Connect with us

Érdekességek

Kyle Shanahan egy különös társasághoz csatlakozott

A 49ers továbbra is veretlen idén, vagyis Kyle Shanahan 8-0-val kezdte a szezont. Ez többek között azért is érdekes, mert 2017-ben 0-8-cal kezdett, vagyis elmondhatja magáról, hogy egy félszezont lehozott nyeretlenül és veretlenül is. Rajta kívül erre csak három edző volt képes ugyanazzal a csapattal.

 

A korábbi Lions és Colts edző Jim Caldwell 2009-ben 8-0-val kezdett a Coltsszal, és csak azért nem lett 16-0-s a csapata, mert a szezon utolsó két meccsét elengedte a gárda. Két évvel később viszont a sérült Peyton Manning nélkül összezuhant a csapat, nemhogy 0-8-cal, de 0-13-mal kezdett a Colts, aminek egy 2-14-es szezon és Andrew Luck kiválasztása lett a végeredménye.

 

Marvin Lewis 2008-ban kezdett 0-8-cal a Bengals élén és végül 4-11-1-gyel zárta a szezont. Hét évvel később azonban összehozott egy 8-0-s szezonkezdetet, aminek a vége egy 12-4-es szezon és csoportgyőzelem lett. Az utolsó delikvens pedig Tom Landry a Cowboysszal, aki 1960-ban 0-8-cal kezdett az akkor alakuló csapattal, végül pedig 0-11-1-gyel zárt, vagyis nyeretlenül fejezte be az évet. 1977-ben viszont fordult a kocka: a 8-0-s kezdés mellett egy 12-2-es alapszakaszmérleg és Super Bowl-győzelem (a Landry-érában a második) is összejött.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x