Az Eagles júliusban 1 évre 3 millió millió dollárért (és még 3 millió ösztönzőért) igazolta vissza a helyi legenda Jason Peterst, hogy a klasszis LT pótolja a guard Brandon Brookst. Azóta viszont megsérült a kezdő baloldali tackle-nek szánt Andre Dillard, így jó eséllyel Peters visszatérhet eredeti pozíciójába – és ha ez megtörténik, akkor a Philadelphia Inquirer információi szerint fizetésemelést szeretne.
A 3 millió dollár akkor is nagyon baráti összeg, ha Peters guardként lépne pályára, egy kezdő LT pedig ennek a többszörösét keresi. Ettől függetlenül egyáltalán nem biztos, hogy az Eagles emelést ad Petersnek, de például az ösztönzőit garantálttá alakíthatják, így talán a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad.
Peters mellett Jordan Mailata, Matt Pryor és Jack Driscoll pályázhat még a kezdő LT posztra Doug Pederson elmondása szerint, de egyelőre egyikük sincs azon a szinten, amit a 38 éves, jövőbeli Hall of Famer veterán képvisel még mindig.
Peters egyébként karrierje során $111 milliót keresett eddig, ebből majdnem $100 milliót az Eaglestől kapott.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
Meccs bónuszba adnám. 😉
A cap szempontjából az mindegy. Nektek azért kell imádkozni, hogy Goodell csodát tegyen…