A nyárra egy újfajta játékot találtunk ki, ami valószínűleg a szezonkezdetig ki fog tartani reményeink szerint. Ennek a játéknak pedig az lesz a lényege, hogy megpróbáljuk minden csapatnál megtalálni az elmúlt évtized legjobb játékát.
A játék úgy fog kinézni, hogy az elmúlt évtizedből minden csapathoz kerestem 7 playt. Ezeket a playeket az alapján választottam ki, hogy mennyire voltak emlékezetesek, mennyire befolyásolták egy adott csapat szezonját, és mennyire történtek fontos pillanatokban. Értelemszerűen a playoff meccseken történt playek valamilyen szinten előnyt élveznek, de nem csak onnan válogattam.
Ebből a 7 playből lehet szavazni kettőre, amiről úgy gondolod, hogy szerinted e kettő közül érdemelné meg valamelyik az évtized játéka címet (azért kettőre lehet szavazni, mert az egy kevés a három meg sok. Illetve így kicsit többet kell gondolkodni).
Ezen a héten az NFC South csapatai érkeznek, ma pedig a Falcons kerül sorra.
Szavazni a Falcons playeire hétfő este 19.00-ig lehet, ekkor fogom lezárni a szavazást. Eredményhirdetés közvetlenül utána lesz a csoport többi tagjával együtt. Természetesen nem csak az adott csapat szurkolója szavazhat, sőt az lenne a legjobb, ha mindenki más is szavazna hiszen nem csak egy szurkolótábor számára lehet emlékezetes egy-egy play. Ha pedig úgy érzed szeretnéd megindokolni, mire adtál szavazatot és miért, vagy hogy szerinted mi maradt ki, akkor nyugodtan megteheted kommentben. Valahol az is a célja ennek a játéknak, hogy beszéljünk arról, mik is történtek az elmúlt évtizedben.
#1 Kroy Biermann pick6 – 2010 week 5
Egy pass rushertől elsősorban azt várják el, hogy siettesse az irányítót. De ha nem sikerül odaérni hozzá, akkor az sem baj, ha legalább beleüt a passzba. Ha esetleg még a felpattanó labdát sikerül akár vetődve is elcsípni az még jobb. Ha pedig még gyorsan felpattanva vissza is tud vele futni, akkor tényleg jól végezte a dolgát.
#2 Eric Weems kickoff return – 2010 week 13
Weems nem a legismertebb Falcons elkapó, nem véletlenül, hiszen inkább visszahordásoknál tudott maradandót alkotni. A Bucs ellen például szerzett egy 102 yardos return TD-t, miközben vagy féltucat miss tackle-t harcolt ki.
#3 Matt Ryan 60+ yardos bombája – 2012 week 4
Elég egy mezőnygól a győzelemhez, de egy perced van csak hátra, és 2 yardról kell indulnod? Semmi gond, dobj az első playből egy nagy bombát, amivel azonnal field goal távolságba érsz. Ryan pontosan ezt csinálta, és valahonnan az end zone közepéből elindított egy passzt, ami végül a Panthers 40-esén landolt Roddy White kezében.
#4 Julio Jones összetöri a Packers reményeit – 2016 NFC Championship
A ’16-os NFC döntő álomszerűen indult a falcons számára. Félidőben 24-0-ra vezetett, elég nagy esély volt a győzelemre. Csakhogy a Falcons szurkolók már láttak pár nagy leolvadást, így meg volt a félelem, hogy a második félidőre a Packers összeszedi magát, és megfordítja a meccset. Hogy ez ne történhessen meg, Julio a félidő legelső passz játékából 73 yardos TD-t szerzett, amivel végleg demoralizálta a Packerst.
#5 Julio Jones elkapása a Super Bowlon – 2016 Super Bowl
A Super Bowl hasonlóan indult, mint az NFC döntő, de teljesen másképp végződött. Volt azonban egy pont, ahol úgy tűnhetett, a Falcons képes lesz megállítani a Patriots fordítását. 5 perccel a vége előtt Julio egy lehetetlen elkapást mutatott be, amivel biztos mezőnygól távolságba juttatta a csapatot. Akár meccsnyerő megmozdulás lehetett volna, ha a következő három játékot nem szúrja el a Falcons. Akárhogy is, Julio megtett mindent a győzelemért.
#6 Hooper 88 yardos TD a Bears ellen – 2017 week 1
A zseb sokszor össze szokott omlani, ezért fontos, hogy egy irányító megőrizze a hidegvérét, és még így is meg tudja találni az üresen álló WR/TE játékost. Ryan higgadt maradt, és simán megjátszotta Hoopert, aki azonban nem volt túl gyors, így a Bears védő utolérte őt… de simán stiff armolta, így pedig már be tudott futni a célterületre.
#7 Deion Jones GW INT a Saints ellen – 2017 week 14
Ha csoportot akarsz nyerni, akkor legalább egyszer meg kell verni a Saintset. Ez nem könnyű, főleg akkor, ha a meccs végén adsz Breesnek egy esélyt egy GW drive-ra. Ryanék valószínűleg a partvonal mellett azt számolták, mennyi idejük fog maradni egy visszatámadásra, amikor Deion Jones ellopta Brees passzát az end zone-ban, és ezzel megnyerte a meccset.
Szavazás:
Legfrissebb cikkeink
- A Raiders játékosai Mahomest cukkolták – nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet
- Az egész szezonra elvesztette rúgóját a Lions
- A Bengals igazolta le a UFL legjobb támadóját
- Rákkal diagnosztizálták a Saints csereirányítóját, de így is együtt edz a csapattal
- Egészen hihetetlen, mennyire jó volt a 2020-as irányító class
- BREAKING: Jordan Love a liga legjobban fizetett játékosa!
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on A Raiders játékosai Mahomest cukkolták – nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
a félidő legelső játéka 2. és 8 volt 14.03-nál? :)
amúgy az a Jones elkapás a 4. negyed végéhez közeledve… de szerencsére maradt még jobb utána :)
Áh… a statisztikában valamiért 14:51-nek néztem a 13:51-et, amit Julio TD-nél írtak. Akkor fogalmazzunk úgy, hogy az első passzjáték.