Connect with us

Érdekességek

Jordan Love megegyezett a Packersszel, ezzel pedig történelmet írt

A Packers megegyezett az első körös Jordan Love-val: az irányító négyéves szerződést kapott 12 383 470 dollár értékben, amiből 6 566 160 dollár aláírási bónusz, illetve az egész szerződés teljesen garantált. Ezelőtt soha egyetlen 1/26-os sem kapott teljesen garantált szerződést.

Az újoncok szerződésével nem lehet variálni: minden fixen meg van határozva, az előírtnál nem lehet sem többet, sem kevesebbet fizetni. Gyakorlatilag csak azzal lehet játszani, hogy a szerződés mekkora része garantált. Ez a top pickeknél nyilván nem kérdés, az utóbbi években azonban egyre inkább kitolódott a határvonal.

Két éve az első 22 választott kapott teljesen garantált szerződést, tavaly viszont az 1/23-as Tytus Howard és az 1/24-es Josh Jacobs is kiharcolta ezt magának. Várható volt, hogy a tendencia idén is folytatódni fog, ami Jordan Love-val részben be is igazolódott.

Ugyanakkor az 1/25-ös Brandon Aiyuk esete nem egyértelmű. Az elkapó közel egy hete írta alá az újonc szerződését, de az OverTheCapen kívül egyik forrás sem írta azt, hogy a kontraktus teljesen garantált lenne. A Spotrac szerint például a 49ers játékosa 12 531 342 dolláros fizetéséből csak 11 602 523 dollár garantált, így elképelhető, hogy csak jövőre születik meg az első teljesen garantált 1/25-ös szerződés.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!