Connect with us

Hír

Antonio Brown meggondolta magát. Megint

Nem tartott sokáig a negyedévente visszavonuló Antonio Brownnak, hogy meggondolja magát. A tegnap kvázi visszavonuló játékos ezúttal egy Instagram-posztban követelte az NFL-től, hogy adjon már végre valami támpontot vele kapcsolatban, mert így nem tud tárgyalni az iránta érdeklődő csapatokkal.

“Az elmúlt 11 hónapban mindent megtettem, amit az NFL kért tőlem. Hozzáférést biztosítottam a telefonjaimhoz, így tisztában van az összes üggyel kapcsolatban, amit a média eltorzított. A kérteknek megfelelően eljártam a terápiákra. Az életem minden aspektusán keményen dolgoztam, és ennek köszönhetően egy jobb ember lettem. A tény, hogy elutasítjátok egy határidő megszabását, és az okok, hogy még mindig nem zártátok le az ellenem folyó vizsgálatot, elfogadhatatlan. Amennyiben tényleg törődtök a jólétemmel, úgy haladéktalanul követelem az ügyem tisztázását.

A jogi csapatom megállás nélkül érdeklődik a helyzetemet illetően, de soha nem kap választ. Milyen alapon teheti meg ezt a liga? Szükségem van információkra a helyzetemmel kapcsolatban, mert így nem tudok beszélni az irántam érdeklődő csapatokkal, amik csak arra várnak, hogy az NFL döntsön. Történelmet kell írnunk!”

Az NFL sokak szerint valóban nem a legtisztességesebben járt el Brownnal kapcsolatban. A liga hónapok óta szöszöl az elkapó ügyeivel, és ahelyett, hogy kiosztott volna például egy egyéves vagy korlátlan idejű eltiltást (utóbbi ellen fellebbezhetett volna, mint Josh Gordon vagy bármelyik renitens), csak belengette, hogy AB Commissioner Exempt Listre kerül, ha valaki leigazolja. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem lesz eltiltva, de nem is játszhat, míg döntés nem születik az ügyében, aminek minden bizonnyal amúgy is egy eltiltás lesz a vége. Magyarán Brown duplán bűnhődik.

35 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
35 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vicgeordie
Vicgeordie
2020-07-23 12:14

“Az elmúlt 11 hónapban mindent megtettem, amit az NFL kért tőlem.”

Gondolom a januári költöztetős balhéját (amiért már el is ítélték) is az NFL rendelte tőle.

Komoly mentális gondjai vannak a srácnak, igazából már nevetni sem ér rajta…

László
László
Reply to  Vicgeordie
2020-07-23 12:14

Én már tegnap azt hittem, hogy most talán jön vele kapcsolatban egy kis csend, de ez tényleg nem tartott sokáig. Vele ellentétben én nem hiszem, hogy jobb ember lett, komoly évekig tartó terápiával talán lassú javulást el lehetne érni nála, de igazából erre sem mernék fogadni.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
Reply to  László
2020-07-23 13:46

A CTE-t nem lehet gyógyítani tudtommal.

László
László
Reply to  Lecc Go Pecc
2020-07-23 15:18

Van a fejében elég baj, ha egy párat kikezelnek akkor már előbbre lehet. :)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
2020-07-23 12:14

A megoldás az, hogy az NFL tiltsa el Bradyt 4 meccsre, abból nem lehet baj…

Fetyke
Fetyke
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-23 13:16

Visszaesőként nem elég 4 meccs…

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Fetyke
2020-07-23 14:23

4 meccs, ha TB most nem hagyja el a telefonját, mint múltkor. (vagy mi volt)

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-23 13:16

És a Peccet nem kéne? Ha már komolyan vesszük a feladatunkat…

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
Reply to  bjeela
2020-07-23 13:46

Na micsináltak má megin?

bjeela
bjeela
Reply to  Lecc Go Pecc
2020-07-23 16:03

Nemmind1? Megbüntessük őket és kész. Van sapka, nincs sapka…

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  bjeela
2020-07-23 14:24

Múltkor már megbeszéltük. A Pecc összes draft cetlijét be kell cserélni 2. körösre és meg is van a büntetés.

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2020-07-23 16:02

Elnézést, de ezen a megbeszélésen nem voltam jelen. Ti nélkülem döntötök? Mi az isten van itt?! Anarchia?!!

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-07-23 16:18

Dehogynem. Akartam is reklamálni Jarred cikkénél a Pats évtized játékainál, hogy az a legszebb jelenet kimaradt, amikor Brady a sötét alagsorban engedi le a labdákat, miközben Bill az emeletről az ellenfelet videózza, mögötte meg egy ipari fénymásolóból egymás után potyognak ki a csapatok playbookjai :)

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-23 19:14

Ez csak azért van, mert Jarred egy tapintatos úrifiú, akinek zsenánt másokat kényelmetlen helyzetbe hozni ilyen kivételes kvalitások felemlegetésével.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-23 14:23

Azt szeretnéd, hogy idén a Bucs nyerje a superbowl-t?

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
2020-07-23 12:20

“Amennyiben tényleg törődtök a jólétemmel”
XD
Bolond kokeró, vár felcsút.

Staten Island
Staten Island
2020-07-23 13:09

Hihetetlen csávó, pont arra gondoltam tegnap mikor kijött a hír, hogy mi a facér nem tudott még várni, csak kussolni és edzeni, hátha lesz valami, mikor kezdődnek az edzőtáborok. De megint nem bírta és ki kellett fakadni a soc médiában! Ez sok mindenről árulkodik, csak arról nem, hogy megváltozott volna, tökre lerí így, hogy mennyire instabil személyiség. Tegyük hozzá, hogy nem mellesleg ha a liga azt szeretné, hogy lássuk meg őt játszani, igazán megkönnyíthetné a dolgát és hozhatna egy döntést hány meccs is vár rá. Nem is értem miért nem tették meg, AB-nek még mindig óriási marketingértéke van, bárhova aláírna minden szakértő napokig róla beszélne. Tökre megértem a problémáját, senki nem tud vele így tárgyalni, de könyörgöm meg van módja, hogyan kell ezt kommunikálni és az nem az, hogy ő követelőzik a ligától. Nem látja és nincs senki mellette aki elmondaná, hogy nincs abban a helyzetben. Nincs mellette egy rohadt kommunikációs szakember aki elmondaná neki, milyen magatartást kerüljön a soc média felületeken? Eddig reménykedtem, hogy látom még, lehet ideje ezt elengedni.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Staten Island
2020-07-23 13:16

“… a liga azt szeretné,… igazán megkönnyíthetné a dolgát és hozhatna egy döntést hány meccs is vár rá. Nem is értem miért nem tették meg,…”

A baj az, hogy sok mindenki a ligát okolja, pedig a labda nem az ő térfelükön zajlik. Brown ellen jogi eljárás folyik (még ha nem is hivatalos büntetőjogi) egy nagyon súlyos cselekmény miatt. Amíg azt nem sikerül lezárnia, addig ne várjon semmilyen döntést az NFL-től.

Annak idején AP esetében ugyanez volt. Amíg le nem zárult a jogi ügye felfüggesztették a játékjogát. Aztán már nem is büntette a liga mivel nagyon enyhe ítéletet kapott, így “csak” 1 szezont kellett kiülnie.

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-07-23 13:16

Sajna a srácnak annyi. Túl bolond ahhoz, hogy ebből kikászálódjon.

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
Reply to  Fetyke
2020-07-23 16:12

Mi az a nagyon súlyos cselekmény? Bevallom, már nem tudom.

Ellenben nekem az jutott eszembe, hogy a liga most mit tud tenni? A COVID miatt nem tudnak szaglászni a nyomozói, gondolom a polgári ítélkezés is döcög a COVID miatt.

Tehát az NFL előtt két lehetőség van:
a) eltiltja AB-t, mert feltételezik, hogy inkább elkövette a dolgot, mint nem -> NFL lesz a hibás
b) eltiltják Bardy-t, mert ezt az opciót beírni vicces (nem)
c) nem tiltják el, mert amíg be nem bizonyosodott, addig ártatlan -> fél év múlva a jogi eljárás bizonyítja, hogy AB sáros, megint az NFL lesz a hibás.
d) BÉ!

Egy szó, mint száz, AB most a COVID miatt pluszban szív és ez bizony vis maior. Plusz az a baj, hogy akkor is posztol, amikor szív, nem csak akkor amikor tiszta… :(

Fetyke
Fetyke
Reply to  Bujdy Bujdy
2020-07-23 18:41

A volt személyi edzője (akivel biztos, hogy kavart) nemi erőszakkal vádolja magánúton, polgárjogi eljárásban. A dolog pikantériája, hogy itt nem szükséges minden kétséget kizárólag bebizonyítania a hölgynek hogy erőszak történt. Ha a bíróság úgy látja, hogy inkább elkövette a cselekményt Brown, mint nem, akkor kártérítésre kötelezi. Persze ez szigorúan jogi értelemben nyilván nem jelent elítélést, de a közvélemény előtt ez mindegy…
És itt jönnek be azok az opciók, amiket felvázoltál. Az NFL ezért szerintem nem is tehet mást, mint megvárja az ügy lezárultát.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Fetyke
2020-07-27 07:40

Plusz van ott szó ki nem fizetett számlákról is.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Staten Island
2020-07-23 19:30

“AB-nek még mindig óriási marketingértéke van, bárhova aláírna minden szakértő napokig róla beszélne.”
A falu bolondjáról is sokat szoktak beszélni, még sincs marketing értéke. Szóval attól tartok, hogy ha vissza is engednék, nem arról menne a beszélgetés, hogy MVP lesz, vagy csak az év visszatérője, hanem hogy mikor és hogyan bolondul meg legközelebb :(

camillo 7777
2020-07-23 13:16

Meglátta ezt a kommentet AB és tudta ,hogy vissza kell térnie. 😃😃😃
bjeela
2 napja
Szomorú vagyok. A srác olyan eszeveszetten tehetséges/kivételes/káprázatosan jó játékos, hogy oltári tragédia veszni látni ennyi fantasztikus képességet/tudást. Simán benne lenne még 5-6 év a legmagasabb szinten. Hát nincs egy lódoktor, hogy meggyógyícccsa?

bjeela
bjeela
Reply to  camillo 7777
2020-07-23 13:16

Egy fészkes fenét! Megjött a lódoktor… Ez a barom meg azonnal elkedzett nyeríteni!

camillo 7777
Reply to  bjeela
2020-07-23 14:10

😃

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
2020-07-23 13:46

Az NFL részélről tényleg nem korrekt,hogy semmit nem döntenek.
De azért amit AB művel az már tényleg beteg, nekem senki nem magyarázza meg,hogy ez az ember nem szenved valamilyen mentális betegségben…. Sokan csak viccesen lerázzák annyival,hogy bohóc… meg primadonna. Nem, szerintem ez az ember konkrétan elmebeteg. Nem tudom milyen kezeléseknek vagy terápiáknak vetette alá magát de tuti,hogy nem érték el a céljukat.

juhaszvik
juhaszvik
2020-07-23 14:23

“A jogi csapatom megállás nélkül érdeklődik a helyzetemet illetően, de soha nem kap választ. Milyen alapon teheti meg ezt a liga?”
Ha van egy jogi csapata, akkor miért nem tudja erre a választ?

d zoli
d zoli
2020-07-23 14:54

Vagy csak a rap albumát promózta. Mc Affee vezette le, hogy ez is benne van.

Tizenkettes
Tizenkettes
2020-07-23 16:20

Ez egyébként ügyes volt Browntól (és a jogi csapatától). Ha nincs is feltétlenül igaza AB-nek, legalább átdobta a labdát a ligának, amelytől azért joggal várható el, hogy időben döntsön vagy legalábbis valamit mondjon. Brown nem tegnap csinálta a hülyeségeit, nem tudom, mi a francot kell ennyit tökölniük. Illetve sejtem… Most az van, hogy a zömmel fehérek által irányított liga nekimegy egy fekete játékosnak. Nagyon óvatosan kell ezt kezelnie az NFL-nek, nehogy rásüssék a r. vádját… Tehát valószínűleg már nagyjából tudják, mit kellene tenniük és dönteniük, csak kivárnak…

juhaszvik
juhaszvik
2020-07-23 16:50

Nagyon off, mondhatni másik bolygóról szóló hír: mától (holnap hajnaltól) MLB meccseket ad a sporttv.

tmbb
tmbb
Reply to  juhaszvik
2020-07-23 17:29

csak gratulálni lehet hozzá!
annak idején (míg volt a UPC Direct-en ESPN) megnéztem néhány meccset.
nem hiszem hogy ebből “nflsikersztori” lesz!

juhaszvik
juhaszvik
Reply to  tmbb
2020-07-24 10:15

Én kint Japánban néztem bele pár meccsbe (főleg tévében, de egy ifi meccset élőben is). Nem rágtam le a körmöm.
Másrészről ugye bőven tele voltak a hírek a svindlikkel, amit abban a sportban műveltek/művelnek. Ennek ellenére teszek egy próbát. Be is állítottam a set top boxot felvételre, de a műsorújság szerint még tök más műsorok vannak abban az időben, ezért macerás volt beállítani (hirtelen programváltozás).

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
2020-07-23 19:45

Egyébként meg látszik, hogy múlik el a világ dicsősége: nem is olyan régen még arról volt szó, hogy mekkora megállíthatatlan csapat lesz a Steelers ilyen szupertop játékosokkal. Azóta Ben megsérült, Bell teljesen elszürkült a Jetsben, AB meg megkergült. :(

ahanem
ahanem
2020-07-26 18:47

“Az elmúlt 11 hónapban mindent megtettem, amit az NFL kért tőlem. ”

mindent, kivéve a gyógyszerek szedését

35
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x