Az NBA-ben és az NHL-ben elég jól működik a buborék, ahol elzárják a játékosokat és a stábtagokat a külvilágtól egy meghatározott időre, amíg befejezik a szezont – senki nem produkált pozitív koronavírustesztet. Az NFL-ben nem lesz ilyen buborék (ahogy az MLB-ben sincs), így nagyobb a fertőzés lehetősége.
Épp ezért Sean Payton felvetette az NFL versenybizottságának, hogy a rájátszásra létre lehetne hozni egy ilyen buborékot, amit Troy Vincent (NFL executive VP of football operations) nem vetett el egy tegnapi, újságírókkal tartott konferenciahívás során. Egyelőre viszont nem ez a terv, és Vincent abban sem biztos, hogy ezt legálisan meg lehet oldani, hiszen kelleni fog hozzá a játékosok szakszervezetének engedélye is többek közt.
A szezon végének közeledtével a contender csapatok egyre jobban rá fognak feszülni, hogy ne legyenek fertőzöttjeik, igyekeznek majd egyre óvatosabbak lenni. Ez főleg akkor lehet igaz, ha esetleg szezon közben néhány csapatnál kialakulnak fertőzések és ez megnehezíti vagy ellehetetleníti egy vagy két mérkőzésüket. Így egyáltalán nem zárható ki, hogy önkéntesen bevonulnak arra a körülbelül egy hónapra egy buborékba, hogy minél jobb esélyeik legyenek a Super Bowl megnyerésére.
Ezzel egyébként elveszne a hazai pálya előnye a rájátszásban, így a kiemelteket például hátrány is érheti ebből a szempontból, bár ha még december-januárban sem lehetnek szurkolók a nézőtéren, akkor ez kevésbé lesz hangsúlyos érv a buborék ellen.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
“…bár ha még december-januárban sem lehetnek szurkolók a nézőtéren…”
Épp tegnap írtátok, hogy a Chiefs azt tervezi, hogy már a nyitómeccsen is lesznek szurkolók a nézőtéren. (és egyébként több csapat van, amely rajtuk kívül ugyanebben gondolkodik).
Ebben a sportágban a hazai pálya legnagyobb előnye a rájátszásban nem is a szurkolók, hanem az, hogy amíg a kiemelt (hazai) csapatnak nem kell utazni, addig a vendégnek kell. Sokszor nem is keveset. Vagyis amíg a kiemelt csapat edz és készül, addig az ellenfele repked és akklimatizálódni próbál.
Másrészt nem véletlen, hogy pont az MLB és az NFL nem erőlteti a buborékot. Ez az a két sportág, ahol gyakorlatilag nem találni olyan területet, ahol megfelelő számú létesítmény állna rendelkezésre ehhez. Sehol nincs annyi pálya és edzőkomplexum, ahol az edzéseket ennyi csapat lebonyolíthatná…
Olyan apróságokról nem is beszélve, hogy az NFL csapatok rostere (+ PS + valószínűsítem a stáb) is jóval nagyobb.
Mondjuk a buborék nem feltétlenül kell hogy jelentsen egy buborékot.
Kettőnél több helyszínnel már nincs értelme buborékozni, mert összesen 4 (idei évtől a WC-ban 6) helyen játszanak mérkőzéseket a rájátszásban.
Én is egy NFC/AFC buborékra tippelnék.
“… a rájátszásra létre lehetne hozni egy ilyen buborékot, amit Troy Vincent (NFL executive VP of football operations) nem vetett el egy tegnapi, újságírókkal tartott konferenciahívás során”
…amit egy hermetikusan elzárt atombunkerből ejettett meg :)