Connect with us

Hír

Kevés ellenszenvesebb csapat van jelenleg a Jetsnél

A Jets kivágta Kelechi Osemelét, miután a kiváló falember amellett döntött, hogy megműtteti sérült vállát. Ráadásul a csapat korábban már meg is büntette kvázi azért, mert nem akart sérülten játszani, így a játékos papíron bukta az idei fizetése hátralévő részét, vagyis több mint 5 millió dollárt.

 

 

Osemelének korábban két doktor is azt mondta, hogy műtétre van szüksége a vállával kapcsolatban. A Jets viszont el akarta tolni ezt a műtétet, ráadásul üres és helytelen MRI felvételeket küldött az orvosoknak – mindezt úgy, hogy Osemele már eddig is óriási fájdalmak között játszott.

 

Ehhez jön hozzá, hogy a Jets megbüntette a guardot “csapatra káros magatartás miatt”, mert nem volt hajlandó sérülten edzeni és játszani, így pedig Osemele bukta a fizetése hátralévő részét. A játékos képviselői már jelezték, hogy nem nyugszanak bele a dologba és küzdeni fognak azért, hogy Osemele minden egyes centet megkapjon, amit a Jets megpróbál – meglehetősen ellenszenves módon – megspórolni rajta.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!