019
Garoppolo, Newton vagy csak egy fellángolás?
Három mérkőzés alapján nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni, de ha már van Minshew Mánia, akkor adjuk meg az esélyt az Allen Mániának is.
Garoppolo egy sokkal jobb csapatban játszva, két meccs után kelt el egy második körért, ezért került a táblázatba, Cam Newton pedig nyilván adja magát, hisz a sérülései miatt lassan el lehet gondolkodni a lecserélésén. És bárhogyan is nézzük, Allen számai kifejezetten jók. Persze nem kell tőle elájulni, a PFF-től például a Cardinals elleni nagyon jó meccse után a Texans ellen csak gyenge osztályzatot kapott, de összességében még mindig sokkal jobb, mint egy nem 100 százalékos Newton vagy mondjuk az újonc Kyler Murray vagy a fix kezdő Mitch Trubisky.
Allen karereje továbbra is rendben van, pontos, és ha a fumble-jeit sikerül redukálni, akkor akár még lehet is hosszú távú jövője az NFL-ben, pláne, ha most vasárnap legyőzné a Minshew vezette Jaguarst.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs
- Deshaun Watson a sackrekordra hajt
- Kokainbirtoklás és barátnője fojtogatása miatt letartóztatták a Patriots safetyjét
- A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Fetyke on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Kopi3.14 on Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- atis123juve on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Nincs lakat a cím után, mégis patreonos a cikk… Büntiből legyen mindenki számára olvasható xD
még nem akartuk kitenni, lektorálásra várt, csak rossz helyre kattintottunk :D
Ennyi hiba belefér néha. “A vadlónak négy lába van. Mégis megbotlik.” /Elway/
Amúgy azon nem gondolkoztatok hogy a patreonos cikkeket X idő után (1-2 hónap) feloldjatok és mindenki számára elérhető legyen?
gondolkodtunk, egyelőre nemmel szavaztunk, de ez még persze változhat :)
https://youtu.be/cqHBGr6EMnE?t=54