Connect with us

Érdekességek

Ryan Fitzpatrick idén beérheti Troy Aikmant, Steve Youngot és Tony Romót

Ryan Fitzpatrick az egyik legszerethetőbb figurája az NFL-nek, annak ellenére, hogy soha nem volt igazán jó irányító. Ennek ellenére valahogyan mindig sikerült a kezdőbe verekednie magát, és mindössze 1 780 yard kell neki ahhoz, hogy a top 30 legtöbb passzolt yarddal rendelkező irányítói közé kerüljön.

Fitzpatrick 7. körös volt 2005-ben, újoncként négy meccsen kapott szerepet a Ramsben, majd két évig csak a padot koptatta. Ezután a Bengals kezdőjében találta magát, majd négy évig volt a Bills játékosa, ahol többnyire kezdőként számítottak rá.

Nem váltotta meg a világot Buffalóban, így később kipróbálhatta magát a Titansnél, a Texansnál, a Jetsnél és a Bucsnál is, tavaly pedig Miamiba tette át a székhelyét. Ez idő alatt 32 886 yardot passzolt, ami a 39. legtöbb valaha – ha összejön még 1780, akkor megelőzi többek között a Hall of Famer Troy Aikmant, Steve Youngot, YA Title-t, illetve Alex Smith-t és Tony Romót. Nem semmi teljesítmény egy játékostól, aki karrierje során nyolc csapatban is megfordult.

 

21 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
21 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
László Varga
László Varga
2020-07-11 15:14

8 csapatban játszott eddig és 4-nél franchise rekordja is van, a Buccaneers-nél 5 is! TB felkötheti a gatyáját! :D Szerethető figura ez a 7 gyerekes apuka.

László
László
Reply to  László Varga
2020-07-11 17:13

Hát az biztos, hogy nem sok játékos van a liga történelmében akinek ennyi franchisenál van rekordja.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  László
2020-07-11 22:04

Mindenki odavan, hogy Manning mind a 32 csapatot megverte az NFL-ben. Nagy ügy… Fitzmagic az összes csapatot megveri az összes csapat színeiben játszva :)

d zoli
d zoli
Reply to  László Varga
2020-07-11 23:06

Mi az az 5 rekordja a Bucsnál?

László Varga
László Varga
Reply to  d zoli
2020-07-11 23:36

Nézd meg a wikin…
Az egyik: Legtöbb TD passz a szezon első 3 meccsén:11
Egyébként 9 NFL rekordja is van…:) Ebből 6 úgy kezdődik: A legtöbb… :)

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  László Varga
2020-07-13 16:45

Mennyiben szerepel INT?

László Varga
László Varga
Reply to  Kopi3.14
2020-07-13 17:51

Kapaszkodj! Egyikben sem! :)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
2020-07-11 22:34

“…annak ellenére, hogy soha nem volt igazán jó irányító.”
Marhaság. Az ő helye az Olimposzon van:
comment image

László Varga
László Varga
2020-07-11 23:47

2010-ben a Sporting News Fitzpatrickot az ötödik legokosabb sportolónak nevezte. 2005-ös draftja során a 9 perc/50 kérdéses Wonderlich Test-je 48 pontos volt. Az irányítók közül a mai napig a legjobb McElroy-al holtversenyben, az abszolut sorrendben pedig csak ketten előzik meg. (PM 39, ARod 35, TB 33…) Igaz, a Harvard-on végzett…
Az idei QB “ágyúké”: Burrow 34, Herbert 25, Tua 19!…

FitzMagic
FitzMagic
Reply to  László Varga
2020-07-12 12:39

12 percuk van ra es Peyton csak 28 pontot ert el, ami egyebkent igy is jobb, mint az atlag QB.

László Varga
László Varga
Reply to  FitzMagic
2020-07-12 13:39

A helyesbítés jogos, rossz volt a forrásom

László Varga
László Varga
Reply to  FitzMagic
2020-07-12 13:39

A helyesbítés jogos, rossz volt a forrásom

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  FitzMagic
2020-07-12 20:46

Ez elég (nagyon) szomorú. Belekukkantottam a tesztbe, olyan oltári nehéz kérdések voltak, hogy
-Az alábbi dátumok közül melyik a legkorábbi? (még a formátum is egyforma volt)
-Az alábbi számok közül melyik a legkisebb? (nem voltak tört számok, csak egészek és tizedesek)
-Ha 1 csomag áru ára X, mennyi 4 csomag ára? (5 lehetőség)
-Melyik két szó jelentése hasonló?(5 lehetőség)
-Melyik az X szó ellentéte? (5 lehetőség)
-Az o.z. unciát jelent (ounce)? (igen/nem)
….
EDIT: viszont az idő elég kevés, a 48 pont szerintem jó eredmény (mármint nem focistának is :)

ahanem
ahanem
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-12 22:41

igen, bár én amikor egyen végigmentem, maradt volna még időm bőven, de itt leginkább a gyors értő olvasás és a reakcióidő van tesztelve, mintsem inkább az, hogy valaki mennyire intelligens

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  ahanem
2020-07-13 02:47

Időt pont azzal tudsz nyerni, ha valamennyire intelligens vagy és képes vagy egyszerűsíteni azokat a kérdéseket, amik látszólag bonyolultak (ha át tudod látni, kiderül, hogy valójában mind nagyon egyszerű), talán 10 ilyen lehet a tesztben. Az is gond lehet, hogy nem tudni, hogy a kérdések nehezednek, vagy össze-vissza vannak (az utóbbi) és mondjuk célszerű-e a látszólag nehezet átugrani és beáldozni, hogy időt nyerj. Plusz ott van a stressz. A 48 szerintem teljesen OK, mondom úgy, hogy IQ tesztek nem szoktak kifogni rajtam.

ahanem
ahanem
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-13 03:11

Az intelligencia meg a stresszkezelés (vagy problémamegoldó készség) nem feltétlem ugyanaz a dolog, s nem is ugyanazokat az erényeket követelik meg, lehetsz jó az egyikben és képviselhetsz egy jóval alacsonyabb szinete az egyikben, mint a másikban és vice versa. (persze lehet korreláció a kettő között, de nem következnek egymásból)

Amire leginkább jó ez a teszt, ahogy írtad is, hogy egy nyomás alá helyezett játékos hogyan teljesít az idő szűkében, mert a pályán, éles helyzetben is egy ehhez hasonló szituációt kell jól kezelnie / megoldania.

Ez egyébként tipikusan az a teszt, ahol az időd nagy részét a kérdések olvasása és értelmezése teszi ki, a válaszra pedig jóval kevesebb idő marad, így az nem ajánlatos, hogy elolvasol egy kérdést, majd válasz nélkül mész a következőre, azzal a tudattal, hogy majd visszatérsz rá. Amikor látod, hogy a veled szemben álló játékos milyen messze áll fel tőled, melyik oldalra, milyen alapállásban, akkor van kb 5-10 másodperced ezt feldolgozni és a snapnél olyan 1-2 másodperced max arra, hogy ezek alapján adj egy választ és megverd.

Ami viszont szerintem egy kicsit vicces, hogy a túl magas pontszámot elérő játékosokat kevésbé szívesen draftolják a csapatok, asszem valamelyik pecc OL-nél volt róla szó, hogy a teszt megírása előtt mondták neki, hogy 39 pontot érjen el, ne többet, hogy ne riassza el a GMeket a túl jó teljesítménnyel (hogy ez most Thuney volt vagy Andrews, azt nem tudom, inkább előbbi emlékeim alapján).

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  ahanem
2020-07-13 14:04

Az intelligencia definíciójába már sokaknak (gyakorlatilag mindenkinek) beletört a bicskája. Az utolsó bekezdéssel teljesen egyetértek, nagyon sok civil szakma is van, ahol a túl magas intelligencia kifejezett hátrány és egyáltalán nem csak fizikai munkákról van szó.
A foci meg annyira gyors, hogy ott még a QB-k (akiknek ugye elvileg nagyon intelligensnek kellene lenniük) is csak mintákat értelmeznek, mert részletesen áttekinteni és meggondolni mindent pár (vagy pár tized) másodperc alatt lehetetlen. A döntések szinte a reflexek szintjén történnek, a rengeteg gyakorlás és tapasztalat alapján.
Egy csomó posztnál az a fontos, hogy a játékos mindig pontosan megcsinálja, ami a gameplanben van. Minél intelligensebb mondjuk egy WR, annál nehezebben viseli a monotóniát, századszor megfutni ugyanazt az route-ot, miközben látja, hogy lenne hatékonyabb irány vagy szabaddá tudná játszani magát- csak hát nem az a cél, mert a QB nem arra számít. Az intelligens emberek nehezen fogadnak el véleményeket, terveket, feladatokat “csak úgy” kritika nélkül, ami egy NFL csapatban megint csak nem jó.

ahanem
ahanem
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-13 15:15

Ami még rosszabb, hogy az általános intelligencia helyett használt papírok (egyet én is üldözök jelenleg) ugyanígy jelenthetnek hátrányt mondjuk a munkaerőpiacon, bár ez már kicsit messzebb mutat.

Arra a pár másodpercre pre-snap readeknél gondoltam leginkább, vagy hogy egy WR/CB akkor látja leginkább, hogy kit fog fogni vagy kit kell megvernie, ott dönthet még pár másodpercig a cselekvés előtt.
https://www.youtube.com/watch?v=PIRoP9rfh3A
Ez egy jó videó ahhoz, hogy megértsük, hogyan készül fel egy top WR például, segít abban, hogy belelássunk az ő gondolkodásukba, szokásaikba (mert sokszor leginkább már csak megszokásból cselekednek idő híján).

Még annyit tennék, hogy az intelligens ember nehezebben bízik meg társaiban az általad említett indokok miatt, “mert már mégis miért kéne úgy csinálnom, ha lehet jobban is”, de hát ennyi pénzért könnyebb lenyelni ezt a békát.

Gergely Nagy
Gergely Nagy
2020-07-12 00:01

Nagyon sajnálom, hogy sosem volt körülötte olyan stáb, ahol tudták volna kompenzálni a hullámzásait. Ebben a karrierben több volt, de így is voltak emlékezetes meccsei, ahol kiváló teljesítményt rakott le az asztalra.

ahanem
ahanem
2020-07-12 22:41

“soha nem volt igazán jó irányító”
ez nem igaz, 2-3 meccs erejéig top5 volt simán, többször is

az említett urak pedig a közelébe se érnek, OU,LSU,BYU,Utah, Eastern Illinos diplomák(már ha elvégezték, ugyebár) nincsenek a Harvard közelében.. :D

Ben
Ben
2020-07-14 04:45

Szerintem Ő a legnagyobb meg nem értett zseni. Kb Brady szintű karrierje is lehetett volna, ha kap segítséget az edzőktől vagy a társaitól.

Sose játszott, mégcsak közepes csapatban se, mindig elitet kellett hoznia hogy nyerjenek.

Vagy eldobták pont mikor a csapat összeállt volna, ez lesz most Miamiban is.

Sajnálom mert benne több van/volt szerintem mint egy tucat irányító.

21
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x