Connect with us

Prémium cikkek

Amikor Michael Vick elvette a Packers hazai PO-szüzességét

Michael Vick az NFL történetének egyik legnagyobb csalódása – nem azért, mert tehetségtelen volt, vagy mert összezuhant volna a nyomás alatt. Egy bántóan tehetséges irányító volt, aki új színt vitt az NFL-be, részben meg is reformálta azt, de saját hülyesége miatt töredékét sem érte el annak, amire hivatott volt. Pedig zseniális dolgokra volt képes.

 

 

Hiába volt Michael Vick 1/1-es 2001-ben, újoncként csak nyolc meccsen játszott és mindössze kétszer volt kezdő. 2002-re ez megváltozott, átvette a támadósor irányítását, a Falcons pedig 1998 után ismét rájátszásba jutott. Ebben Vicknek óriási szerepe volt: bár a 15 meccsen passzolt 2936 yardja nem volt sok, ahogy a 16/8-as TD/INT aránya sem lenyűgöző, de ahhoz épp elég volt, hogy a földön mutatott teljesítményével kiegészítve halálos legyen.

 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Vick 777 yardot és nyolc TD-t szerzett a földön, ebből 463 yardot és hét TD-t a hetedik és a 13. hét között, amikor a Falcons hat győzelmet és egy döntetlent ért el (a 13. héten 173 yardot futott a Vikings ellen). A szezon végére kicsit alábbhagyott a lendület, de 9-6-1-gyel így is sikerült elcsípni egy PO-helyet. Csakhogy a Wild Card körben a Packers otthonába kellett utazni, amely még soha nem veszített meccset hazai pályán a rájátszásban.

 

Meglepetés

 

Minden a Packers mellett szólt: a csapatot a háromszoros MVP, Super Bowl győztes Brett Favre vezette, az alapszakaszban 12-4-gyel végzett a gárda, ráadásul az első heten már egyszer legyőzte a Falconst (igaz, csak három ponttal, 34-37 lett a vége). Ezzel szemben az Atlanta épphogy bejutott a rájátszásba, a másodéves Vick pedig hiába lett Pro Bowler, senki nem várta, hogy vele az élen a Falcons elrontja a Packers tökéletes, 13-0-s hazai PO-mérlegét.

 

 

 

A Falcons kezdte a mérkőzést a saját 24 yardosáról. Vick kezdetben nem vállalt sokat, csak a biztos labdákat dobta meg, a csapat pedig a futójátékra fektette a hangsúlyt. Az offense viszont így is eljutott a Packers 20 yardosáig, 3&2-től pedig jött a Vick-mágia.

 

Kabeer Gbaja-Biamila megverte az emberét és nagy lendülettel támadta Vicket, aki nemcsak, hogy elkerülte a sacket, de még a szükséges két yardot is megfutotta. Ezután jött tőle egy direkt futás pár yardért, majd egy sikertelen futójáték. 3&6 volt a helyzet a Packers red zone-ján belül, Vick pedig ezúttal a karjával oldotta meg a helyzetet: 10 yardos TD-passzt adott Shawn Jeffersonnak.

 

[quote]A Packers, amely az egyetlen 8-0-s csapat csapat volt hazai pályán 2002-ben, hátrányba került.[/quote]

 

A közel hatperces drive után Brett Favre-ék jöhettek a labdával, de nem maradtak sokáig, miután az egész meccsen remeklő Falcons-védelem 3&outtal lezavarta őket a pályáról. Igaz, pihenniük sem kellett sokáig az újabb támadásig, miután Vickék második akciója szintén 3&outtal végződött. A Packers viszont nem tudott élni a lehetőséggel: Favre-ék megint nem tudtak first downt szerezni, ráadásul egy blokkolt punt után már 14-0-ra vezettek a vendégek.

 

A második negyed sem alakult jobban a Packersnek, egy elrontott punt return után ismét a Falcons támadhatott jó pozícióból, aminek egy T.J. Duckett futott-TD lett a végeredménye. A félidő végén ráadásul megint a Falcons jöhetett, és bár az akció vége csak egy mezőnygól lett, Vicknek sikerült teljesen demoralizálni a Packerst.

 

A Vick-mágia

 

Először 3:54-gyel a félidő előtt villant, 2&7 szituációnál, amikor egy 14 yardos futással tartotta életben a támadást. Majd közvetlenül a two minute warning után, 3&3-nál hozta össze ezt a játékot.

 

 

 

A szünet jót tett a Packersnek, legalábbis ami a támadókat illeti: Favre-ék átgyalogoltak a Falconson és megszerezték a szépítést. Az Atlanta 24-7-es vezetésnél nem nagyon erőlködött, próbálta minél többet futtatni a labdát és pörgetni az időt. Ez nagyjából három percig működött, amikor is a csapat a saját 40 yardosánál 3&3 szituációba került. Passzjáték volt hívva, a Packers secondary pedig jól működött – csakhogy Vickről megint elfeledkeztek.

 

 

Vick futása életben tartotta az akciót. A Falcons további értékes perceket égetett le az órából, majd egy mezőnygóllal tovább növelte az előnyét. Ez volt az a pont, ahol a Packers összezuhant – az eddig is rengeteget hibázó egység öt turnovert hozott össze a következő öt drive-ban (kihagyott mezőnygól, interception, két fumble és egy turnover of downs).

 

Vick 117 passzolt és 64 futott yarddal, illetve egy passzolt TD-vel fejezte be a mérkőzést. Nem valami veretes számok, de amikor igazán kellett, akkor odatette magát. A 3. downos futásainak hála a Falcons három drive-je is hat perc körüli volt, a passzolt TD-je mellett pedig további két mezőnygólból vette ki nagyon alaposan a részét.

 

Erről beszéltünk egész héten – a Packers győzelmi sorozatáról a rájátszásban. Egy nap ennek is véget kell érnie, nem igaz? Miért ne vethetnénk véget neki mi? Egész héten ezzel spanoltuk magunkat

 

– mondta Vick a mérkőzés után.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!