DeMarcus Lawrence helyzete nagyon sokáig kérdéses volt, az opt out határidő előtt nem sokkal több olyan riport is megjelent, melyek szerint azt tervezi, hogy kiüli a szezont. Végül ez nem történt meg, és mint kiderült, mindez a feleségének köszönhető.
“A döntést a nejem hozta meg. Tulajdonképpen kijelentette, hogy ki van zárva, hogy ne játsszak idén. Nagyon tisztelem őt. Tudom, hogy mindent elintéz otthon, hogy maradéktalanul gondját viseli a gyerekeknek, így nekem nincs más dolgom, mint a munkámra koncentrálni”
– mondta Lawrence az újságírók kérdésére pénteken.
A Cowboys pass rushere tavaly írt alá egy 5 éves, 105 millió dolláros szerződést, amiből 31 millió dollárt már meg is kapott. Idén 16,9 millió dollárt vihet haza, ami kifejezetten jó pénz azok után, hogy az előző szezonban mindössze öt sacket gyűjtött.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
Megőrültél, Demarcus?! Gyerekeket csinálsz, családot alapítasz és most meg nem akarsz pénzt keresni? Itthon akarsz lebzselni egész nap? Miből fogod eltartani a gyerekeidet és engem? Most szépen fogod magad, kimész azon az ajtón és azonnal elindulsz dolgozni és vissza ne gyere addig, amíg nem hoztad haza azt a 16,9 millió dollárt! Addig ez a két láb zárva lesz előled és megmondalak anyámnak, hogy milyen férj és apa vagy. Ugye tudod, hogy milyen a mama, ha mérges… Na, kotródj!
Majdnem. Annyi kulonbseggel, hogy “megmondalak anyadnak”.
Szar életed lehet, kedves Pritek… Együttérzésem.
Általában így megy, de ahol már több, mint $30 millió a kasszában van, nem hiszem, hogy nagy gond lenne. Ott, ahol a feleség hoz így és ilyen formában döntéseket egy papucs férj is kell, ne rejtsük ezt véka alá!
Nemááááá! A ficere az imádott családja és az imádott sportága között vívódott, mire az asszonyka megnyugtatta, hogy minden rendben lesz, ő megoldja, menjen csak nyugodtan, nincs miért aggódnia. Az pedig, hogy ezt a fickó nyilvánosságra hozta, egyértelművé téve, hogy csodálja és imádja a nejét csak még szebbé teszi a sztorit. Émmeg beledöglöttem volna, ha nem karikírozom ki.
Zseniális. 😂😂😂
Már megkapta a nagy pénzt, hova hajtson? Bőven elég az 5 sack😁
Én nem bántam volna ,ha otthon marad. 😁😜