A Titans az első forduló hétfő esti rangadóján a Broncos ellen lép pályára, a mérkőzés pikantériáját pedig többek között az adja, hogy már a denveri csapatot erősíti Jurrell Casey – és Titans ikonja nagyon nem vette jó néven, hogy a volt csapata megvált tőle.
Hűséges vagy, úgy gondolod, hogy minden a megfelelő irányba halad, erre ezt kapod. Sérülten játszod végig a szezont, nem panaszkodsz, mindent megcsinálsz, amit kérnek tőled, erre eldobnak, mint a szemetet. A nap végén nem szól ez másról, csak az üzletről, amiben nincs egy cseppnyi lojalitás sem
– nyilatkozta a védő az ESPN-nek.
A még mindig csak 30 éves Casey 2011-ben lett a Titans játékosa. A 3. körben kiválasztott védőt ötször választották Pro Bowlernek, egyszeres All-Pro, karrierje során 493 tackle-t és 51 sacket szerzett. Egy igazi helyi ikonnak számított, akit a csapat mindössze egy 7. körös pickért cserélt el a Broncoshoz – valahol érthető, hogy zokon vette a dolgot.
Amikor majd elkezdi valaki Prescottot ekézni vagy fikázta Bellt, annak jusson eszébe ez a történet is.
Ez a dolog rohadtul egyenlőtlen. A játékosoktól elvárják a feltétlen lojalitást, akár a fizetéscsökkentés vállalását is “a csapat érdekében”, ezzel szemben a csapatok az esetek 99% tisztán anyagi alapon döntenek, a játékosok múltbeli érdemei ilyenkor szart sem érnek (igazából csak az extraklasszisok a kivételek, ők sem mindig). Nem nyújtja, amit kell, vagy nincs rá pénz, mert helyet kell csinálni a sapkában valaki másnak, már mehet is. Szentimentális hülye vagyok, de itt a blogon is mindig szomorúan olvasom, hogy az egyes játékosok neve mellé szinte automatikusan odaírják, hogy “mennyiért lehet kivágni”. Mintha a látogatóknak úgy mutatnám be a kutyámat, hogy “ez Bodri, 6 éve van nálam, az állatorvos szükség esetén egy tízesért altatja el”.
Na ugye, hogy van nekünk közös nevezőnk (is)! :)
Teljesen osztom a nézetedet. Magam is mindig a játékosok védelmére kelek, amikor a többség azt szeretné, hogy X vagy Y mondjon le pár millióról egy bajnoki gyűrű megnyerésének a reményéért (lásd Rodgers). Ne mondjon le! Senki semmiről ne mondjon le szerelemből! Az üzlet, az üzlet!
Hajdan a gladiátorokat meg is haltak. Nem az volt, hogy lecserélték vagy elcserélték. Akinek véget ért a meccs, annak a szezon is meg az élete is. Pedig beléjük is feccöltek időt, energiát, pénz és a csapat arcai voltak.
A csapatok simán átlépnek bárkin, a szurkoló majd zúglódik egy kicsit, de majd az első sikerdarabkák megnyugtatják ha pedig az utód megállja a helyét/jobb teljesítményt nyújt, akkor általában elhallgat a hiszti.
Viszont aki FA-ként nyavajog, majd aláír egy nagyon sok millió dolláros szerződést, az már visszás. Itt most nem tisztes középoszátlybeli jövedelemről beszélünk, hanem forintban milliárdokról.
És akkor most felteszem a csúnya kérdést, van egy melód milliárdos fizetéssel, kiteszed a beled a cégért, innoválsz, túlórázol, de lejár a szerződésed és egy másik városba kell költözni és egy másik cégnél kell ugyanezt csinálni mégtöbb pénzért. Akkor te most áldozat vagy?
Akkoriban levéllel törölték a seggüket az emberek. Illetve városi budiban tengeri szivaccsal ami közös volt. Akkoriban napkeltétől napnyugtáig tartott a melóidő. Akkoriban a gyerek halandóság miatt 25 év volt a várható élettartam. Tán még színes TV sem volt. Kösz. Én inkább élvezem az életet most. És megértem a srácot ha érzelmileg kötődik a városhoz, az ottani barátaihoz, a csapathoz. Esetleg a menedzsment adott szavában bízott. Stb.
Bocsánat, hogy egyesek még hisznek más emberek szavainak, s nem mindenkire féregként tekintenek. Szíves elnézésed kérem ezért.
Egyébként a gladiátorok rabszolgák voltak, le- és elcserélték őket pont addig, amíg a legjobban nyúzhatókat meg nem szerezték.